„Úgy érzem, hogy a jó illusztráció fénye a szövegnek, egymást erősítik, egy jó szöveg jó rajzokkal sokkal több lesz, mint egy jó könyv. A jó rajz előhívja a szövegből azt is, ami a sorok mögött van, ami pusztán olvasásra nem hívódna elő” – mondja Szimonidesz Hajnalka, több sikeres gyerekkönyv illusztrátora. Pályakezdésről, alkotói folyamatról és egyéb érdekességekről is beszélgettünk vele.
Már gyerekként vonzódott a képek iránt? Milyen mesekönyvek rajzai maradtak meg az emlékezetében?
Igen, rendkívül erőteljesen hatottak rám a képek. Ugyanakkor nagyon szerettem olvasni és a szavak is erősen befolyásoltak. A mese képteremtő ereje nálam nagyon nagy mértékben jelen volt. Gyerekkoromból Kass János, Reich Károly, Heinzelmann Emma, Miroslav Cipár, Szecskó Tamás rajzai villannak be, közülük Miroslav Cipárt szerettem leginkább.
Ha mesekönyv kerül a kezébe, az illusztrációt vagy a szöveget nézi meg előbb?
Én a rajzokat nézem meg először – egy mesekönyvnél különösen fontos ez. A borító az első hívószó, egy kapu, becsalogatja az embert, hogy „belépjen”, leemelje, megfogja, belelapozzon. Valójában amikor megveszünk egy mesekönyvet vagy egy illusztrált könyvet, nem tudjuk, mire számíthatunk a szöveg szempontjából, csak reményeink vannak, esetleg némi infó és előzetes az íróról vagy a könyvről. A rajzokat viszont rögtön látjuk és azonnal reagálunk, mert hatással van ránk, nem is tudnánk figyelmen kívül hagyni. Ez az élmény a szövegnél csak akkor jön, ha elolvassuk. Én megveszem a könyvet, ha tetszik az illusztráció, akármilyen is a szöveg, és előfordul, hogy a rajzok sokkal jobbak, mint a szöveg, vagy jobban tetszik, de fordítva is igaz lehet, hogy egy értékes anyaghoz nem sikerül egy kiadónak megfelelő illusztrátort párosítani. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, rengeteg mesekönyvet vásároltam nekik. Ezeket elsősorban az alapján választottam, hogy nekem mennyire tetszettek a rajzok. Szerintem minden szülő ezt teszi, azt veszi meg a gyerekének, ami neki tetszik. Ez most lehet jó vagy rossz, lényeg, hogy egy jó rajz meggyőződésem szerint gyógyír, olyan, mint egy barát. Elkísér, beszél hozzám, suttog a fülembe, felzaklat vagy megnyugtat…sokat ér.
Hogyan kezdődött a pályája, miért pont a meseillusztráció fogta meg?
A rajzolás gyerekkoromtól jelen volt az életemben, mint egy hozzám tartozó végtag, ezért soha nem is volt kérdés, hogy ilyen irányban fogok továbbtanulni. Szobrász akartam lenni, de elsőre nem vettek fel az egyetemre, ezért egy időre más irányt vett az életem. Tanítóképzőt Pécsen, majd később Szombathelyen (rajz szakon) végeztem az egyetemi tanulmányaimat. Kiváló művész tanáraimtól sokat kaptam, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész hatása, figyelme máig elkísér. Közben három gyermekem született, és évekig „csak” gyerekeztem. A család mellett a művészeti munka igazi kiteljesedése akkor kezdődött, mikor a gyerekeim középiskolásak lettek. Mindenféle témában festettem vászonra olajképeket, amiket aztán eladtam. Még most is festek nagyméretű olajképeket, ha időm engedi, bár egyre kevésbé engedi, most már inkább csak kérésre, megrendelésre dolgozom. A meseillusztrálás konkrétan az Aranyvackorral kezdődött. Valahol mindig tudtam, hogy én és a meseillusztrálás egyek vagyunk. Kellett egy csatorna, ami megtalált, vagy én találtam meg, nem tudom.
Illusztrációi nagyon álomszerű, finom képekből állnak össze. Követ-e valamilyen mintát, van-e irányzat, ami kifejezetten közel áll Önhöz?
Elsősorban a belső világomat követem. Sok irányzat, sokféle megformálási mód tetszik, és vannak olyan illusztrátorok, akiknek a munkái hatással vannak rám. Rebecca Dautremer örökös tag nálam, de mostanában például Célia Chauffrey, Kordula Röckenhaus világa, vagy Elicia Edijantoé is érdekel. A hazaiak közül rengeteg mindenkinek csodálom a munkáit, és kifejezetten izgat a groteszk megformálása egy témának, de nem mondanám, hogy követem bármelyiket is. Azok az illusztrációk tetszenek leginkább, amelyek nagyon kevés eszközzel, egyszerű kompozícióval egész távolra képesek gördíteni az ember gondolatait. Tulajdonképpen ezt szeretném követni vagy megtalálni, megtanulni, pontosan hogyan kell. Hatással van rám a népművészet is, a képzőművészet, például Rippl-Rónai festészete és Gulácsy Lajosé, nagyon szeretem a bábfigurákat, a papírmasét, a figuratív kerámiát, de leginkább a szobrászat inspirál.
