A PASA LEÁNYA ÉS A GALAMBOK
Volt egy pasának egy leánya, akinek sok galambja volt, s azoknak mind gondját viselte.
Egyik nap, ahogy a galambokat etette, odarepült hozzá egy ismeretlen galamb, akinek a lába rézből volt, míg szárnyai aranyból. Látva a leány a galambot, levette kezéről karkötőjét, és a galamb nyakára dobta. A galamb ekkor elröpült, ám három nap elteltével ismét visszajött. A leány erre a másik karkötőjét is a nyakára dobta, az ismét elrepült, és soha többé nem tért vissza. A pasa leánya még sokáig várta a galamb visszatértét, de az csak nem jött, ekkor az apját megkérte, hogy építessen fürdőt (aman), ahol mindenki ingyen fürödhet, de azzal a feltétellel, hogy mindenkinek mesét kell mondania, mégpedig olyant, ami igen különösnek tekintendő.
A pasa felépítette a fürdőt, és lám jöttek is az emberek csőstül. Ott fürödtek, és mesélgettek egymásnak.
Egyik nap aztán eljött oda egy ifjú az apjával együtt, aki a pasa leányának a következő mesét mondta el:
– Egyszer elküldött engem apám a Dunára vízért. Fogtam a korsót és a Dunára mentem. Odaérve látom ám, hogy a Duna másik oldalán egy szamár vizet iszik. Fogtam magamat és átúsztam a vízen, majd erősen a szamár farkába kapaszkodtam, és így jutottam el arra a fekete túlvilágra. Közeledve észrevettem, hogy egy kondérban ételt főznek. Mivel nagyon megéheztem, hamarjában kikaptam volna valami ennivalót belőle, akkor a kondér egy kanállal jól fejbekólintott és ezt mondta: „Te ebédelni szeretnél, amikor az én galambom még csak vissza sem jött! Menj el a kertbe, ülj le ott, és az ebéded magától eljön majd hozzád, és egyél majd kedvedre!” Elmentem a kertbe és ott leültem. Kis idő elteltével odajött kettő galamblány, majd levetve magukról szárnyaikat, két szépséges leánnyá változtak, és bementek a házba. Rövidre rá eljött egy galambfiú. És az is levette szárnyait, gyönyörű legénnyé változott. A nyakán meg két karkötő ékeskedett, amelyeket levett magáról és a zsebébe tette, majd ő is a házba távozott. Ekkor ott termett az ebédem, és szépen megebédeltem. Az ebéd során megmaradt néhány kenyérhéj, azokat zsebre vágtam és elvittem magammal. Ezek után megvártam, hogy odajöjjön a szamár a vízhez, akinek megragadtam a farkát, s az átvitt engem a Dunán, erre a mi világunkba. Akkor telimertem a korsót vízzel és elvittem apámhoz, aki azt tanácsolta, hogy jöjjünk el ide egy jót fürdeni.
Hallva a történetet a pasa leánya megkérte az ifjút, hogy vezesse el arra a helyre, ahol meglátta a szamarat. Odavezette hát a leányt, és rövid várakozás után már jött is a szamár vizet inni. A leány átúszta a Dunát, elkapta a szamár farkát, mire az elvezette arra a fekete másvilágra. Amikor a kondérhoz értek, a leány enni kívánt volna valamit a kondérból, de az a kanállal jól fejbevágta, és ezt mondta neki: „Te ebédelni szeretnél, amikor az én galambom még csak vissza sem jött! Most menj el a kertbe, ülj le ott, és az ebéded magától eljön majd hozzád, és egyél kedvedre!” Ő is úgy tett, ahogy a kondér mondta. Nem telt el sok idő, amikor megérkezett a galamb, aki azonnal észrevette a leányt, és megkérdi tőle:
– Mit keresel te itt?
– Eljöttem érted – válaszolta a leány.
– Jól tetted, hogy eljöttél, de húzódj inkább félre, mert ha itt találnak a galamblányok, azok megölnek téged!
