MIELŐTT MÉG MEGSZÜLETTEM…
Március volt pont…
Nagyon rég volt, amikor anyukám és
apukám találkoztak. Március volt,
pont az a hónap, amelyikben aztán
később én is megszülettem.
Anyukám fülig vörösödve tessékelte be
apukámat a nagyszobába, mert
hirtelen nem is tudta, minek is
köszönheti a látogatást, az apukámét.
Foglalj helyet, mondta,
majd kiment, hogy
enyhítse izgalmát, és megmossa
az arcát hideg vízben.
Amikor visszament, apukám
már levette kabátját, anyukám
lemezei között válogatott, a
könyvespolcot nézegette.
Anyukám azt mondta
akkor, és Judit?
Apukám legyintett.
És akkor apukám…
És akkor apukám elmondta, hogy
tulajdonképp már rég nem
megy közöttük,
hogy csak húzódott-halasztódott
az egész. De most már úgy
néz ki, vége.
Úgy néz ki? Kérdezte akkor
anyukám. Mire apukám
azt mondta, nemcsak úgy
néz ki, úgy is van.
Apukám lelke, mint egy csupor kakaó…
És akkor, amikor apukám
először anyukámhoz ment, akkor
hosszasan beszélgettek.
Apukám kiöntötte a lelkét, mint egy
csupor kakaót reggel nekünk,
és elmondta minden
búját-baját.
Anyukám pedig
mindent figyelmesen végig-
hallgatott, és mindent
megértett.
Legalábbis nekünk ezt mondta,
hogy tudtam már akkor, fiaim.
És én tudom, hogy ilyenkor
tényleg mindent tudott.
Apukám és anyukám elbúcsúznak…
Négy óra múlva anyukám
kikísérte apukámat, akinek
akkor zöld Ukrajna biciklije
volt, és most ott van a fásszínben,
mert már nem működik,
de a kapunál még
nem tudtak elválni
egymástól, és elkísérte
az utca végéig. De még
ott sem tudtak elválni
egymástól, és apukám
visszakísérte őt a kapu
elejéig. Ott még
beszélgettek, majd
anyukám ismét az utca
végéig kísérte, majd
apukám vissza a kapu
elejéig.
És akkor apukám
átfogta anyukám
derekát, megpuszilták
egymást és elbúcsúztak.
És ez olyan szép lehetett,
akár a királylány és a
királyfi története a
mesében.
A gyermektartás olyan lehet…
A gyermektartás olyan
lehet, mint a babatartás,
hogy én egy dobozban
tartom a babáimat, és
nagyon vigyázok rájuk,
hogy jól tartsam, hogy
gondozzam őket.
Különben ezt apukám
mondta anyukámnak,
amikor már egy hónapja jártak
együtt, s amikor egyszer
anyukám hazament, és
ott találta náluk Juditot,
aki azt mondta akkor, hogy
tehetted ezt?
Anyukám
azt mondta, hogy mit?
Tudod te jól.
Mire
gondolsz?
Azt is tudod.
A helyzet…
A helyzet az, mondta
apukám nem sok idő
múlva, hogy Judit terhes.
Ma megvárt, és azt kérdezte,
mit csináljunk a gyerekkel?
Együtt maradunk, mondta
anyukám. Fizetjük a
gyermektartást.
Szerelmes vagyok…
Szerelmes vagyok, mondta egy
hónap múlva anyukám. Úgy
érzem, hogy még mindig
szerelmes. Kibe? Kérdezte
apukám. Tudod jól, belé,
akiről a múltkor beszéltem.
De hát nem volt soha
semmi köztetek, azt mondtad.
Nem is volt, csak úgy érzem,
hogy még mindig… Majd
elmúlik, mondta apukám.
Ez csak onnan jutott eszembe,
hogy én is az vagyok…
szerelmes, és én ezt
nem szégyellem, és
ha kell azt is megmondom,
hogy kibe.
