Mészöly Ágnes: Hanga és a lényegrablók (ajánló)

hangaMiért ajánljuk?

Mészöly Ágnes Hanga és a lényegrablók című könyve a Hanga és Várkony- sorozat első darabja, tehát egy ciklus elején tartunk, amellyel jó lesz már most megbarátkozni.  A szöveg szokatlan poénoktól vibráló nyelvezete inspiráló: meglepő, eltér az adott korosztály mai nyelvhasználatától. Megkockáztatjuk: kicsit olyan old schoolos. De ez nem baj, sőt. Még az ízlelgetés fázisában vagyunk a számtalan, fura szerzettel, jobbára puhatestűekkel kapcsolatos párhuzamot illetően: „légy okosabb, mint egy háromnapos szúnyoglárva!”, „időskori agylágyulásban szenvedő éti csiga”stb.

Milyen típusú mesekönyv?

A könyv borítója – Szilágyi Szabolcs munkája- a fantasy–könyvek fedelét idézi meg ügyes marketingfogással. Jósa Tamás illusztrációiból egyértelműen a manga–rajzokra asszociálunk és ez nagyon trendivé teszi a korosztály számára. Mindenképpen megteremti annak a lehetőségét, hogy kézbe vegye a fiatal olvasó. A többi már a szövegen múlik.

Hogy milyen típusú kalandregény tehát a Hanga? Klasszikus értelemben vett ifjúsági kalandregény, mozgalmas cselekménnyel, ahol a jó győzedelmeskedni kényszerül, hogy az iskola és a világ megmenekülhessen. Kiskrimi kiskamaszoknak.

A csendes, unalmas Kövespartra tanév közben érkezik meg Sárlóki Hanga a fővárosból. A kirívóan okos, cserfes ötödikes kislány Jónás Várkonnyal barátkozik össze, akivel nyomozótársakká válnak, hogy megoldják az iskolát elárasztó forróság és a diákok kedvenc tárgyainak titokzatos ellényegtelenülésének rejtélyét. Mindez sikerül is, elsősorban a lány remek megfigyelőképességének és logikájának köszönhetően, de a bátor Jónás-testvérek is fontos mellékszálát képezik a cselekménynek.

Miért jó?

Hanga és Várkony árnyalt, mély érzésű hősök, akikkel sok kamasz képes azonosulni. Egyediek, egymás ellenpólusai, ahogy a családjuk is, mégis barátokká, cinkostársakká válnak.  Ez a színesség jó leképezése társadalmunknak.

Hány éves korig?

Fő célközönségnek a kiskamasz korosztályt jelölnénk meg.  Izgalmakban, kalandokban bővelkedik, és könnyen azonosulnak a kisebbek is az ötödikesek élethelyzetével, egy iskola mindennapjaival: emiatt szeretni fogja egy érettebb másodikos is.  Hanga kvantumfizikai eszmefuttatásaihoz, vegytiszta nyomozói logikájához jól jön bizonyos fokú érettség, mindez az idősebb korosztály számára teszi érdekessé a Hanga és a lényegrablókat.

 

Veress Gyöngyi