A pasa leánya úgy tett, ahogy mondta neki a galambfiú. Rövidre rá jöttek is már a galamblányok, akik levéve szárnyaikat ebédelni tértek a házba.
Az ebéd végeztével sétálni indultak a galamblányok a kertbe, majd fogták szárnyaikat és elrepültek erre a fehér világra. A galambfiú egyedül maradt, majd a kertbe ment és magával vezette a leányt a házba, akivel aludni tért, majd a leány terhes lett. Ekkor ezt mondta neki:
– Kapd el a szamár farkát és menj vissza arra a világra, ott majd rátalálsz anyámra, akinél éjszakai szállást kapsz.
Ahogy a leány eljutott a fehér világba, azonnal megszülte fiát, akinek a fején hold, míg mellén csillagok ragyogtak. A leányanyának mivel nem volt mibe betakarnia kisded gyermekét, betakarta a szoknyájába, majd elment a galambfi anyjához.
Odaérve annak házához a szolgálok nem akarták beengedni a házba. Erre kérlelni kezdte őket, hogy engedjék be az úrnőhöz, ha nem is az ő nevében, hanem unokája nevében. A szolgák erre beengedték. Azon az éjszakán eljött a galamb és rászállott a háztetőre, és kérdi a leánytól:
– Asszony, mi van a gyermekem alatt?
– Egy gyékénytakarón (aszura) fekszik, feje alatt meg kő van – válaszolta a leányanya.
Másnap este ismét visszajött a galamb és ugyanezt megkérdi, és ismét ugyanezt a választ kapta. A szolgálólányok meghallották a köztük folytatott beszélgetést, és máris jelentették a történteket úrnőjüknek.
– A te fiad idejár és beszél a lányanyával!
Nem hitte el az úrnő a szolgálók szavát, hanem jól elverte őket, mire azt mondták neki, hogy ha nekik nem hisz, akkor győződjön meg saját szemével és fülével.
Harmadik éjjel az úrnő maga járt a dolgok végére. Ahogy a galamb rászállott a tetőre ugyanazt kérdezte, és ugyanazt a választ kapta.
– Az én anyám még mindig nem tudja, hogy te a feleségem vagy, és hogy ez az én gyermekem? – kérdi a lányanyától a galamb.
Ahogy meghallotta e szavakat az úrnő, a pasa leányát a ház felső emeletére vezette, és negyven matracot tett alája, feje alá negyven párnát, a gyermeket meg bölcsőbe rakatta.
Negyedik éjjel a galamb rászállt a ház ablakára és ugyanazt kérdezte mint az előző estéken. A pasa leánya azt felelte neki, hogy szép szállást kapott. Ekkor a galamb ezt mondta:
– Most már tudja az anyám, hogy te vagy a feleségem.
Nos, a galamb távoztával annak anyja megkérdezte a menyétől, hogy meg lehetne-e tenni, hogy galambfiát behívnák a szobába és az ismét emberré változhatna. A menye azt felelte, hogy kivitelezhető az elképzelés, ámde előtte a városban lévő összes kakast össze kell fogdosni, és mind levágni, nehogy egyikük is elkukorékolja magát.
A úrnő erre szolgáival az összes kakast összegyűjtette és sorjában mind levágatta.
A galamb eljött ötödik éjszaka is, akkor a pasa leánya ezeket mondta neki:
– Immár sok napja, hogy megszültem gyermekünket, és te csak azt kérded, hogy mi van, ám még rá se néztél a fiadra. Ha most nem térsz be hozzá, akkor inkább ne is gyere többé!
A galamb erre levette szárnyait és az ablakon át bejött a szobába. Az anyja meg előtte kátránnyal bekente az ablakkereteket és negyven holdat varázsolt az égre, hogy jól lehessen látni mindent. A galamb pedig csak arra várt, hogy a kakasok megszólaljanak és eltávozhasson onnan, de azok csak nem akartak kukorékolni!
