Mennyi madár!
„Anya, te tudod, mennyiféle madár van?
Van a spenótmadár, a fésűmadár,
a kacagó madár, a sünmadár, zsiráfmadár,
a kulcsmadár, bolyhos madár, bilis madár,
kecsemadár, esőmadár, rabló madár, színmadár.”
Taskoma
Ecset keverte színmadár,
lecsöppent festéktollazat.
Aligha láttál még ilyen
szétfröccsent sárga tollakat.
kék lábakat, és csőrt, ami
a tollcsöppekkel összeér.
És zöld lesz, mint a pillanat,
és száll, mint égre tárt tenyér.
Pulcsimon bolyhos foltmadár,
egy csésze csöppentette el.
Hol erre lép, hol arra jár,
amerre van számára hely.
Néha fejem fölött repül,
máskor csak sétálgat velem.
Szemében annyi szép megül,
foltpihéi közt védelem.
Kanálfészkű spenótmadár
tojásain csendben megül,
forró testével adja át,
ami még égne legbelül.
Spenótcsibéje otthonát
kanálra váltva csippogat.
A spenótmadár felrepül,
gyűjt bogarakat, titkokat.
Hosszú nyakú zsiráfmadár
fel-alá jár a sás között.
Időnként kinyújtja nyakát,
kikémlel, mint az üldözött.
Pedig csak azt lesi, a gém
mikor jön uzsonnára át,
ha már közelbe költözött,
sásra cserélte otthonát.
Tüsihaját a sünmadár
úgy meresztgeti, mint aki
csak arra vár, borzolja meg,
simítsa már meg valaki.
Annyi tüskével verebet
lehetne fogni, komolyan.
Ennyi tüskével el lehet
még éldegélni boldogan.
Három rabló gengszter madár
lesben, ablaknyitásra vár.
Függönyt emel a friss huzat,
három gengszter párkányra száll.
Kettő két oldalról fedez,
amíg a harmadik kutat,
bankkártya, slusszkulcs, címnotesz
nem számít, csak az iPhone app.
Kecsemadár kezedre ül,
tollászkodik és hízeleg.
Fejét lehajtva elpirul,
sétálni szeretne veled.
De nem tudja, hogy mondja el,
csak akkor szól, ha kérdezed,
addig is inkább énekel.
A kecsemadár így szeret.
Papír Robin balladája
Papír Robin, a tengerész,
bátor hajós és tettre kész,
papírhajón lakott.
Egy szélvitorla, napkabin
volt mindene, Papír Robin
mégsem volt izgatott.
Türkiz tapétatengerén
hullám hullám hátán, egén
sirály, viharmadár,
ki szélvitorla-szárnyait
kitárva éli napjait,
és nyílt vizekre jár.
„Ne hagyj itt, hojsza, mindenem,
a tengert én is kedvelem,
s míg papírpartjain
nyílt vizeiről álmodom,
én elhajózom hangodon!” –
kiáltott fel Robin.
De csak a visszhangcsend felelt,
a sirályhojsza útra kelt,
vihar készült pedig.
„Nem maradok veled, Robin,
nem köt le part, hajó, rutin,
kibírod holnapig.”
Vihar készült, dörgött az ég.
Tengerét orkán tépi szét,
tapétafecni hull,
vagy papírkönnyű szárnyakon,
mint annyi szélhullám rokon,
repülni megtanul?
Választás nem volt, égi kéz
tépte le papírmindenét,
egy foltot nem hagyott,
egy part alatti nyughelyet,
hol kis hajója ellehet
még egynéhány napot.
Papír Robinson útra kél,
hiába várja parti szél,
tengere, partja sincs,
egy sirályhojsza éneke
lett papírlelke mindene:
belső kajütkilincs.
