Stermeczky Zsolt Gábor meséje

A ZSIRÁFPONTY

Laci bácsi és Lujza néni a Balaton partján laktak egy barátságos házban. Laci bácsi nagyon szeretett horgászni, de csak hobbiból. Ha valami véletlenül a horgára akadt, azonnal visszadobta a vízbe, mert mindennél jobban szerette az állatokat is. Lujza néni pedig szenvedélyes szakács volt. Korábban éttermet is üzemeltetett, de amióta nyugdíjazták, már csak puszta lelkesedésből sütött és főzött. Természetesen jóval többet, mint amennyit az ő és Laci bácsi gyomra igényelt. A maradékot körbekínálta a környéken, a helyiek pedig mindig örömmel fogadták.

Egy nyári estén Laci bácsi a parton üldögélt, arra várva, hogy kifogjon valamit. Már több napja nem akadt a horgára semmi. Arra gyanakodott, hogy valami szokatlan történhetett a Balaton vizével. Ezen a bizonyos reggelen arra lett figyelmes, hogy a nádasból két apró fül emelkedik az ki. Az még ebben a rejtett állapotban is látszott, hogy a test, amihez a fülek tartoznak, szokatlanul hosszúkás, és a vízben ér véget.

– Hát ez meg mi a fene? – kérdezte magától csodálkozva Laci bácsi. Most eszébe sem jutott, mit mondana erre Lujza néni, ha hallaná: azt, hogy nem illik olyat mondani, hogy fene, akkor már inkább használja azt, hogy izé. Megszokott volt, hogy a két öreg kedvesen összekapott a szóhasználaton, ilyenkor Laci bácsi általában kijavította magát. Ezúttal azonban annyira lekötötte a nádasban mozgó alak, hogy nem törődött ilyen apróságokkal. Inkább óvatosan közelebb lopakodott, hogy jobban megszemlélhesse a szokatlan lényt.

A szokatlan lény egy zsiráf volt. Pontosabban, ami a fejétől a nyakáig látszott belőle a vízben, az egyértelműen egy zsiráfra emlékeztetett. De amikor egy kicsit elmozdult, azt cseppet sem úgy tette, mint aki négy lábon jár a vízben. Inkább tűnt úgy, hogy a szokatlan lény úszik. Egy kicsit nézelődött, majd váratlanul lemerült a víz alá. Laci bácsi pár másodpercig még arra a pontra meredt, ahol az állat eltűnt.

– Zsiráfhal? – kérdezte döbbenten saját magát. Ebben a pillanatban az állat ismét kiemelkedett a vízből, és közvetlenül ránézett. Aztán meg is szólalt.

– Kérlek szépen, ne bánts!

Laci bácsi annyira megdöbbent, hogy pár másodpercig meg sem tudott szólalni. Aztán végül mégis sikerült neki.

– Te tudsz beszélni?

– Tudok – felelte a lény – szerencsére hallottam már annyit a hozzád hasonlókat, hogy rendelkezzek némi nyelvtudással, de sajnos azt is észre kellett vennem, hogy ha megmutatom magam, inkább megijednek tőlem, és bántani akarnak.

– Én nem akarlak bántani – válaszolt Laci bácsi – De muszáj megkérdeznem: ki vagy te?

– Zsiráfponty vagyok. Nem is olyan régen még közönséges ponty voltam, de a hozzátok hasonlók nagyon sok furcsaságot dobálnak a vízbe. Éhes voltam, megkóstoltam egy ilyen furcsaságot, aztán ez lett belőlem. Azóta a haltársaim elkerülnek. Azt hiszik, meg akarom enni őket, hiába mondom nekik, hogy valahol én is csak egy vagyok közülük. Szóval kénytelen vagyok elbújni.

– Aha. Szóval ezért nincs napok óta egyetlen kapásom sem. De ha nem őket eszed, akkor mégis mit?

– Hát növényeket. A zsiráf énemnek ez természetes. De már ezt sem könnyű beszerezni. A vízinövények gyorsan fogynak, ha pedig nagyon nyújtogatom a nyakamat a parti lombok felé, a hozzátok hasonlók meglátnak.

– Hát komám, nem könnyű a helyzeted – foglalta össze Laci bácsi – De tudod mit? Van egy ajánlatom! Kapsz tőlem ételt, ha cserébe te is segítesz rajtam!

– Rendben. Mit kell tennem?

– Azt mondtad, elkerülnek a halak, ugye? Csupán annyi a feladatod, hogy naponta egyszer átúszol a Balaton másik végébe, és ott maradsz pár órát. Addig a halak visszaúsznak ide, hogy elkerüljenek téged, én pedig tudok rájuk horgászni. Ne félj, nem bántom őket. Ha ki is fogok valakit, rögtön visszadobom. Ez nekem csak hobbi. Aztán ha visszaúsztál, kapsz enni. Holnaptól kezdhetnél. Mit szólsz?

– És mit kapok enni?