A galamblányok közben meg észrevették, hogy nincs ott a galambfiú. Odasszálltak az ablakpárkányra, szárnyuk odaragadt, erre az úrnő megfogta őket és mind levágta.
A galambfiú szárnyait az anya a tűzre vetette és az örökre ott maradt, és feleségül vette a pasa leányát. A lakodalom bizony negyven napig is eltartott.
A TESTVÉREK ÉS A TÖK
Volt egyszer egy öregember és annak felesége, akiknek nem születhetett gyermekük. Mivel nagyon szegények voltak, az öregember minden nap elment halászni és az eladott halból tartotta el magát és feleségét.
Egyik nap, ahogy kiment a Dunára halat fogni, alighogy a vízbe dobta a fonalat (szertme), egy halat fogott, aki ezt mondta neki:
– Én szerencsét hozok neked meg a feleségednek! Ezért az egyik felemet egyed meg te, a másikat meg a feleséged, az öreganyó, és gyermeketek fog születni. Csontjaim felét add oda a lovadnak, a másik felét az agaradnak.
Az öreg erre nagyon dühös lett, mert hát az isten nem fiatal korában áldotta meg gyermekkel, hanem íme vénségére kívánna adni, ezért inkább a halat visszadobta a vízbe.
Ahogy azonban ismét bedobta a horgot a vízbe, ismét kifogta az előbb már kifogott halat, aki ugyanazt mondta neki, mint annak előtte, de ő ismét a vízbe hajította.
Harmadszor is a vízbe dobta a horgot, és kifogta ugyanazt a halat, mint annak előtte immár kétszer, és az ugyanazt mondta neki, mint annak előtte, és annak előtte.
Az öregember azt sem tudta, hogy most mit is csinálhatna már, fogta a halat és szépen hazavitte. Az anyóka megfőzte a halat ebédre, és az apóka meg úgy tett, ahogy a hal tanácsolta neki.
Egy év elmúltával az anyóka két fiúgyermeket szült, lovuk két csikót csikózott, agáruk meg két kölyköt ellett.
Az öregek továbbra is ugyanúgy élték életüket, mint annak előtte, az apóka kijárt a Dunára halászni, és a fogott halból tartotta el a családját.
Tizenöt év elteltével a fiúk megszólaltak:
– Hallod-e, apánk, mivel nem tanítottál ki minket semmilyen mesterségre, mi most valamilyen munka után nézünk a nagyvilágban, amelyből meg tudunk majd élni.
Az apjuk is úgy vélte, hogy igazat szóltak, mert hát ilyen korban már munka után kell nézni, s útravalóul mindegyiküknek egy lovat és egy agár kutyát adott.
Ahogy a legények az úton mentek, egyszer csak egy tököt vettek észre, amely megkérdi tőlük, hogy hova visz az útjuk.
– Valamilyen kereset után kívánunk nézni – válaszolták a legények.
– Nálamnál jobb keresetet nem találtok sehol e világon. Vigyetek haza, és amit csak megkívántok, azt biztosítani tudom számotokra.
A fiúk fogták a tököt és szépen hazavitték.
Ahogy beléptek a házba a tök megkérdi tőlük, hogy testvérükké fogadják-e őt, mire azok azonnal ráállottak. A tök erre azt mondta, hogy a kabátujjukon keresztül húzzák át őt, és csak így válhatnak testvérekké. A fiútestvérek megtették, és ezek után soha sem váltak el egymástól.
Bizonyos idő elteltével a tök testvérük apjának, illetve az apókának ezt mondta:
– Apám, menj el a pasához és kérjed ki nekem a leánya kezét, mert feleségül kívánom venni!
Az öreg erre nagyon elszomorodott és sírni kezdett, hogyan is kérheti meg a pasa leánya kezét, ám nem volt mit tennie, és elindult a pasa udvarába. A kapuőrök nagy nehezen beengedték a pasához, és akkor azt mondta neki:
– Fényességes pasa, amit isten elől sem titkolunk, azt előled sem kívánom eltitkolni, ezért elmondom hát neked jövetelem okát: nekem három fiam van, és eljöttem hogy a legidősebb fiamhoz add hozzá feleségül a lányodat.
