A 80 éves Csukás István köszöntése

Léteznek mesebeli számok. 3, 7, 13. Most egy óriási jelentőségű mesebeli szám, a 80 került a középpontba. Számomra hihetetlen és egyszersmind csodálatos, hogy Csukás István 80 éves. Amikor megtudtam ezt, nagyot csodálkoztam, hogy ennyi idő telt el a gyerekkorom óta. Hogy itt valaki megöregedett,  természetesen azonban én és a nemzedékem,…

MESÉLJ MÉG!

Horváth Viktor: Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című művéről

A bevezetőben valami főrendész büntetéssel fenyegeti azokat, akik tanulságot vagy tanító szándékot várnak a regénytől; akik történetet keresnek benne, azokat pedig agyonlövéssel. Pedig van itt minden. Történetet nem is kell keresni, mert csak az van, tanító szándékot pedig tényleg jobb nem keresni, tanulunk úgy is, mindegy, mivel trükközik a szerző.…

MESÉLJ MÉG!

Acsai Roland: Mini zoo

Természetközeli gyerekkorom volt. Ez azt jelentette, hogy egyrészt egyfolytában kint voltam a természetben, ami az Alföld nyárfás erdőit, tágas, pacsirtás, bíbicvijjogásos pusztáit, susogó nádasait, hullámzó tavait jelentette. Másrészt azt, hogy minden állatot megfogtam, amit csak lehetett. Volt varjam, aminek térdből levágta mindkét lábát a csapóvas (nem én tettem ki a…

MESÉLJ MÉG!

Pályi Márk emlékezése

A balatoni gyerekkorról (élőbeszéd-nyersanyag) Leírom néhány dologról, hogy pontosan hogy történt, pontosabban csak egy nagyon kis szeletéről, ami a Semmelweis utca 43. és 30. között. Biztos, hogy ’90-ben kellett történnie, mert akkor az unokatesóm már járt a barátjával. A Semmelweis 39-ben laktak a Beck általános iskolai legjobb barátjáék, az Ujvárossy…

MESÉLJ MÉG!

Nógrádi Gábor:Tititá, a fekete hajú

Nem tudom, más írók szövegében mennyi a személyes élet, élmény, emlék. Az én írásaimban sok. No, persze nem pontosan másolom, ami megtörtént. Csak úgy használom, mint egy rajzvázlatot. Néhány vonal, folt, motívum lebeg előttem, amelyeket aztán kiegészítek, kifestek. Olvasóim, Babos Borcsa és a lánya, Zita megkérdezte a minap az fb-n,…

MESÉLJ MÉG!