Az eltűnt Süsü nyomában

Ülünk a nagyapám elsötétített nappalijában, és elkezdődik a Süsü. A főcímdala megunhatatlan, maga egy műalkotás. A képek fekete-fehéren peregnek, pontosabban szürkén. Nem is tudom, miért hívták fekete-fehér tévének, amikor se fekete, se fehér nem volt rajta, csak szürke. A Junoszty kistévé esetében ehhez társult némi hangyásság is. Legalábbis nálunk.

Néztük a Süsüt, minden részét, mint a Vuknak, vagy később a Villy Foggnak. Az unokatestvéremmel néztük, aki három évvel kisebb volt nálam, és Pesten lakott. Mi meg Abonyban. Ami pont olyan messze van Pesttől kilométerben értve, mint az űr. Ne ijedjenek meg, ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan távol, hanem azt, hogy olyan közel!  Csekély nyolcvan kilométer.

Az unokatestvérem Abonyban nyaralt, én meg Pesten. Imádtam. Csak az otthonmaradt rackajuhaimért ejtettem pár könnycseppet. Hiányoztak.

Voltaképpen már akkor eldöntöttem, hogy pesti leszek. Lenyűgözött a Béke téri lakótelep. A panel lépcsőházának kukaszaga. Az állatkereskedések. Egyébként egy ideig gyerekként azt gondoltam, hogy állatkereskedésem lesz, és a Pet Shop Boys volt a kedvenc együttesem a nevük miatt.

Most Zuglóban lakunk, ugyanabban a kerületben, amelyikben az anyámék laktak gyerekkorukban. Zsófi is itt született, a lányom, akinek a Süsü teljesen kimaradt. De a Futrinka utca annál inkább megvolt. Norvégiában kattant rá, Kun Árpádék faházában, akiknél megtaláltuk DVD-n. Hajnalok hajnalán felkelt – és ez azt jelentette, hogy nekem is fel kellett ébrednem – csak azért, hogy nézhesse.

Egyébként a Süsü volt az első könyv, amit elolvastam. Kicsit túlozva azt mondhatnám, hogy az első regény. Nagyon büszke voltam rá. Éreztem a pillanat nagyszerűségét. Abban az abonyi szobában olvastam el, aminek a falát az Állatvilág magazinból kivett poszterek díszítették, és amit a nővéremmel osztottam meg. L-alakban illeszkedtek a kanapéink. Sokszor úgy aludtunk el, hogy fogtuk egymás kezét, és lefekvés előtt lejátszotta nekem Charlie-tól a Könnyű álmot hozzon a szélt.

Mit mondjak még? Csukás Istvánt később remek költőnek tartottam. Az összes verseit dedikáltattam is vele. Nagyjából ennyi, és remélem, úgy sziporkáztam, mint a Süsü szája, amikor a bábfilmben tüzet lehelt!

Acsai Roland