– Megkapod – mondta a pasa –, ha annyi ételt tudsz elkészíteni, amelyből jól lakik majd az egész hadseregem.
Az öregember hazatérve elmondta, hogy is szól a pasa üzenete.
– Ne is törödj vele – felelte a tök, és azonnal annyi étel termett ott, hogy a pasa serege jóllakott vele, sőt, még maradt is belőle.
Most az öreg ismét a pasa elé járult, hogy megkérje fia számára leánya kezét, mire a pasa ezt mondta neki:
– Még egy fogadásnak eleget kell tenned: a tél közepén teremtened kell egy szőlőfürtöt, amelyből jót lakmározik az egész hadseregem, de azt követően a fürtnek olyan épnek kell lennie, mint amilyen annak előtte volt.
Az öreg visszatérve családjához és elmondta a töknek miképpen is szól a pasa üzenete.
A tök erre ezt mondta:
– Ne törödj semmivel sem, apám, majd megoldom a dolgot – és azonnal egy hatalmas szőlőfürt termett, abból jóllakott a pasa serege, de utána a fürt mégis egészben maradt.
Amikor az öreg ismét a pasa elé járult, az meg mondta neki, hogy a harmadik kívánságát is telesíteni kell, amely így szólt:
– Aranyhidat kell készítened, hogy azon seregemmel együtt átmehessek.
A tök ezt is megtette.
Erre a pasa azt kívánta, hogy a leendő veje olyan palotát építsen, mint amilyen az övé. A tök a pasa házánál kétszer nagyobbat és szebbet készített. És ekkor már a pasa nem tehetett mást, hanem a tökhöz adta a leányát.
Amikor a menyasszony és a vőlegény, aki tök volt, aludni tértek, mondja a pasa leánya:
– Miért nem jössz elő a tökből.
– Nem merek onnan kijönni – válaszolta a tök –, mert belőlem hatalmas lángnyelvek törnek ki és mindent felégetek magam körül, és te is menten elégnél.
Az ifjú feleség erre a tököt a földhöz csapta, az meg szétrepedt, és abból olyan szép férfi jött ki, hogy nálánál szebbet még senki sem látott. Ezt követően a tökből kijövő ember házasságot kötött a pasa leányával, annak leánytetsvéreit megházasította fogadott testvéreivel, majd apósa halála után ő lett a pasa.
A CIGÁNYFIÚ ÉS A KÍGYÓ
Volt egyszer egy szegény cigányfiú, akinek meghalt az apja, és anyjával együtt egy egész álló nap egy karéj kenyérért dolgozott egy töröknél.
Történt egyszer, hogy a folyó vize hirtelen megnőtt, mire a cigányfiú elment halászni. Ahogy odaért, rátalált egy kis kígyóra, megfogta és hazavitte, majd egy üvegbe tette.
Három éven át a töröktől egy kis tejet kért, s azzal etette a kígyót. Időközben a kis kígyó nagyra nőtt, akit a cigányfiú megtanította a saját nyelvére. A harmadik év leteltével mondja a kígyó a cigányfiúnak:
– Apám minden kígyó császára, nosza, menjük el hozzá, hadd fizessen neked azért, mert gondomat viselted.
A cigányfiú máris útnak indult a kígyóval, és sokáig mentek együtt, mígnem egy kőtáblához nem értek. Ott a kígyó ezeket mondta:
– Itt van az apám szerája, ahol az apám uralkodik. Várj itt rám, elmegyek apámhoz, és visszajövök majd érted. Apám elé járulva majd megkérdi tőled mivel tartozik neked azért mert felneveltél engem, de te semmi mást ne fogadj el tőle, hanem kérd el azt a drágakövet, amelyet a nyelve alatt hord.
