“Egymást segítve ” Interjú Papp-Für János költővel

Papp-Für János költő több felnőtt verseskötet után egy egészen egyedi könyvvel állt előAz Akik gyerekek maradnak című könyvről, a szövegek fogadtatásáról és az iskolákban szerzett tapasztalatokról is kérdeztük őt.

Akik gyerekek maradnak című, diszlexiásoknak tervezett betűtípussal kiadott, nem rég megjelent köteted igazán különlegesre sikerült. Rövid leszek: honnan jött az ötlet?

Tulajdonképpen évek óta foglalkozok értelmileg sérült gyerekek tanításával, oktatásával. Néhány évvel ezelőtt a hajdúböszörményi székhelyű Dr. Molnár István speciális iskolából indult el ez a folyamat. Amikor először odamentem, azt hittem, hogy ott teljesen ép értelmű gyerekek tanulnak, de az ottani dolgozók felvilágosítottak, hogy az óra, amivel készültem, abban a formában nem valósítható meg az intézményben. Emiatt döntöttem úgy, hogy megpróbálom átalakítani az óra menetét, hogy ezeknél a gyerekeknél is használható, működőképes legyen. Közel fél éven keresztül jártam ki a gyerekekhez és egyénileg, illetve súlyosságukhoz mérten csoportonként foglalkoztam velük, a segítségükkel, bevonásukkal fejlesztettem tovább az órát. Miniszteri támogatás útján a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül valósulhatnak meg megyéről megyére ezek a foglalkozások, eddig négy megyében jártunk, közel háromezer gyermek vehetett részt ezen az órán. Mivel évente csupán kettő-három megyét vagyok képes felkeresni, így évekig eltarthat az, amíg Hajdú-Bihar megyéből eljutok Zala megyébe. Végül megfogalmazódott bennem az Akik gyerekek maradnak könyv ötlete, amelynek segítségével rövidebb idő alatt még több gyerekhez és pedagógushoz juttatható el az órák anyaga.

Irodalmi körutadon milyen tapasztalatokat szereztél, hogyan, netán egyéni praktikák bevetésével sikerült megnyerni a gyerekek figyelmét, érdeklődését?

A titok talán az interaktivitásban és a közvetlenségben rejlik, ahol a gyerekek játsszák a főszerepet. Több verses-találós kérdéses játékot fejlesztettem ki, amelyeknél a feladat az, hogy állatneveket kell kitalálniuk, de úgy, hogy az első sor végére rímeljen a következő. Óriási büszkeséggel töltött el, amikor láttam, hogy a módszer működik – a gyerekek e zenés-ritmikus játék segítségével tízből tíz állatnevet tudtak kitalálni. Általában negyvenöt perces tanórákat tartok, azonban súlyos értelmi fogyatékkal élő gyerekek esetében a foglalkozást negyed órával megrövidítem. Az időtartamot növelni nem érdemes, ugyanis hamarabb elfáradnak, a koncentráció nem tartható fenn ennél hosszabb ideig.

Ért-e megdöbbentő, megható élmény az iskolalátogatásaid alatt?

Kezdetben volt arra példa, hogy kisebb autista csoportokhoz mentem órát tartani és ők hiperérzékenyek az erős hangokra, a hirtelen, gyors érintésekre. Néha belefutottam abba, hogy eleinte erre nem figyeltem. Sajnos volt olyan, hogy egy-egy gyerek ezektől a hangoktól, érintésektől bepánikolt. Természetesen ezeket az idő elteltével és tapasztalatok szerzésével ki tudtam küszöbölni és már most eleve úgy rendezkedek be, hogy szem előtt tartom ezeknek a gyerekeknek a speciális igényeit. De volt olyan szép és megható élményben is részem több esetben is, hogy akadt olyan gyerek, akit évek óta nem tudtak szóra bírni és az óra végén együtt énekelte velem a nekik írt, szerzett dalokat. Ez utóbbi élmények mindig nagy lendületet, illetve visszaigazolást adnak a folytatáshoz.

 Hogyan emlékszel, nehezen tanultál?

Én mindig nagyon könnyen tanultam, nem volt problémám az iskolában és szerencsére ez most ugyanígy van a tanítással is, a gyerekek nagyon élvezik az órákat, percek alatt a bizalmukba fogadnak.

A magyarországi, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek ellátása, segítése európai mércével mérve megfelel az elvárásoknak, nincs-e lemaradás, nem szenvednek-e hátrányt ezek a gyerekek a nyugat-európai országokban élő társaikhoz képest?

Úgy gondolom, hogy a sérült gyerekek oktatása, nevelése, ellátása Magyarországon is egyre stabilabb lábakon áll. Nagyon sok intézménybe eljutottam már és sok gyermekkel ismerkedtem meg, de szinte kivétel nélkül minden helyen a lehető legjobb, legszínvonalasabb ellátásban és környezetben folyt a fejlesztésük. A velük foglalkozó szakemberek is nagyon felkészültek és ezen kívül nagyon türelmes, kedves és segítőkész emberek, akik ezt a hálás munkát választották hivatásuknak, hiszen ezekkel a gyerekekkel nem mindig egyszerű, viszont hatalmas szeretettel hálálják meg a velük való törődést.

A könyvnél Gerendás Péter is közreműködő volt, az Akik gyerekek maradnak mellé jár egy CD is. Miként alakult ki vele a munkakapcsolat?

Gerendás Péter zenéit már gyerekkorom óta ismerem, de személyesen csak pár évvel ezelőtt találkoztam vele. Akkor megemlítettem neki, hogy vannak speciális igényű gyermekek számára írt verseim, és felkértem őt arra, hogy zenésítse meg őket, amit boldogan vállalt. Természetesen a könyv CD mellékletének felvételekor is az ő segítségét kértem, így még többet köszönhetek neki a versek megzenésítésén kívül is. Amellett, hogy közreműködik a hanglemezen, az ő stúdiójában készült el a CD, a Másik oldal nevű zenekari formációnk közreműködésével.

Alkalmazzák már segédanyagként a könyvet, kerestek-e már meg ebben az ügyben?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlotta, hogy az ország összes olyan intézményének juttat el ebből a könyvből, ahol fogyatékkal élő gyermekek élnek, tanulnak, mivel ez a könyv nem csupán a könyvesboltok polcairól emelhető le, hanem oktatási segédanyagként is funkcionál. Ez ügyben már fel is vették velem a kapcsolatot, és ha még ezen a napon nem is, de a közel jövőben mindenképpen célba ér -, eljut a gyerekekhez a könyv, amit ők hoztak ki belőlem, amit közösen, egymást segítve készítettünk el.

Ayhan Gökhan