Aki látott már kiskamaszt, amint könnyed eleganciával rákattint az „Elmúltam 18 éves, belépek” – gombra vagy amint mániásan kétpercenként ellenőrzi, hány like-ot kapott az imént feltöltött cuki cicás-nyuszis képe, az tökéletesen egyetérthet azzal, hogy a Móra kiadó Móra családi iránytű – sorozatában megjelent Szex, drogok, Facebook – Internethasználati kalauz szülőknek című kézikönyve hiánypótló és igencsak időszerű problémákra reagál.
A könyv szerzője, Megan A. Moreno, amerikai médiakutató, a washingtoni egyetem gyermekgyógyásza, aki régóta foglalkozik az internet gyerekekre gyakorolt hatásával. Saját és munkatársai tapasztalatait foglalta össze ebben a könyvben. Szándéka szerint egy mindennapokban használható, gyakorlati tanácsokban bővelkedő kiadványt állított össze, melynek segítségével megvédhetjük gyermekeinket az olyan, virtuális világra nyíló ablakokon keresztül rájuk leselkedő, nagyon is valós veszélyektől, mint az internetes szexuális zaklatás, a cyberbullying, a facebook-függőség, vagy a digitális lábnyom valós életre gyakorolt hatása.
A Móra stábja – Zöldi Anna fordító, Lonovics Zoltán sorozattervező, Dávid Ádám és Bánki Tímea szerkesztők – mindent megtettek azért, hogy egy igényes kiállítású, könnyen kezelhető és közérthető segítő könyvet adjanak a magyar szülők kezébe. A kiadvány esztétikus, követi az ismeretterjesztésben egyre inkább eluralkodó blokkokban való információ-közlés trendjét, képei kifejezők, tipográfiája átlátható. A szöveg gördülékeny, nyelvezete egyszerre korrekt és élvezetes, fordító és szerkesztő egyaránt nagyszerű munkát végzett. Minden adott lehetne tehát, hogy a kétségbeesés határán táncoló szülő végre használható útmutatást kapjon, és a sok család mindennapjait ténylegesen mérgező „hogyan-mennyit-mikor netzzen a kölyök” – kérdés végre megválaszolódjék.
Ám válaszokat és konkrétumokat csak módjával találunk a több, mint kétszáz oldalas könyvben. Egyes fejezetekben, mint például a biztonságos internetezés kialakításáról szólóban vannak kifejezetten jó ötletek, míg másokban – jellemzően éppen a legkomolyabb veszélyeket taglalókban – sajnos nem tud elmozdulni az „ismerjük meg a gyerek internetezési szokásait, beszélgessünk vele, figyeljünk rá” – általánosságok szintjéről a szerző.
Ezek az általánosságok természetesen igazak és fontosak is, de aki már próbált egy tizenévessel olyan témáról vagy olyan időpontban kommunikációt kezdeményezni, amiről vagy amikor adott kamasz kisasszony vagy kisúr esetleg nem kívánt nyilatkozni (azaz nemritkán bármiről és bármikor), és állt már elkerekedett szemmel, egyik kezében az Őszinte Érdeklődéssel, másikban a Nem Tolakodó Segítő Szándékkal a tavalyelőtt még gyerekszoba – idén már katasztrófasújtott övezet bevágott ajtajában, nos, az pontosan tudja, hogy a kérdés nem az, hogy beszélgessünk-e a gyerekünkkel, mondjuk, a digitális lábnyom jelentőségéről. Hanem az, hogy hogyan tehetjük ezt meg úgy, hogy egy lesajnáló fintornál esetleg többet is kapjunk válaszként.
