Tengelyen pörgő körhintavilág (Lakatos István: Óraverzum – Tisztítótűz, Magvető, 2014.)

A Lencsilány-képregények és a Dobozváros szerzője ezúttal egy nagyepikus trilógia első darabjával lépett színre, amiben minden benne van, ami egy jó ifjúsági urban fantasyhez kell: komplett, aprólékos világteremtés, nagyívű cselekmény, karakterfejlődés és az izgalom mellé bőven adagolt humor. A sikeres ifjúsági regények titka, hogy az olvasót egy különbejáratú, jól felépített…

MESÉLJ MÉG!

Nógrádi Gábor:Tititá, a fekete hajú

Nem tudom, más írók szövegében mennyi a személyes élet, élmény, emlék. Az én írásaimban sok. No, persze nem pontosan másolom, ami megtörtént. Csak úgy használom, mint egy rajzvázlatot. Néhány vonal, folt, motívum lebeg előttem, amelyeket aztán kiegészítek, kifestek. Olvasóim, Babos Borcsa és a lánya, Zita megkérdezte a minap az fb-n,…

MESÉLJ MÉG!

Nógrádi Gábor: TITITÁ CSACSUKUÁRÓL

Pálcikavékony, copfos kislány volt Tititá. Már ezt is nagyon furcsálltuk. A kettes számú iskolában, ahova annak idején jártam, még sovány kislány is alig akadt. A harmadik bében pedig daginak csúfoltuk mindegyiket. Ha nem volt dagi, akkor is. Copfot pedig senki sem hordott. Nemcsak az alakja és a hajviselete volt fura…

MESÉLJ MÉG!

Mészöly Ágnes: Hanga és Várkony

fejezet, melyben először csak az idő rohan, aztán Hanga és Várkony is   – Te egyébként mit csinálsz itt? – kérdezte még mindig ostoba képpel Várkony, miután felszedegették, és az ismeretlen lány táskájába tuszkolták a halom tankönyvet és füzetet. – Én vagyok az új tanfelügyelő – válaszolt angyali mosollyal a…

MESÉLJ MÉG!

Satoe Tone: Pipó utazása (ajánló)

Miért ajánljuk? Satoe Tone végre magyarul is olvasható-nézegethető, a nem rég alakult, nagyszerű Kisgombos Könyvek Kiadónál megjelent munkája az utóbbi idők egyik legszebben illusztrált könyve címre pályázhat az itthoni könyvpiacon, s ha a hihetőséghez ez nem lenne elég, a könyv 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Illusztrációs díjat. A néhány oldalt kitevő…

MESÉLJ MÉG!

Zalán Tibor: Bobó és a mi végre

El kell tűnődnöm azon – tűnődött el Bobó ezen – hogy mi végre vagyok a világon! Remélem, szüleim megkímélnek az elcsépelt és kínos gólyamesétől, miszerint valami efféle csőrös szárnyas állat dobott le egy érett nyári hajnalon a kéményen, ami amúgy nyilván sok takarítással és engem csutakolással járt volna – a…

MESÉLJ MÉG!

Vörös István: Fifi kutya

Tele van a kicsi szoba fut, üget a Fifi kutya körbe, karikába. Ha beborul az a szoba leesik a Fifi kutya fényes koronája. Tele van a kutya füle mire megy a Fifi vele, nincsen koronája. Ha beborul az a szoba nem ugat a Fifi kutya, fény volt koronája.

MESÉLJ MÉG!

„Ez olyan erő, amit semmilyen formában nem lehet más úton megkapni” Interjú Ilyés Juli illusztrátorral

Legutóbb Tamás Zsuzsa: Mesék a Teljességhez című könyvét illusztrálta. „Minden találkozásból születik.” Írta Tábor Béla filozófus. Hogyan találtak egymásra Tamás Zsuzsával? A fenti idézettel mélységesen egyetértek, oka van annak, hogy mi találkoztunk. Radnóti Blanka mutatott be egymásnak bennünket, Blanka illusztrálta Zsuzsa korábbi, és egyben legelső mesekönyvét a Macskakirálylányt. Ebből a…

MESÉLJ MÉG!

Markó Béla: Lapát

Általában nem szép dolog valakit „lapátra tenni”, bár ez nyilvánvalóan függ a helyzettől is, hiszen a közismert mesében tényleg szörnyű lett volna, ha Jancsi és Juliska végül is lapátra kerül, viszont ami a gonosz boszorkányt illeti, egyáltalán nem olyan elkeserítő, hogy saját csapdájába esett, vagyis ráült a saját lapátjára, mindezt…

MESÉLJ MÉG!