Léteznek mesebeli számok. 3, 7, 13. Most egy óriási jelentőségű mesebeli szám, a 80 került a középpontba. Számomra hihetetlen és egyszersmind csodálatos, hogy Csukás István 80 éves. Amikor megtudtam ezt, nagyot csodálkoztam, hogy ennyi idő telt el a gyerekkorom óta. Hogy itt valaki megöregedett, természetesen azonban én és a nemzedékem, a rendszerváltás Csukás meséinek vonzáskörében élő gyermekei. Hirtelen nem is tudom, melyik a hihetetlenebb és csodálatosabb, maga a 80, mint szám, vagy maga Csukás István, a számtalan történet szerzője.
Holott Csukáson az látszik, hogy valamilyen maga kitalálta meséből lépett elő, — testre szabta magát. Ilyen tekintettel, ilyen bajusszal, fejformával csupán ő rendelkezik: made in Csukás. Nemkülönben Csukás István csak Csukás Istvánra hasonlít. Nem utánoz, nem másol, nem vált színt.
Amikor Balatonfüred felé közelít a vonat és röviden megáll Szárszónál, a Csukásról elnevezett színház közelében, egy nagyon más elvek alapján működő világ közelsége érinti meg az utast, egy másképp működésbe lépő rendszer vonja magára a figyelmet. Csukás színházában nem él meg a gonosz. Ha megélne, jóra szégyellné magát hamar.
Csukás István Andersennel egy napon született, 131 év késéssel, bár nyilvánvalóan jó barátok lettek volna, még ha nem is beszéltek egy nyelven. Dehogyis, épp ez az, tökéletesen értenék egymást, persze, hogy Egy-nyelvet beszéltek. Itt tartania nem kellett senkinek attól, hogy az egyik dánul, a másik magyarul hallgat majd, bár én egy ilyen Anderssen-Csukás együtt-hallgatásból boldogan kivettem volna a néma részem, ritkán hatna ennyire inspirálóan közös hallgatás. Elképzelem, hogy a beszédet a két mágusnak a mese dimenziójának istene adta parancsba, és ők örömmel elfogadták a kihívást, a sorsukat, a kedvezőbb sorsunkra.
Ha gyorsan végigszaladunk a pályán, látjuk, hogy Csukás költőként indult, majd a másik nagy varázsló, a Vackor írója, Kormos István ajánlására próbálta ki magát a gyerekirodalomban, hátha. Az ilyen háthák mentik meg a világot néha, az ilyen háthák mentenék meg most is. Nem sorolom fel Csukás meséit, mire a végére érnék, az már nem mese, adathalom lenne. És az adatok, a racionalitás, tehát minden, ami unalmas, távol állnak a meséktől.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot avval, hogy mindenkinek megvan a saját Csukás-meséje. Hordozzuk, mint egy meglepetést, egy mesebeli erdőt rejtekutakkal, folyóparton integető törpével, hacsak nem maradt véletlenségből vagy figyelmetlenségből a gyermekmennyország valamelyik fiókjában, valamint ha még kíváncsiak vagyunk még ezekre a régi fiókokra. Csukással együtt jó ezeknek a fiókoknak a húzogatása, az intim zörejek hallgatása, a fogantyú-fogdosás.
A jó mesének morális tartása van, megtartó ereje. A jó mese azért tud időtlen lenni, mert morálisan szabad. A morális szabadság Magyarországon meseszerű elképzelésnek hathat, a kiléte felől jó ideje nagy az érdeklődés, mint egy valahol elbújt cérnaszál vége iránt. Ilyen szálakon függ a szabadság moralitása, a mese szabadsága. Egy jó mesében minden megengedett, a rossz is. Egy jó mese mindig állandó, mint a rossz. Egy rossz mese a jót is rosszá teszi, és ez nem máson, mint egy hajszálon múlik sokszor. Egyetlen, egérrágta hajszálon.
Csukásnak a varázslatba mártott, bűvös sakktábláján az egyensúly megtartásával tett mérnöki pontosságú lépései, bábutologatásai, a feketét és a fehéret, a királyt és a gyalogot egyaránt érintő finomsága együttérzéssel párosul, nem ismer kivételt, mindenhez ugyanúgy nyúl: mint azt pályatársa és barátja, Lázár Ervin vagy a Mazsola és Tádé írója, Bálint Ágnes tette.
„A törvény mögött is törvénytelenség van, pont emiatt a törvénytelenség mögött sincs semmi különös, semmi meglepő.” Írta az elmúlt napokban Pályi Márk Kertész Imre halála kapcsán, és ez az első látásra a mesétől valamelyest távoli kijelentés egy másik kijelentést hívott életre bennem, méghozzá a valóság mögött fellelhető valótlanságot, ami, akár tetszik, akár nem, nem mese, még csak ábránd sem, hozzávetőlegesen pedig nem árt, ha tisztázom: a mese valósága mindig egy fokkal magasabban áll a valóság meséjénél, mert a valóság meséje a hazugsággal és a csalással azonos tartomány, és a mese ezt a tartományt nem szereti, ezt a tartományt felülírja, kiiktatja a saját teréből. A mese valósága a lényeg, a mese valósága az igazából létező valóság, ahová törekszünk, ahová olyan varázslók kísérnek felnőtt mozdulatokkal is gyermekien fogva kézen, mint Csukás István, aki a mese valóságának tükrében öltözik át Töf-Töf elefánttá, Nagy Ho-ho-ho horgásszá, Festéktüsszentő Hapci Benővé, Gombócartúrrá és sorolhatnám, még mivé. Süsü azért jó és gyönyörű és szerethető, mert egyfejű, mert sérülékeny, mert kiszolgáltatott, egyszóval olyan, mint mi, a kiszolgáltatottak, a sérülékenyek, az egyfejűek.
A mesék soha nem halnak meg, titkuk a halhatatlanság és az, hogy halandókhoz szólnak, a halandókért élnek. Igen, higgye el mindenki, a meséket a halandók tartják életben.
Ayhan Gökhan