A kígyó ezt követően betért az apja palotájába. Az apja nagyon megörült neki és kérdezősködni kezdett, hogy hol volt ezidáig. A kígyó szép sorjában elmondta neki, hogy a fogadott testvére miképpen talált rá, és viselte gondját. Akkor az apja megkérdezte tőle, hol tartózkodik a fogadott testvére, majd amikor megtudta, hogy a kőtáblánál várakozik, az apja visszaküldte érte, hogy vezesse elébe. A kígyócsászár szépen fogadta a jövevényt, megvendégelte ahogy illik, és megkérdezte tőle, hogy mit vár fizetség fejében, azaz fia felneveltetéséért. A cigányfiú azt felelte, hogy ő bíz semmi más nem kér tőle, csak azt a drágakövet, amelyet a nyelve alatt hord. Akkor a kígyó apja ezt mondta:
– Legyen átkozott, aki erre kitanított, azt nem adhatom oda neked, de bármi mást kérhetsz tőlem, azt mind neked adom!
A cigányfiú azonban nem tágított, mondta is, ha azt nem kaphatja meg, akkor inkább tovább menne. A kígyócsászár nem tehetett mást, kivette nyelve alól a gyémántot. A cigányfiú erre a drágakövet a zsebébe tette, majd eltávozott a szerájból, a kígyófiú meg elkisérte a kőtábláig, ahol búcsút vettek egymástól.
– Az apámtól kapott kő olyan, hogy bármit, amit csak megkívánsz, az menten teljesül.
Nos, hosszabb idő elteltével a cigányfiú megéhezett és arra gondolt mit is ehetne. Ahogy az ételt megkívánta, az nyomban ott termett előtte, s ő annyit evett, amennyit csak bírt, de még maradt is az ételből.
Innét aztán hazaindult, majd hosszú utazás után haza is tért. Hazaérve mondja az anyjának:
– Menj és moss kezet, hadd lássunk az ebédhez!
– Nincs nekünk mit enni! – válaszolta erre az anyja.
– Ne is törődj vele – mondta a fia édesanyjának. Ekkor finom ebédet kívánt, s máris ott termett a terülj-terülj asztalka telis-tele csupa finomságokkal. Ettek is abból jóizűen, de bármennyit is, abból még mindig maradt étel.
Néhány nap elteltével mondja a cigányfiú az anyjának:
– Menj el a pasához és kérd meg számomra a leánya kezét!
Az anyja szomorkodni kezdett, de a fia nem hagyott neki addig nyugtot, míg nem tehetett mást, mint elment a pasa udvarába, de nem mert elébe járulni, hanem inkább a kapu előtt ténfergett, este meg hazament, és azt mondta a fiának, hogy a pasa megüzente neki, hogy jöjjön el inkább holnap.
Másnap ismét elindult a pasához, ám a kapunál földbe gyökerezett a lába. A pasa látva a kapu előtt álldogáló asszonyt, megkérdezte szolgáitól:
– Ki az asszony, aki már tegnap óta a kapu előtt várakozik? Menjetek el érte, és vezessétek elém, bizonyára valami baj érhette.
A szolgák a kapuhoz mentek és a pasa elé vezették az asszonyt. A pasa erre megkérdi tőle, hogy mi járatban van. Azt válaszolta neki, hogy eljött fia számára megkérni a leánya kezét.
– Illik-e a fiad a lányomhoz? – kérdi tőle a pasa.
– Ha nem illene hozzá, akkor be se tettem volna a lábamat a palotádba – válaszolta az asszony.
– Amennyiben így van, akkor a fiadhoz adom a lányomat, de kérdezd meg tőle, hogy amit én megparancsolok neki, azt tudja-e teljesíteni.
A cigányasszony hazatérve átadta fiának a pasa üzenetét.
– Amit a pasa csak megparancsol, és megkíván, azt én telejesíteni fogom – mondta a cigányfiú az anyjának.
A cigányasszony indult is a pasához és elmondta neki, hogy a fia kész teljesíteni minden kívánságát, erre a pasa megparancsolta, hogy fia készítsen annyi ennivalót, amennyi összes katonája és összes alattvalója számára elegendőnek bizonyul, ha ezt telesíteni tudja, akkor feleségül veheti a leányát.
