Bruno Bettelheim: A gyermek városélménye (Pályi Márk fordítása)

Negyedik rész

Mindeddig azon fáradoztam, hogy bemutassam, milyen fontos szerepet játszottak a városi életről nyert kisgyermekkori tapasztalataim a városélményem kialakulásában; milyen jelentős mértékben volt a talaja a nyomtatott és az elbeszélt irodalom a városról, mint az életem legkívánatosabb mátrixáról alkotott kedvező kiinduló képemnek; s mennyire nem okozott gondot átemelnem a városi élethez társított képzetemet a szülővárosomról egy másik, sok szempontból nagyon különböző városra.

Ezeket figyelembe véve most tekintsük át, milyen képek kerülnek a gyermekeink elé a városi életről egészen kicsi korukban, akkor, amikor megalkotják a sokuknak egész élethossziglan otthont kínáló nagyvárosi élet megtapasztalása szempontjából kulcsfontosságú fogalmaikat.

Mivel a gyermekek legelső családi élményei túlságosan is eltérhetnek egymástól ahhoz, hogy általánosítani lehessen őket, azon irodalmi anyagok felé fordítom a figyelmem, amelyekkel az amerikai gyerekek elkerülhetetlenül érintkezésbe lépnek: a tankönyvek felé, amelyekből olvasni tanítják őket, és sokuknak ez jelenti az első találkozást az irodalommal. Ámbátor az amerikai gyerekek között jelentős túlsúlyban vannak a városiak, erre aligha következtetnénk azoknak a könyveknek a tartalmából, amelyeket legbefolyásolhatóbb korszakukban, iskolás koruk első három vagy négy évében olvasnak. Az óvodásoknak és az első néhány osztály tanulóinak szánt olvasókönyvek az életet egyetemesen kellemesnek festik le. Ez a kellemes élet mindazonáltal nem nagyvárosi, hanem vidéki vagy zöldövezeti környezetben tárul a szemük elé. Következésképp azt a benyomást keltik a gyermekben, hogy csakis a várostól távol élhet örömteli életet. Még a Hahó, a város! című könyvben szereplő gyerekek is fákkal szegélyezett utcákban, különálló családi házakban laknak. Igaz, hogy nyíltan nem ábrázolják nemkívánatosnak a városi élet valós mindennapjait, a teljes mellőzésükkel mégis azt sugalmazzák a gyermek számára, hogy nem érdemes figyelnie rá, és ezzel kétségbe vonják a súlyát.

Az ezekben az olvasókönyvekben fölbukkanó gyerkőcök kellemes időtöltései között egyetlen olyan sem található, amelyik a városi élet jellemzőit hordaná magán, bár megesik, hogy egyik-másik a játszótéren játszódik. A gyerekek a szabadban csakis nyuszik és mókusok után futkosnak, tavacskában úszkálnak, piknikeznek, motorcsónakáznak, pónilovon lovagolnak; még az utazáshoz is egyből vonatra vagy repülőre szállnak. Ugyan az állatkerti látogatás a városban rejlő lehetőségekre mutathat rá, inkább a városi fogságból történő kiszabadulást jelképezi, mint a városban megtalált boldogulást. A gyerekek mindig csak ideig-óráig lépnek be a városiasabb környezetbe, olyankor, amikor az üzletekben vásárolnak. Egy rakás olyan öröm szóba jön, amelyben csak vidéken részesülhetünk, a városról ugyanakkor, azon kívül, hogy kabátot vagy cipőt lehet ott kapni, semmi jó nem hangzik el.

Egy széles körben használt olvasókönyv elsősöknek szóló nyitókötetében található fejezetcímek jól mutatják a vidéki élet hangsúlyosságát: „A mezőn”, „Telis-tele lóhere”, „Zölderdőben jártam”, „A világvégi tanya”, hogy mindössze néhányat említsünk. Egyetlenegy cím sem utal városi környezetre, és a könyv negyvenhét története közül egy sem játszódik városi közegben.

