EGY KALÓZ EMLÉKIRATAI
A magyar nem hajósnemzet,
Tenger nélkül nehéz eztet,
Nehéz eztet,
Nehéz eztet
Víziszonytól csak úgy reszket.
Túl sokat én se hajóztam,
Legalábbis mikor józan,
Mikor józan,
Mikor józan
Voltam, nem is ingadoztam.
Egy-két hajó azért hordott,
Körbejártunk néhány fjordot,
Néhány fjordot,
Néhány fjordot,
Nap sütött, a világ forgott!
Húszezerfős tengerjárón
Jártam biza, ez nem álom,
Ez nem álom,
Ez nem álom,
Nem is a Titanic-bálon.
A kenut jobban szerettem,
Senki sem húzott helyettem,
Ott helyettem,
Ott helyettem,
Motyóstul a vízbe estem.
Tengeri viharban voltam,
Félig élve, félig holtan,
Félig holtan,
Félig holtan
A korláton áthajoltam.
Láttam a hullámok tornyát,
Sós vízből művészi tornát,
Vészi tornát,
Vészi tornát,
Korbácsolta hajónk orrát!
Nem tenger volt igazából…
Fürdetett csak földi zápor,
Földi zápor,
Földi zápor,
Mégis jártam tengert párszor.
Hogy jártam ott, ha nem jártam?
Itt valami becsapás van…
Becsapás van?
Becsapás van?
Dilibogyót vacsoráztam?
Á, úgy jártam én a tengert,
Hogy a sok könyv, amely elnyelt,
Amely elnyelt,
Amely elnyelt,
Tengerekkel dugig megtelt!
Némó, Robinzon, Kolumbusz,
Ezer könyv, amelyen izgulsz,
Hű, de izgulsz,
Hej, de izgulsz,
Mindben volt hajó vagy tíz-húsz!
Verne Gyula összes műve
Kalózokkal teletűzve,
Teletűzve,
Teletűzve,
Ugrálnak vízbe vagy tűzbe.
Dickens, Balzac, Hugo, úgy ám,
Úsztam a lapokat bújván,
Úsztam bújván,
Úsztam bújván,
Sós tengeri szél is fújt rám.
Lettem betűtenger hőse,
Polipoknak ismerőse,
Ismerőse,
Ismerőse.
Szakállam nőtt jó erősre.
Gyerek voltam s nőtt szakállam,
Éles kardom, jó falábam,
Jó falábam,
Jó falábam,
Kopogott, amerre jártam.
A kopogást én hallottam,
De más nem sejtette ottan,
Tette ottan,
Tette ottan,
Hogy lelkemben egy kalóz van.
Zord voltam, nem vették észre
Fél szememen a kötést se,
A kötést se,
A kötést se,
Felaprítsam őket élve?
Hittek engem kiskölöknek,
Akit ide-odalöknek,
Odalöknek,
Odalöknek,
Kineveznek lusta dögnek.
Jó, az órán nem figyeltem,
Nagyobb csaták dúltak bennem,
Dúltak bennem,
Dúltak bennem,
Pad alatt nagy útra keltem.
Titkon forgattam a könyvet,
Ebből nevetés vagy könny lett,
Néha könny lett,
Néha könny lett,
Tengerjárni így a könnyebb.
Azt hitték a tanerők meg,
Ők a nagyok és erősek,
Jó erősek,
Túlerősek,
Pedig én voltam a hősebb!
Miszlikekre kaszaboltam
Őket is, hullottak holtan,
Hulltak holtan,
Hulltak holtan,
Csöppecskét zord kalóz voltam.
Mégsem folyt padlóra vérük,
Hiszen nem végeztem vélük,
Nem lett végük,
Nem lett végük,
Megkíméltem hitvány éltük.
Kalózban megfér a hűség,
A becsület, nagylelkűség,
Nagylelkűség,
Nagylelkűség,
Eltűri, hogy kicsit üssék.
Úsztak bennem pörölycápák,
Nem kellett, hogy mások lássák,
Mások lássák,
Mások lássák…
Lelegeljék, mint a sáskák?
Kívánom minden gyereknek,
Kik suliban szédelegnek,
Szédelegnek,
Szédelegnek,
Kalandját a képzeletnek!
A könyveket ha nyitjátok,
Egész világ zuhog rátok,
Zuhog rátok,
Zuhog rátok.
Nem fog többé semmi átok