Az anya elmondta fiának hogyan is szól a pasa parancsa. Ekkor a fiú arra gondolt, hogy legyen megfelelő mennyiségű étel az asztalokon, mire egy hatalmas rét telis-teli lett asztaloktól roskadozó ételekkel, amelyektől jóllakott a pasa serege és birodalma összes alattvalója, de még maradt is belőle.
Ekkor a pasa elrendelte, hogy a cigányfiú készítsen katonáinak ruhákat. Ahogy mindezt megkívánta, az teljesült is.
Végül a pasa az kívánta, hogy készítsen aranyhidat, hogy ő meg a serege átkelhessen rajta. Úgy is lett minden, ahogy a parancs szólt.
Látva ezt a pasa, udvarába hivatta a cigányfiút, mondván neki:
– Íme itt van a leányom, hozzád adom feleségül, tetejébe még a pasaságomat is megkapod, legyél ezentúl te a pasa.
Ezt követően negyven napon és negyven éjjen át tartó lakodalmat csaptak.
A KIGYÓEMBER
Volt egyszer egy férfi és egy nő, akik lánygyermekükkel éltek együtt. Amikor lányuk iskoláskorú lett, a tanító néni rá kívánta beszélni, hogy üsse agyon az édesanyját, hogy ily módon ő mehessen apjához férjül.
A leány eleinte próbálta elhárítani a tanító néni eme rosszindulatának véghezvitelét, de az hajthatatlan maradt, és nem állt el a követelésétől. Nos, végül aztán a leányka azt mondta, hogy ő ezt nem tudja megtenni. A tanító néni erre kitanította a leányt, hogy kérje meg az anyját, hogy adjon neki mézet, és amikor az kinyitja a mézesbödön fedelét, akkor lökje be a mézbe, hogy ott fulladjon meg.
A leány végül is megfogadta a tanító néni tanácsát és anyjától mézet kért enni. Ahogy az anyja kinyitotta a mézzel teli bödönt, a leány belökte a mézbe, és az megfulladt. Apjának a lány azt hauzdta, hogy anyja beesett a mézesbödönbe. Az apa eltemette nejét és bizonyos idő elteltével feleségül vette a tanító nénit.
Időközben meg az történt, hogy a pasa leánya terhes lett, habár szűzleány (detrabjandi) volt. A pasa a hírre magához hívatta a bábaasszonyokat, hogy gondját viseljék, ám amelyik csak ott töltötte mellette az éjszakát, az nem érte meg élve a másnapot, ugyanis a lányból minden éjjel egy kígyó jött elő, és sorra megmarta a bábaasszonyokat, majd visszabújt a helyére.
Közben egyebek is történtek.
Meghallva a történteket a tanító néni, aki meg kívánt volna szabadulni mostoha leányától, erre azt találta mondani, hogy neki van egy mostoha leánya, aki meg tudja szabadítani a pasa leányát minden kínjától és bajától.
Hírül véve a mondottakat a pasa elrendelte, hogy az éjszaka a leány ügyeljen a lányára.
A leányka nagyon megijedt. Elment az anyja sírjához, nagy zokogásban tört ki, hívta az anyját. Az anyja erre így szólt hozzá a sírból:
– Nem hagytál nekem élni azon a világon, és most már a más világon sem hagysz nyugodni?
A leányka erre elpanaszolta anyjának minden búját-baját, mire az azt mondta neki, hogy ne féljen egy cseppet sem, hanem nyugodtan menjen el a pasa leányához, hogy annak gondját viselje. Amikor meg abból kibújik a kígyó, azt kapja el, és azon nyomban fürdesse meg, akkor az soha többé nem fog megjelenni.
A leányka szót fogadott az anyjának és elment a pasa udvarába, hogy annak leányára vigyázzon az éjszaka folyamán. Úgy is volt, ahogy az anyja mondta neki, a leányka megfogta a kígyót, megfürdette, és az soha többé nem bújt vissza a pasa leányába, hanem ottmaradt, gondjára maradva a pasának.
