Balaskó Ákos verse

Ovi Danika nagy kedvence a kocka. “Kocka leszek, ha megnövök” – mondja. “De nem mint apukám, tömör se, de nem ám, én kék leszek, üreges, és csonka”. Sarokban álldogál Rambó, két keze mindegyik kampó. Tanakszik a néni, mi legyen, csak nézi, jó lesz mint kabátakasztó. Luca, hogyha nem látja senki,…

MESÉLJ MÉG!

“Megmutatni a fogyatékkal élőkben rejlő értékeket” Interjú Nádudvari Péter zeneterapeutával és zenekarvezetővel

Nádudvari Péter a budapesti Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben tanít magyart és ének-zenét, de közben gyógypedagógiát tanul, valamint zeneterapeutaként is tevékenykedik, emellett pedig egy értelmi fogyatékosokból összeállt zenekar vezetőjeként dolgozik. Fiatal kora ellenére egész életét, szakmai tevékenységét a fogyatékkal élő személyek megsegítésének rendelte alá. Őt kérdeztük az egyes fejlesztési,…

MESÉLJ MÉG!

E. E. Cummings: Az öregember, aki azt mondta, „miért”

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündér, aki ott lakott az ő távoli-távoli csillagán. A haja sárga, a szeme kék, nagyon jó természetű tündér volt. A levegő és az összes csillagok minden lakója nagyra tartotta őt, az ügyes-bajos dolgaikkal is mindig őt keresték meg, ha valami gondjuk adódott.…

MESÉLJ MÉG!

Vers A dzsungel könyvéből

A kóborló majomhorda éneke   A  lógós összevissza  csürhe ficánkol a fákról az űrbe. A bandánkat irigylitek? Na és az extra kezeket? Szeretnétek-e, hogyha volna farkatok, és így kunkorodna? Idegesek vagytok, tesók? Mert a farkunk a képbe lóg?   Most itt ülünk az ágbogon, s gondolkodunk klassz dolgokon. Nagy ötletünk…

MESÉLJ MÉG!

A 80 éves Csukás István köszöntése

Léteznek mesebeli számok. 3, 7, 13. Most egy óriási jelentőségű mesebeli szám, a 80 került a középpontba. Számomra hihetetlen és egyszersmind csodálatos, hogy Csukás István 80 éves. Amikor megtudtam ezt, nagyot csodálkoztam, hogy ennyi idő telt el a gyerekkorom óta. Hogy itt valaki megöregedett,  természetesen azonban én és a nemzedékem,…

MESÉLJ MÉG!

Horváth Viktor: Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című művéről

A bevezetőben valami főrendész büntetéssel fenyegeti azokat, akik tanulságot vagy tanító szándékot várnak a regénytől; akik történetet keresnek benne, azokat pedig agyonlövéssel. Pedig van itt minden. Történetet nem is kell keresni, mert csak az van, tanító szándékot pedig tényleg jobb nem keresni, tanulunk úgy is, mindegy, mivel trükközik a szerző.…

MESÉLJ MÉG!

Teréz apa elveszett gyermekei (Leiner Károly: Az én gyerekeim, OFOE, 2016.)

Leiner Károly gyógypedagógus Elveszett gyerekek országa című műve 2011-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szakember  könyve egyfajta segélykiáltás: azokat a sajátos nevelési igényű, értelmi fogyatékos tanulókat mutatja be, akik a szakma, illetve a társadalom nagy része számára gyakorlatilag láthatatlanok, vagyis nagyon kevés lehetőséget kapnak…

MESÉLJ MÉG!

„ Talán mindenkinek jut egy ember, aki szerette őt gyerekkorában” Interjú Hegedűs Ibolyával a családon belüli erőszakról

A gyermekbántalmazás régóta komoly társadalmi probléma, bár az elmúlt időszak fejleményei, civil kezdeményezései sokat tesznek azért, hogy ez megváltozzon. Többek között a családon belüli erőszakról és a gyermekek esélyeiről beszélgettünk Hegedűs Ibolya klinikai szakpszichológus – és családterapeutával. Mennyire toleráns a magyar társadalom, ha a családon belüli erőszak kerül szóba? Nem…

MESÉLJ MÉG!