Lanczkor Gábor a Bobo és Góliát című képregényújságról

Határozottan emlékszem, mi volt az a szöveg, amit először el tudtam olvasni. Nagyszüleimnél gubbasztottam azon a sárga heverőn, ami aztán sok évvel később a pesti albérletembe került (és a kiköltözés után is ott maradt), és a Góliát című képregényújságot lapozgattam. Aztán egyszer csak összeálltak szemem előtt a betűk szavakká a buborékokban. Különös, hogy a nálam négy-öt évvel fiatalabbnak és idősebbeknek semmit nem mond Bobo és Góliát neve. Nekem a gyerekkor egyik maradandó képi emlékét jelentik. A lányom születése után egy antikváriumban megvettem pár Bobót. Az én régi képregényeim mind elkallódtak a költözések során. A nosztalgiázás azzal végződött, hogy a teljes sorozatot beszereztük a Bobóból és a Góliátból is (nagyon olcsón jutottunk hozzá, szerencsénk volt). A lányom is igazolja, hogy a Góliát inkább fiús, a Bobo inkább lányos. Most már egyedül is lapozgatja őket, bár olvasni még nem tud. Mindkét szériában vannak erősebb és gyengébb számok; mindkettőről elmondható, hogy a sorozat végére esik a színvonal. Bár lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert a kései számok idején már nagyfiú voltam, és inkább Pókembert olvastam. Összességében azt hiszem, nem tudom megítélni, milyen ez a két svéd képregény. Túlságosan kötődöm hozzájuk; most már a lányom általam is formált ízlésén keresztül.