Többek között László Noémi, Bálint Ágnes, Tarbay Ede könyveit illusztrálta. Hol kezdődik a munkafolyamat? Megkapja a szöveget és nekilát, vagy egyéb információknak is utánanéz, elbeszélget a szerzővel, tájékozódik?
Már többször megfogalmaztam, hogy nagyon megbénít, ha rajzolás előtt sok információt hallok, ezért az írókkal általában nem beszélem meg a rajzokat, nem kérdezem meg, hogy mit gondolt vagy képzelt. Mindezekről inkább akkor beszélünk, amikor már készen állnak a karakterek, kompozíciók, és kialakítottam azt a világot, amit elképzeltem. Összességében minden könyvnél kicsit másként van ez is. Előfordult, hogy valamilyen oknál fogva egyáltalán nem kerültem kapcsolatba az íróval, s volt, akivel napi szinten beszéltünk az adott szövegről. Persze, azontúl, hogy megkapok egy szöveget, kíváncsi vagyok az íróra, a mese születésének körülményeire, magára az emberre is, de mindent a maga idejében. A témát illetően nyilván utánanézek dolgoknak, ha a szöveg ezt megkívánja, de elsősorban nekem meg kell teremteni egy világot, ami nem szöveget díszít vagy tőle független, hanem arra reflektál.
Hogy látja, kép és szöveg mikor egészíti ki egymást a legjobban?
Kép és szöveg szerves részei egymásnak, de az élményt, amit a mese ad, autonóm módon újra kell fogalmazni. Akkor egészül egységgé, ha tovább viszi az olvasót a történet megismerésénél, nem pusztán kíséri a szöveget, hanem önálló, szuggesztív erő van benne. A szövegnek már adott a stílusa, hangulata megfest egyfajta irányvonalat, ami korlátot is szab. Az a tapasztalatom, hogy igényes, tartalmas és elgondolkodtató, több rétegű szövegek tudnak csak előhívni olyan rajzokat, amik erős, önálló alkotások, és méltó módon aztán visszahatnak és kiteljesítik a szöveget. Bár mindig a szöveg az elsődleges inspiráló erő, ezek a képek a szövegtől függetlenül is képesek élni. Másrészt úgy érzem, hogy a jó illusztráció fénye a szövegnek, egymást erősítik, egy jó szöveg jó rajzokkal sokkal több lesz, mint egy jó könyv. A jó rajz előhívja a szövegből azt is, ami a sorok mögött van, ami pusztán olvasásra nem hívódna elő. Azt is gondolom, hogy egy gyengébb szöveg, színvonalas rajzokkal jó könyvvé válhat, de egy nagyon értékes szöveg is silányulhat érdektelenné, ha rossz az illusztráció. Ez a kiadók felelőssége amúgy, megkeresni azt az illusztrátort, aki azt a szöveget fel tudja emelni.
A hazai illusztrációk merészség, bátorság, kísérletezés tekintetében felveszik a versenyt a nyugat-európai illusztrációkkal?
Szerintem, igen. Elég csak szétnézni, jobbnál jobb gyerekkönyveket láthatunk. Az elmúlt 10 év óriási ugrás, fejlődés volt a hazai illusztrációt illetően a magyar gyermekirodalomban és biztosan állítom, hogy felveszik a versenyt. Rendkívül sok fiatal, ígéretes tehetség van újszerű világlátással, akik birtokában vannak azoknak a modern multimédiás eszközöknek, amelyek a mai kor kihívásai között elengedhetetlenül fontosak. Az internet által leírhatatlan mennyiségű kép árasztja el a világukat, több képet láttak, több vizuális élményük volt, mint az én generációmnak valaha együtt. Másként értelmezik a vizualitást, a szabad, korlátlan képalkotási lehetőség a képzelőerővel párosulva nagyon izgalmas dolgokat hozhat létre. Szerintem egészen másféle és új dolgok fognak születni a most induló illusztrátorok keze nyomán. Ezért nagy a kihívás is, azonban egy dolog nem változik, az illusztrációnak ereje van, ami képes hatást gyakorolni a személyiségre és ennek létrehozása teljesen független attól, hogy modern vagy elavult módszerekkel születik.
Mikor a legelégedettebb egy illusztrátor?
Ez nehéz kérdés, örökké elégedetlen vagyok és bizonytalan. Nem mindig tudom, hogy mennyire sikerül kifejezni, amit meglátok a szövegben. Annak viszont nagyon örülök, amikor sikerül rátalálnom magamban arra a képre, színre, formára, ami kifejez engem. Elégedettség attól tölt el, hogy magamnak rajzolok még akkor is, ha vannak korlátjai a gyermekirodalom illusztrálásának.
Ayhan Gökhan