A sorozat első öt kötetében a városi élet összesen egyetlenegyszer kerül közvetlenül szóba – a másodikos olvasókönyv egyik történetében, ahol egy kutya a korábbi vidéki életét hasonlítja össze mai városi napjaival. Miután az egész harmincoldalas fejezet hőse az eb, a gyermek minden kétséget kizáróan vele fog kedvezően azonosulni, hát még akkor, ha a történetben semmi nem mond ellent a városi élet előnytelen bemutatásának. Ezen olvasókönyvek városi élethez való hozzáállását az ilyen sorok határozzák meg: „Mielőtt ide költöztünk, egy kisvárosban laktunk, Váralján. Békésen éltünk a város peremén. Ott bizony volt elég hely futkározni és játszadozni meg szórakozni! Nem akartam én a nagyvárosba költözni… Tudod is te, mi az a nagyváros? Házak, garázsok, autók meg a tömeg. Itt nincsen hely semmire. A nagyvárosban mindenki azt mondja, »ne játssz az utcán«. »Ne szaladgálj ki az autók elé.« »Itt ne biciklizz.« »Fűre lépni tilos.« »Állj meg, nézz körül és jól figyelj, mielőtt az úttesten átkelsz.« (…) Gyűlöltem, amikor először a városba költöztünk.” Marad még bárkinek is kétsége, miért?

Vessünk egy pillantást rá, milyen képet tárnak a gyermek elé a városi létről azok az olvasókönyvek, amelyeket kifejezetten a nagyvárosi övezetekben élő kisebbségi gyermekek számára fejlesztettek ki. Az egyik ilyen könyvsorozat a Belváros, külváros címet viseli, és azzal kecsegtet, hogy történeteiben a városi élet történetei köszönnek vissza. A „Találd ki, mit látott” című mese a következőképp hangzik: „A kislány kitoppant az új háza elé, és találd ki, mit látott! Csak az utcasarkot látta. Elsétált a sarokig, és találd ki, ott mit látott! Csak a következő sarkot látta. Elsétált a következő sarokig is, és ott, találd ki, mit látott! Az utána következő sarkot. Oda is elgyalogolt, ugye kitalálod, mit látott?” Az üres és céltalan városi lét bemutatása nem elszigetelt eset a városi gyermekek számára kifejlesztett új olvasókönyvek terén.

A könyvsorozathoz tartozó ábécéskönyv a Keresztül-kasul a városon címet viseli. Azt ígéri, a gyermek a mesék olvasása során megismerkedik a városi élettel. Ehhez képest ezek a történetek menthetetlenül lesújtó képet festenek a kietlen és unalmas városi létről. Egy átlagos történet így szól: „A fiúk és lányok ott rohangásznak, föl és alá, széltében-hosszában a városka utcáin, keresztül-kasul a városon. Kiszaladgálnak a napsugarak elé. Rohangálnak, játszanak a fiúk, játszanak és rohangálnak a lányok. Körös-körül az egész álló napon, keresztül-kasul a városon. Fut, szalad a fiú, fut, szalad a lány, föl az úton, le az úton, széltében-hosszában, keresztül-kasul a városon.”

A többségükben városlakó gyermekeink számára magyarán azt továbbítjuk, hogy a városi életnek egyáltalán nincsenek előnyei. A legkevésbé sem meglepő, ha ezután aligha vonzódnak majd a városi léthez, ahhoz az élethez, amit a legtöbbjük élni fog. Ha arról kell olvasniuk, milyen sivár és kiábrándító az életük mátrixa, ez elveszi a kedvüket az olvasástól is, különösen ha még arra sem kapnak javaslatot, hogyan is lehetne változtatni a dolgokon. Az ilyen olvasmány elriasztja őket a várostól és elbátortalanítja az irodalmi érdeklődésüket is.

Azért összpontosítottam a gyermekkori irodalmi élményeimre, mert ezek ruháztak föl azzal a szemszöggel, amely a nehéz pillanatokban is lehetővé tette számomra, hogy maradéktalanul elégedetten pillantsak a városi létre, és ez biztatott arra is, hogy igyekezzek jobbá tenni azt, amit hatalmamban éreztem megváltoztatni. Azt kívánom, hogy a gyermekeink tanórai olvasmányai ugyanezt az ingert váltsák ki belőlük is. Ha ez sikerülne, a következő nemzedék városi élete mérhetetlenül jobb lehet a mostaninál.

(Az értekezés a Rutgers Egyetem Irodalom és városélmény elnevezésű konferenciáján 1980 áprilisában tartott előadás jelentősen átdolgozott és bővített változata.)