A búbos banka és a sáska
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy kis búbos banka.
Megéhezett, ahogy fölkelt a nap,
hát kiröppent fészkéről,
hogy a harmattól meghajlott fűszálak között
cserebogarakat keressen,
hogy nyirkos szárnyú tücskökre,
vagy akár egy eltévedt
nagy, kövér sáskára találjon
a vizes fűcsomók tövében.
Meg is látott egyet rögtön,
egy eltévedt, nyirkos szárnyú sáskát látott meg
A harmatgyöngyös fűszálak között –
a szárnyát vette észre,
mert jól elrejtőzött a sáska.
Hamm, befalja gyorsan,
gondolta a búbos banka,
és visszaül a tojásaira.
Már majdnem oda is kapott
a hosszú, hajlott csőrével,
amikor így szólt a sáska:
„Ne egyél meg, kedves búbos banka!
Nem lennék én finom falat a számodra!
Itt a fűben éjszakáztam,
feledve a hajnali harmatot,
ázott szárnyú tündér vagyok,
kinek a húsa is, csontja is keserű.” És azzal előbújt.
Ruhája csillámos zöld volt, hosszú haja szőke,
szárnya áttetsző, akár egy sáskáé.
„Segíts rajtam, nem bánod meg.”
„Hogy segítsek rajtad?” – kérdezte a búbos banka.
„Csupa víz a szárnyam, nem tudok repülni így.
Vigyél el egy darabon, míg megszáradok.”
Gyanakodva nézett rá a búbos banka.
„Hova kéne, hogy elvigyelek?”
„Föl, a Nap felé.
Cserébe kívánhatsz valamit.”
Biccentett a búbos banka,
majd hátára vette a tündért,
és útnak indultak.
Ahogy egyre magasabbra értek,
egyszeriben megszáradt a tündér szárnya,
és felröppent a búbos banka hátáról.
„Kívánj valamit!” – mondta kecsesen lebegve.
„Szeretnék befalni egy eltévedt
nagy, kövér sáskát” –
felelte a búbos banka.
Ott is volt a csőrében a sáska,
miután a tündérke csinált egy piruettet.
A búbos banka biccentett köszönésképpen,
majd zuhanórepülésben
falta be a rovart,
és visszaült a tojásaira.