– A feleségem rengeteg nagyszerű dolgot süt és főz. Megmondom neki, hogy mostantól gondoljon rád is!

– Áll az alku! – felelte lelkesen a zsiráfponty, és még kezet is rázott volna Laci bácsival, ha lett volna erre alkalmas végtagja. Jobb híján barátságosan biccentett, és lemerült a víz alá. Időnként neki is szüksége volt a pihenésre.

Laci bácsi bement a házba, és rögtön szólt is Lujza néninek.

– Lujza, süssél almás pitét!

– Miért pont almás pitét, édes Lacikám?

– Él itt a tóban egy furcsa lény. Úgy hívják, zsiráfponty. Az emberek és a halak is megijednek tőle, pedig teljesen jó szándékú. Alkut kötöttem vele, hogy naponta egyszer visszaűzi felém a halakat, cserébe meg kap enni. De nem eszik húst, csak növényeket, az almás pitében pedig alma van, ami növényi termés. Ráadásul te sütöd a környéken a legfinomabb almás pitét, szóval biztos ízleni fog neki is.

Lujza néni úgy nézett a férjére, mint aki nem teljesen biztos benne, hogy jól hallotta, amit hallott.

– Te Laci, ne hívjak orvost?

– Lujza, hát hazudtam én neked valaha? Mi a fené…vagyis mi az izének tennék ilyet?

Ebben igaza volt, és ezt Lujza néni is belátta. Mert bár sok mindenben vitáztak Laci bácsival, olyan még nem volt, hogy az ő kedves férje valaha is hazudott volna neki. Tény, hogy néha mondott furcsaságokat, de teljesen a helyén volt a szíve. Annak idején az étteremben is nagyon lelkesen segített, akkoriban szerettek egymásba.

– És hol van most az az állat? – kérdezte Lujza néni.

– Hát hol lenne? A vízben. De most alszik. Neki is szüksége van pihenésre.

– Jó is, hogy mondod. Nekünk is szükségünk van rá. Majd holnap sütök neki almás pitét. – és Lujza néni elkezdett megágyazni, mert titokban egy kicsit abban reménykedett, hogy álmodik, és ha álmában befekszik a saját ágyába, akkor a valóságban felébred. Bármennyire is szerette Laci bácsit, az a felvetés, hogy egy félig zsiráf, félig ponty lény él a Balatonban, még mindig nagyon távolinak tűnt a valós tapasztalatoktól.

Így hát lefeküdtek és elaludtak.

Nem sejtették, hogy a közelükben már ott lopakodik Bandi, a betörő. Ez egy roppantul rá jellemző tulajdonság volt: úgy tudott lopakodni, hogy a közelében lévők még csak ne is sejtsék, hogy ott van. Bandi a szomszédból mászott át Laci bácsiék kertjébe, és magabiztosan a hátsó ajtó felé indult. A sötétben azonban nem vette észre az előtte heverő vödröt. Megbotlott benne, és – ne szépítsük – pofára esett. Miközben nagy nehezen feltápászkodott, hallotta, hogy valami mozog a nádasban. Ez egy pillanatra meglepte, mert az jutott róla eszébe, hogy ezúttal nem sikerült sikeresen lopakodnia, és valaki észrevette. De aztán elhessegette a gondolatot, hiszen miért lesne rá valaki pont a nádasból? Óvatosan megközelítette a vizet, hogy megmossa benne a kezét és az arcát. De amint a keze hozzáért a víztükörhöz, egy szokatlanul hatalmas lény emelkedett ki a tóból.

Bandi összetalálkozott a zsiráfponttyal. Sok mindent látott már életében, de ilyet még nem. Laci bácsi és Lujza néni egy hosszú sikolyra ébredtek fel, miközben a zsiráfponty meglepetten nézte a szörnyű hangú figurát. Megpróbálta megnyugtatni, de erre ő csak még jobban sikított. Laci bácsi azonnal a partra sietett, nyomában a roppant meglepett Lujza nénivel. Bandi nem bírta idegekkel. Végső rémületében beugrott a vízbe, és a zsiráfpontyot megkerülve őrült tempóban úszni kezdett.

– Hát ez meg ki? – nézte csodálkozva Laci bácsi. Lujza néni ugyanezt kérdezte magától, de ő inkább a lényre értette, akit most látott először. Laci bácsi bemutatta neki a zsiráfpontyot, miközben Bandi hevesen tempózva eltűnt a távolban.

– Én azt hittem, hogy kapok enni, azért bújtam elő a vízből. De amint ez a szerencsétlen észrevett, elkezdett visítani – magyarázta kissé szomorúan a zsiráfponty.

– Ne szomorkodj! Ha a megérzéseim nem csalnak, most kergettél el egy betörőt! Ennél jobb dolgot nem is tehettél volna! – vigasztalta Lujza néni. Most, hogy a hirtelen ébredés után szemtől szemben állt a zsiráfponttyal, úgy döntött, nem is fekszik vissza. Inkább nekiáll almás pitét sütni.