„Geek is the new chic” (Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők, Tilos az Á Könyvek, 2015.)

11042

Mán-Várhegyi Réka neve ismerősen csenghet az olvasó számára. Az írónő két éve robbant be a köztudatba: 2013-ban elnyerte a JAKkendő-díjat a Boldogtalanság az Auróra-telepen című könyvével, ezt pedig további elismerések követték, többek között ő képviselte hazánkat a 2015-ös Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. A szupermenők az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg. „Írtam már felnőtteknek és gyerekeknek is, de tizenéveseknek ez az első könyvem.” – írja a szerző a fülszövegben.

A szupermenők terjedelmes opusz, közel négyszáz oldalával a Harry Pottert és A Gyűrűk Urát ostromolja. De fenn tudja-e tartani az érdeklődést az első oldaltól az utolsóig? A válasz egyértelműen igen. Mán-Várhegyi Réka ugyanis nagyon jó érzékkel használja az ifjúsági irodalom bevett sémáit és fűszerezi meg őket egyedi ízzel úgy, hogy csavarint egyet rajtuk. Amit így kapunk, az egy kifinomult humorú, szerethető történet, amellyel könnyen azonosulhat minden tini, akinek kicsit is nehéz a kamaszkora. És melyik tininek nem az?

A regény alapszituációja, hogy Marci (Szabó Marcellina, aki utálja a nevét, és még egy fiúnevet is jobban elvisel, mint a sajátját) szülei válnak, ezért az anya lányaival, Marcival és Helgával budai lakásukból elköltözik a világvégére, egy külvárosi kerületbe. Az írónő tökéletesen leírja a lakótelepi miliőt – a kockaházakat és a tipikus telepi arcokat: a házsártos öregasszonyt a lépcsőházból, a kicsit kotnyeles, de nagyon kedves dauerolt hajú szomszédasszonyt a kilencedikről. Adott tehát két tinédzser, akinek válnak a szülei, ráadásul iskolát kell váltaniuk és be kell illeszkedniük egy új közösségbe. Nem túl vidám sztori, azonban az olvasó mégsem szomorkodja végig A szupermenőket. És hogy miért nem? Azért, mert a történetet Marci naplójából ismerhetjük meg, aki egy nagyon fejlett igazságérzettel megáldott, jó humorú lány, de ezzel együtt mégis csak tinédzser, aktuális életszakaszának egyetemes és mindenki számára ismerős problémáival.

Mán-Várhegyi figurái különcök. Marci és újonnan szerzett legjobb barátja, Nihil nem illeszkednek a telepi gimi felszínes világába, ugyanis nem elég menők. Az osztály „arcai” Angéla és a Kitti, a két, egymásra kísértetiesen hasonlító, tapadós, harsány ruhákban villódzó lány. Marci underground zenei ízlése, zöld haja és Nihil pandamacira emlékeztető szemfestéke és fekete ruhái szöges ellentétei a Spuderka János Gimnáziumban megszokott kinézetnek. Nihil (polgári nevén Mavizer Laura) figurája egyébként az irónia csúcsa, mikor Marci megkérdezi, hogy a becenevén szólítják-e az osztálytársai, a következőt feleli: „Senki sem szólít így. Ettől függetlenül ez a becenevem.” (56.). Ez a kis kiszólás nagyon jól jelzi, hogy menő és különc közös abban, hogy mindkettő valamilyen akar lenni – és ez így is van rendjén 16 éves korban. A két lány összebarátkozik az osztály eminensével, Pannival és Hajnival, a divatdiktátorral, aki egyedi öltözködése miatt szintén kilóg a sorból. Ördögi tervet eszelnek ki: menővé teszik Pannit, így mutatják meg – mintegy nevelő célzattal, hogy akárki lehet menő, és hogy ilyenformán a menőség tulajdonképpen semmit sem ér. Persze, emögött eleinte ott húzódik egy titkos, és talán saját maguknak sem bevallott vágy és kíváncsiság: milyen lehet nem kirekesztettnek lenni? A lúzer lányból a suli sztárja lesz, a suli legjobb pasija beleszeret, ezt már ismerjük – gondolhatnánk elsőre, azonban A szupermenők nem ennyire kiszámítható. A szerző egy csavarral lebontja a bevett képzetet, ezzel sokkal hitelesebbé téve a történetet. És sokkal „építőbbé” is. Mert bár Mán-Várhegyi Réka szerint „a gyerekek észreveszik, ha valójában nem szórakoztatni, hanem nevelni akarják őket”, de figurái mégis öntudatlanul üzennek valamit a fiataloknak: ha valaki rendben van magával, annál menőbb dolog nincs.

