„A legtöbb felnőtt elefánt a porcelánboltban” Interjú Lackfi Jánossal

A gyerekirodalom egyik legismertebb képviselője, Lackfi János legújabb, Élni hogy kell? című gyerekverskötete találóan egyedi és egyedien találó. A könyvről és még sok érdekességről beszélgettünk a szerzővel. Adódik az első kérdés a legkisebb lányodról szóló gyerekversköteted címéből (ami egyébként a kötet legszebb versének a címe is), és nem tudom nem leütni…

MESÉLJ MÉG!

„Mindig a cselekedetet minősítsük, ne magát a gyereket” Interjú Peer Krisztinával

A szülői elvárások sokfélék lehetnek, míg egyik szülő bőven megelégszik azzal, ha a gyerekét boldognak látja, addig a másik szülő a maximumot kívánja kihozni a gyerekből, anélkül, hogy az ő érzéseire és igényeire odafigyelne. Peer Krisztina klinikai gyermek szakpszichológust kérdeztük erről az úgy gondoljuk, sokakat érintő problémáról. Kérlek, cáfolj meg,…

MESÉLJ MÉG!

Nagypál István: Szürkepolisz (részlet)

Második fejezet Tél közeledett. A fűszálak alig voltak már zöldek. Előjött Erik asztmája. Sokszor otthon kellett maradnia. Ágyban feküdt, az éjjeli szekrényén forró tea, tálcán friss leves. Az anyukája mindent behozott neki. Ebéd után még csokit is kapott, pedig nem is gondolt rá, nem is kért. Sorozatos asztmás rohamok törtek…

MESÉLJ MÉG!

Pollágh Péter meséje

Kiszagolt kislány  Volt egy kislány, kit kutyája szívesen szagolt. Szimatolta, kutyázott vele, napestig ugratta. Addig-addig szipókázta, mígnem kiszívta az illatát. Szagának összes kisszobáját, útvesztőjét, ládikáját. A kislány elgurult az erdőbe, a nyalókacsíkos sorompón túlra, hol járni sem mer sok szájember. Itt leltek rá a medvék. A barlanglakó, kuckós brummogók. A…

MESÉLJ MÉG!