A kígyó felcseperedett és iskolás korúvá válva megkérdezte anyjától, ki tanítja majd őt betűvetésre és olvasásra.
– Az, aki a születésedet is elősegítette – mondta neki az anyja, majd magához hivatta a leánykát, aki a kígyót megtanította a könyv szeretetére.
A leányka ekkor ismét elment az anyja sírjához, ahol nagy sírásra és jajveszékelésre fakadt.
Erre a sírból megszólalt az anyja hangja, amely megkérdezte tőle, hogy mit kíván most. A leányka elmondta, hogy milyen újabb feladattal bízták meg, mire az anyja ezt felelte neki:
– Menj el most innen és vágj le negyvenegy vesszőt, majd fürösztesd meg kígyót, és mindegyik vesszővel üssed, megkérdezve tőle: „Megtanultad-e már a leckét?”
A leányka anyja tanácsát megfogadva mindent úgy is tett, nyomban levágott negyvenegy vesszőt, megfürdette a kígyót, és minden egyes vesszővel egyszer rásuhintott a kígyóra, közben megkérdezte tőle, hogy megtanulta-e már a leckét, mire az egyre csak azt felelte, hogy nem tanulta meg. No, amikor a negyvenegyedik pálcaütés érte, akkor azt mondta, hogy megtanulta a leckét.
A kígyó közben már húsz éves lett, és megkérdezte anyjától, hogy kit vegyen el feleségül.
– Azt vedd el feleségül, aki születésedkor segítségedre volt, meg aztán megtanított az olvasásra.
A kígyó megfogadta az anyai tanácsot, mire a pasa megparancsolta a leánynak, hogy készüljön a házasságra.
A leány ismét elment az anyja sírjára és elkezdett sírni, mire a sírból megszólalt az anyja és kérdi tőle miért sír. Amikor a leány elmondta bánatának okát, az anyja ezt mondta neki:
– Ne félj egy cseppet sem. No, jól vigyázz mindenre, negyvenegy inget húz magadra, és amikor az első nászéjszakára (gyerdek) kerül sor, és a kígyó arra kér majd, hogy vesd le az ingedet, te meg azt válaszold neki, hogy megteszed, de előbb ő vegye le magáról az inget, és amikor leveszi majd, te is végy le magadról egyet. Amikor majd arra a kér, hogy vessed le a második ingedet is, akkor ismét azt mond neki, tegye meg azt előbb ő, és így majd szép sorjában eljutsz a negyvenegyedik inghez.
A leány meghallgatta anyja tanácsát, és amikor a kígyóval a nászéjszakára tért, a kígyó arra kérte, hogy vesse le magáról az inget, a leány ekkor arra kérte a kígyót, hogy azt tegye meg előbb ő, majd így szép sorjában… Amikor az utolsó inget is levetette magáról a kígyó, akkor egészen emberré vált, és nem térhetett vissza az előző kígyó állapotába.
Egyszer csak eljött a híre, hogy háborúba kell mennie. A kígyóból lett férj elment hadakozni, és sok ideig nem is tért vissza. Ekkor a felesége, illetve a lány mostohája, azt írta neki, hogy a felesége nem viselkedik tisztességesen, ezért ha haza talál jönni, menten kergesse el a palotából.
A kígyóból lett férfi ekkor megírta a feleségének, hogy ne is várjon rá többé, hanem inkább távozzon el a házától.
Az ifjú feleség mit sem tudott mostohája ármánykodásáról, ezért hát jobbnak látta, ha világgá indul.
Ahogy ment, mendegélt, a sötét este éppen egy temetőben érte. Ügyében-bajában lefeküdt egy sírra, és épp oda hajtotta a fejét, ahol a halott koponyája feküdt, mire valaki megszólalt a sírból:
– Kelj fel, úrnő (anuma), mert szörnyen fáj a fejem!
Ekkor kissé arrébb feküdt, és ráfeküdt a halott lábára, és a hang ismét megszólalt:
– Kelj fel, úrnő, mert szörnyen fáj a lábam!
