Élt egyszer egy bika, aki olyan kicsi akart lenni, mint a béka. Nem evett többé szénát, se szalmát, sőt egyáltalán nem evett semmit. Hiába könyörgött neki a borja, hogy álljon le, mert akármennyit is éhezik, soha nem fogyhat egy bika békává, de a bika juszt sem állt le, sőt még a lélegzetét is visszatartotta, ne érezze a széna csiklandva csábító szagát sem, fel is fordult szépen.
Volt egyszer egy messzi földről hozatott, a világ legfényesebb selyméből szőtt rózsaszín báli ruha, amit mégsem vehetett fel az udvar szeme-fénye, a legkisebb királykisasszony, mert a ruhából olyan orrfacsaró bűz áradt, hogy még a legbátrabb moly sem mert beleharapni. Aki csak ötven méternél közelebb került a leghíresebb szabók által varrt ruhakölteményhez, annak muszáj volt egy ruhacsipeszt csíptetnie az orrára, és mivel senkinek nem volt gusztusa hozzáérni a csodásnál is csodásabb, ragyogóbbnál is ragyogóbb selyemhez, a király kihirdette, hogy ahhoz adja a lányát, aki ki meri dobni a külső fittyfenébe a báli ruhát. Így egy kukásé lett a fele királyság és a gyémántos szemű királylány, ő volt ugyanis az egyetlen, akit nem izgatott, ha valaminek lejárt szavatosságú kakiszaga van.
Élt egyszer egy teknős, aki miután kihívta a nyulat futóversenyre, megívott egy liter benzint. Aztán még tíz liter kerozint. Aztán, mint valami tábla csokoládét megette az erdőszéli iskola tetején található összes napelemet. Aztán felfalt egy egész atomerőművet, de még most sem volt biztos, hogy legyőzi a nyulat, hiszen a nyúlnál aztán tényleg alig akad gyorsabb állat, de hirtelen eszébe jutott a gepárd, na az tényleg gyors. Ha ki tudná egy gepárddal cserélni a lábait, akkor tuti, hogy legyőzné a nyulat. Ezért az összes energiából, amit eddig felzabált, elszáguldott Afrikába, ahol találkozott is egy barátságosnak tűnő gepárddal, aki nagyon barátságosan meg is hívta vacsorázni a teknőst, majd be is kapta a vacsora végén desszertnek, na, ezért nem nyert a teknős soha futóversenyt.