A rendben levésnek a kulcsa pedig nagyon nagy mértékben az önkifejezés és az önmagunkért való kiállás. A tinik világa ugyanis a darwini elvek alapján működik: aki nem elég erős, az lemarad. Az erő forrása pedig a tinédzserkor egyik alapvető mérföldköve, az önidentifikáció. A szupermenők több módot mutat be, hogy ez hogyan is történhet meg. Marci esetében a zene a legerősebb jellemformáló erő. Karaktere Meg Cabot – többek között A neveletlen hercegnő naplója és az Egy igazi amerikai lány szerzője − hőseihez hasonlítható: szociálisan érzékeny, kicsit furcsa, szeret olvasni és gitározni, legjellemzőbb tulajdonsága pedig, hogy remek zenei ízléssel rendelkezik. Mán-Várhegyi könyve igazi kuriózum ez utóbbi tekintetében. A The Clash-től kezdve Lou Reedig mindenféle ínyencség fellelhető a szövegben. Marci a történet szerint zenei műveltségét apjától örökölte, aki az Agyelszívók nevű banda tagja. A lány életében persze a szerelemnek is köze lesz a zenéhez, hogy hogyan, azt azonban nem árulom el. A zene mellett az irodalom kap még kiemelt helyet. Marcinak az irodalmi műveltsége elég vagány: Palahniuk Harcosok klubja, de a Galaxis útikalauz stopposoknak is az olvasmányai közé tartozik egy olvasókör révén.

Nagy előnye A szupermenőknek, hogy szervesen beépíti korunk technikai eszközeit. A Tumblr, a vlog, a blog és a facebook mind mint az önkifejezés és a kommunikáció leginkább kedvelt eszközei jelennek meg a kötetben. A négyes fogat (Panni, Hajni, Nihil és Marci) a napi kommunikáció jelentős részét a facebook-on végzi. Ennek révén a megrajzolt világ a fiatal olvasóknak sokkal otthonosabb és átélhetőbb lehet. A jelenre való reflektálás azonban nem csak ebben mutatkozik meg. Marci anyukájának reakciója a válásra a következő: jógázik, gasztroblogol és elkezd egészségesen étkezni. Az édesapa pedig mintha kapuzárási pánikkal küzdene. A kicsit sztereotipikus ábrázolás – nem alaptalanul – nagyon jó tükre annak, hogy mit sugall a média arról, mit szokott csinálni a válás után a nő, és mit szokott a férfi.

Mán-Várhegyi Réka legújabb kötete szórakoztató olvasmány. A szerző azt nyilatkozta, hogy nehéz volt írás közben megküzdeni azokkal a démonokkal, amik kamaszkorban gyötrik az embert. Ezek a démonok valahol mélyen ott húzódnak a szereplők sorsai mögött – a válás, kirekesztés, csúfolódás, a beilleszkedés nehézsége, a szülőkkel való problematikus viszony, a figyelemhiány („Rendben, a válás megviselte őket, és minden bajuk van, de KÖNYÖRGÖK, ÉN IS ITT VAGYOK!!!” (26.) – panaszolja egy ízben Marci), és még sorolhatnám. Ennek ellenére a regény élvezetes olvasmány, a finoman adagolt humor, a kamaszok önironikus beszólásai, a barátság, a szerelem, a háziállatok, a zene és a könyvek ugyanis valahogy mentőövet nyújtanak a problémák tengerében. Mert valahol tényleg ilyen a tinédzserkor. Egyszerre észveszejtően komoly és nevetnivalóan könnyű.

Murzsa Tímea