– Akkor most hova hajthatom a fejemet? – kérdezte az ifjú asszony.
Ahogy e szavakat kiejtette, a sír menten kettévált, és ismét megszólalt az előbbi hang:
– Gyere ide mellém, majd meglátod, jó sorod lesz.
Az meg szót fogadott és lement a sírba. Itt rátalált a halottra, akivel egy egész éven át élt együtt, és attól gyereket szült.
Ekkor megszólalt a halott:
– Nem élhetsz te itt a gyermekünkkel, menjetek el a városba anyámhoz!
Az asszony úgy tett, ahogy mondta neki a halott, és elment annak az anyjához, akinek elmondta, hogy az anyja küldte el oda, hogy nála lakjon.
A halott anyja nem akarta elhinni a tőle hallottakat, azt, hogy unokája született meghalt fiától, és ezért a menyét a gyermekkel együtt a tyúkólba küldte aludni.
Éjfél közeledtével a halott visszatért anyja házához, és köszöntötte a feleségét, megkérdvén tőle, hogy min alszik. Ő azt felelte, hogy kő a feje alja, és kevésnyi gyékényt kapott, amire ráfeküdhetett.
Erre a halott ezt mondta:
– Ha tudná az anyám ki is vagy te, akkor ágyba fektetne, gyermekünket meg bölcsőbe rakná, mégpedig negyvenegy matracra és negyvenegy paplannal betakarná azt, és negyvenegy szolgálólány felváltva ringatná.
Mindezt meghallotta az úrnő egyik szolgálólánya, és a hallottakat máris jelentette a halott anyjának, mire az a menyét unokájával együtt bevezettette a házba, és a gyermeket bölcsőbe fektette, alája negyvenegy matracot tetetett, negyvenegy paplannal betakargatta, negyvenegy szolgálólány ringatta.
Másnap este ismét hazatért a halott férfi, a gyermek apja, aki megkérdezte a feleségétől, hogy minden rendben van e. Mire az azt felelte, hogy minden úgy történt, ahogy ő meghagyta, az anyósa mindent úgy tett. Akkor ezt mondta:
– Ha tudná az anyám, hogy egy éjszaka folyamán egy inget és egy gatyát kellene szőnie és kiszabnia számomra, én akkor soha többé nem térnék vissza a temetőbe.
A beszélgetést kihallgatta a halott anyja, és az éjszaka folyamán egy inget és egy gatyát szőtt fiának, majd kiakasztotta az ablakra. Ahogy a halott visszatért, meglátta, hogy teljesült a kívánsága, és máris magára öltötte az inget és gatyát, és ismét visszaváltozott élő emberré.
Történt pedig, hogy bizonyos idő elteltével a kígyóból lett férfi visszatért a katonaságból. Megtudta, hogy felesége tisztességes volt a távollétében, nyomban annak keresésére indult, közben a tanító nénit megbüntette.
Keresgélve, egyszer csak abba a városba érkezett, ahol a felesége lakott, és a halottból ismét élővé vált férfitől követelni kezdte a feleségét, de az csak nem adta, mire mindketten bíróság elé járultak ügyük tisztázása végett. A bíróság azt sem tudta hamarjában, hogy milyen ítéletet hozzon, majd kihirdette az ítéletet:
– Te és a másik férfi fogjatok egy-egy bárányt, süssétek meg, és azt egyétek, ám hadd egyen belőle a feleségetek is. Kezetekbe meg egy pohár bort vegyetek, és akinek a borát kiissza, annak legyen a továbbiakban a felesége.
Mindketten bárányt vettek, nyárson megsütötték, és kezükbe borral telt poharat vettek.
Az asszony meg a pohár bort első férje kezéből vette magához, és így annak lett a felesége, a gyermek meg ott maradt a másik férjénél, aki az apja is volt.
A meséket és a mondákat
Tihomir Đorđević
gyűjtése alapján fordította:
Frankovics György
