A krimi, mint műfaj az utóbbi évtizedekben beszivárgott a gyermekirodalomba is. Szinte minden korosztálynak számtalan bűnügyi regény, sőt sorozat készül. Előbb külföldi művek fordításait favorizálták a kiadók, (például az Irene Adler által jegyzett Sherlock, Lupin és én – könyvek), mostanra viszont már több magyar szerző is előrukkolt kisebbeknek vagy nagyobbaknak szánt nyomozós sztorikkal. Finy Petra a Zöld Cirkuszban, Pacskovszky Zsolt az álomvilágban képzeli el a megoldásra váró rejtélyeket. Ezekben a regényekben általában átlagosan (vagy csak egy kicsivel átlag felettien) okos, bátor, vagány gyerekek hárítják el a közvetlen környezetüket (vagy akár az egész világot) fenyegető veszélyeket, vagy oldanak meg olyan bűneseteket, melyek vagy el sem érik a felnőttek és/vagy a hivatalos szervek ingerküszöbét, vagy meghaladják a képességeiket.
A Naphegy kiadó ebben a műfajban Kertész Edina Pötyi és Pepita nyomoz című sorozatával indult az olvasók meghódítására. Az önálló olvasásra is ajánlott, hét-kilenc éveseknek szóló mesekönyvekből már a harmadik került a boltok polcaira, ezúttal Álszakáll címmel. A történet szervesen kapcsolódik az előző két részhez. Szereplőit, azaz Pötyit, Pepitát, Galuskát és a gyerekcsapat tagjait ismerősként köszönthetjük, ismerősek a helyszínek és néhány fontos eszköz is, de a könyv nyugodtan olvasható az előzmények ismerete nélkül.
Az Álszakáll cselekménye annak ellenére logikusan felépített, hogy a történetben, mint azt a Rejtélyes kulcsban vagy a Zenélő dobozban megszokhattuk, nagy szerepe van a csodának, a varázslatnak is. A reális és a mágikus világ gyermeki természetességgel kapcsolódik össze, hatással van egymásra, határaik átjárhatóak. A konfliktus okozója végeredményben pontosan ez az átjárhatóság, hiszen a negatív főhőst, Bajkötő mestert ugyanis épp a zenélő dobozból előbújó varázsigék vonzzák Pötyiék városába, tehát áttételesen ők tehetnek arról, hogy a gonosz varázsló (aki a tőle elvárt összes attribútumot hordozza) pont az ő városukban próbál világhatalomra jutni. Szerencsére nem csak a baj bevonzásában, hanem megoldásában is jeleskedik a gyerekcsapat, az emberiség megmenekül, sőt, még egy meg nem értett és elhanyagolt gyerekszereplő is a javulás útjára tér a regény végére.
A mese már csak terjedelme miatt sem rejtegethet nagyon meghökkentő fordulatokat vagy milliméterpapíron kiszámított és pontosan megrajzolt jellemeket, hiszen elsősorban kisiskolások számára írta Kertész Edina, e korosztály olvasásélményét pedig nagyban a cselekmény határozza meg. A szereplők meglehetősen tipizáltak, de ennek ellenére nem klisések, szerethetőek és életszerűek. Kapcsolatrendszerük átlátható és követhető, motivációik érthetőek és átélhetőek, főként az elhanyagolt, figyelemre éhes Ebecki Sanya szerzi meg pillanatok alatt az olvasó szimpátiáját. A felnőtt szereplők természetesen fokozottan esetlenek és nem állnak a helyzet magaslatán, főként azok nem, akiknek nincs közük a varázslatos világhoz sem.
A könyv nyelvezete világos, finom humorral fűszerezett. Szókincse változatos, alkalmas arra, hogy az ifjú olvasók észrevétlenül megismerkedjenek egy-egy kifejezéssel, anélkül, hogy a tanító szándék átsütne a szövegen.
Az Álszakállt, csakúgy, mint a Pötyi és Pepita nyomoz előző köteteit, Horváth Mónika illusztrációi díszítik. A képi világ esztétikus, varázslós történethez méltóan sejtelmes, egységes. Különleges a mesekönyv formátuma is, szinte zsebkönyvnek nevezhetnénk. Könnyedén pakolható kirándulásra, hosszabb vonatútra, iskolatáska titkos zsebébe akár.
A történet befejezése nyilvánvalóvá teszi, hogy bőven vár még megfejteni való rejtély Pötyiékre, így az olvasóknak nem kell nélkülözniük a két barátnő újabb kalandjait.
Mészöly Ágnes