Moreno joggal hangsúlyozza, hogy a helyes nethasználatra nevelést gyakorlatilag nulla éves korban kell kezdeni (ahogy a helyes párkapcsolatra nevelést, az egészséges életmódra nevelést és a drogprevenciót is), de arra nem ad tanácsokat és megoldási ötleteket, hogy az esetleg már kialakult rossz helyzeteket hogyan kezeljük. Hogy mit tegyünk, ha arra leszünk figyelmesek, hogy felnőtt tartalmakat néz, hogy olyan játékokat játszik online, melyben többen halnak meg negyed óra alatt, mint száz éve egy átlagos háborúban, ha észrevesszük, hogy zaklatják vagy ő zaklat valakit. Teljesen egyet lehet érteni azzal, hogy a szülőnek pl. ismernie kell azokat az oldalakat, amiket a gyereke rendszeresen látogat – de mi van akkor, ha nem szeretné, ha ezeket látogatná?! Próbálja meggyőzni? És ha nem sikerül (hiszen a suliban mindenki…)? Akkor? Szűrőprogram? Rooter kihajítása a csukott ablakon keresztük? Csendes imák, hogy éljük túl ezt is?
Persze, aki többször találkozott már tengerentúli életmód-könyvekkel, nem csodálkozik igazán, hiszen jellemzően sokkal több bennük az ígéret, mint a megvalósult információ-, vagy tanácsadás. Szinte már műfaji követelménynek mondható, hogy a szerző hosszú oldalakon keresztül bemutatja a problémát, amelyre majd megoldást kínál (természetesen tipográfiailag is kiemelt Tudományos Tényekkel, Szakértői Véleményekkel és Statisztikai Adatokkal alátámasztva), majd egyszerűen nem mond semmi újat.
Nagyon fontos témákat vet fel a Szex, drogok, Facebook, olyanokat, amikről ténylegesen beszélnünk kell a gyerekeinkkel, de a könyv realitása galaxisnyi távolságra van a mi kis közép-európai valóságunktól. Ez néha bosszanthatja az olvasót – néha viszont még szórakoztató is lehet. Jellemző példa erre, hogy a tárgyalt életkorok (kisgyermek, kisiskolás, felsős, középiskolás és egyetemista) mintha egy másik időszámítás mentén kezelnék a gyerekeket.
Nem kizárt, hogy az Atlanti-óceán túlpartján nem teljesen irracionális, bohózatba, sőt, abszurdba illő a jelenet, mikor a könyv tanácsai szerint a szülő leül egyetemre készülő, azaz minimum nagykorú gyermekével a számítógép elé, és a Google keresőjébe beírják a „buli, pia” szókapcsolatot, majd elemzik a kapott találatokat, és elbeszélgetnek az alkoholfogyasztás veszélyeiről. De kis hazánkban, a félmillió alkoholista országában olyan, mintha Örkény írta volna*.
Rendkívül fontos témáról szól tehát Megan A. Moreno könyve, csupa olyasmiről, amiről lehet és kell is beszélnünk gyerekeinkkel. Kifejezetten hasznos azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke még elég kicsi, és érdemes megfogadni az alapelveit a jövőben kialakítandó netezési szokásrendszer kialakításakor. Sajnos nem szól azonban arról, hogy hogyan oldhatunk meg már meglévő problémákat, jobban mondva ebben az esetben sem ad részletesebb vagy konkrétabb ötleteket a „figyeljünk-beszélgessünk-legyünknyitottak” szentháromságnál. Kihagyja a szülők netezési – Facebookozási szokásainak elemzését is, pedig a játszótéren orra eső gyereket előbb lefényképező, a fényképet posztoló, majd a vérző orrot csak azután megtörlő anyuka magatartása mint minta is megérne egy misét, ugyanúgy, ahogy arról is lehetne, sőt kellene beszélnünk, hogy kényszeríthet-e egy kamaszt az osztályfőnöke arra, hogy betekintést adjon az osztály tanulói által látogatott zárt Facebook-csoport kommunikációjába.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy a szülőnek Őszintén és Nyitottan Kell Beszélgetnie gyermekével. De, ha a Szex, drogok, Facebook című segítő könyvben csak fele annyiszor írják le ezt az alapvetést, mint tették volt, talán jut hely néhány konkrétabb, gyakorlati hasznú szülői stratégia ismertetésére is.
*Ennek ellenére tényleg érdemes kipróbálni a dolgot. Mivel van egyetemre készülő ifjonc a házban, megpróbáltuk pontosan a könyv utasításai szerint lefolytatni a beszélgetést – maradjuk annyiban, hogy régen vihogtunk ennyit.
Mészöly Ágnes
