Murányi Zita versei

Miért nincs több keze

 

és én elhittem

hogy több pöttye lesz a labdának

mint egy katicabogárnak vagy még

egy kereke nő a távirányítós traktornak

mert apa kezében életre keltek a tárgyak

miután meghaltak a korhadt fadarabokat

amikből a madaraknak télire készített etetőt

anyu hozta a szotyit míg apa kalapáccsal

szögelte énekük fölé a tetőt

a havazást néztük és a madarak öcsitől

tanultak jingülbelsül a hósipkás házakat

ahogy nekinehezültek a tájnak és

öcsi megszólalt miért nincs több keze apának.

 

Hullócsillag

 

néztük az augusztusi sötétséget az erkélyen

nagyi éppen a halálról kezdett amikor

egy törékeny fénytest szikrázó csóvát

feszített a földnek na látod éppen ilyen lehet

és ráncos arcát egy pillanatra mélyebben

temette a fénybe mint a hullócsillag

és vizes lett a szemüvege álltunk az erkélyen

és rajtunk kívül az isten se értette

az miért nem úgy kapaszkodott az égbe

mint a többiek körülöttünk már egy másik este feszült

a korlát sötétjének amiből egy tenyérnyi darabka

egyetlen pillanatra fölfénylett.

 

Boldogság

 

megkérdeztem apát mi az hogy boldogság

mindenkinek más mondta de örül ha együtt

a család fél óra múlva anyára kiabált hogy hova tette

a szürke zokniját aztán öcsinek mondta hogy most

már jó lesz ha elteszi az útból a dzsiádzsóját elég fájdalmasan

ordított mert a nadrágjával egy tűbe gabalyodott

amit nagyi felejtett ott amikor megstoppolta a ruhadarabot

megkérdeztem apát hogy most is boldog-e

vagy szokott-e arra gondolni hogy lecseréli a családot

mint a kiskutyát amikor a kezébe harapott

azt mondta ilyen butaságra nem is gondolhatok és megint

olyan szépen mosolygott amíg arcára feszítette a boldogságot.

 

Matrac

 

mintha papírcsákót hajtogatna az égboltra

néhány felhő rojtos gombolyaga

az éjszaka mint egy hosszú fekete matrac

amin csillagok rugói nyikorognak

még nem kelt föl a nap még messze van a holnap

amikor jó éjszakát kívánunk az álmoknak

mindenki fáradt de legalább ők tovább durmolhatnak

este van anyu ujja fénylik a

gomblyukban hol a kispárna hol a paplan

nem bírja nyugalomban

és a hold hogy a sötétségre csomót horgolhat

örömében fickándozni kezd a magasban.