Nógrádi Gergely versei

Ancsa, a kancsal macska

 

Ancsa, a kancsal macska

Otthona hűs Kamcsatka

Mancsa puhácska pamacs, hogy

Bírja a fagyban a csacska.

Ancsa dorombol a télben

Kesztyűi védik a jégen

Csillagot kémlel az égen

Béke ül ferde szemében.

 

A szégyenlős mókus

 

Ki búvik a csipkés lombok között?

Egy szégyenlős mókus költözött

A fára, s az árva

Most vívódik magába’.

Egy teremtett lelket sem ismer

S nem is mer ismerkedni.

Ennyi.

Innen is el fog menni.

 

A nősülő teknős

 

Házasodni kész a teknős

(ki gondolná, hogy még nem nős?)

Orrszarvú a szíve párja

Monumentális egy pára.

Ugratják is „Szinte kínos

Mily randa e rinocérosz!”

Ám a teknős szól: „Elég!

Mindenkinek más a szép.”

 

Evett-e evetke?

 

Evett-e a vidám evetke?
Legelt-e őkelme nevetve?
Biztos lehetsz:
Evet evett,
Hisz nem hemperegne kacagva
Ha üres volna a pocakja.
Hiába vidám, korgó gyomorral még evetke
Se nevetne.

 

Telefáni

 

Volt egyszer egy elefánt

Felvette a telefánt

Kagylót illesztett a fülhöz

S így szólt: „Engem a sors üldöz!”.

„Ugyan már!” – csattant a válasz

Nem érkezett tehát támasz

S dühében az elefánt

Lecsapta a telefánt.