Alan Gratz amerikai író napokban megjelenő, Menekültek című regényében három gyerek életének alakulását követi nyomon, akik nem kisebb nehézségekkel kell, hogy szembenézzenek. A felnőtteknek és gyerekeknek egyszerre szóló könyv kapcsán kérdeztük a szerzőt menekültválságról, olvasói levelekről és a bennünk élő szolidaritásról is.
A napokban jelenik meg Magyarországon a Menekültek című regényed. Milyen fogadtatásra számítasz?
Nagyon izgatott vagyok, hogy a Menekültek című könyvem elérhető lesz Magyarországon. Ez lesz ott az első megjelenésem. Több mint húsz évvel ezelőtt már volt alkalmam megcsodálni Budapestet, nem felejtettem el, milyen szép város és milyen barátságosak az emberek. Sok dolog változott azóta, mióta Magyarországon jártam, itt van például a menekültválság, amivel Európának és Közép-Európának szembe kell néznie. Remélem, hogy a magyarok, akik olvassák a Menekültek című regényt, még jobban megértik, milyen utat tettek meg ezek az emberek, mielőtt elérték a magyar határt, és jobban elfogadják majd a helyzetüket.
Ismered a magyar kormány menekültekkel kapcsolatos álláspontját? Esetleg láttad már a propagandaplakátokat?
Ismerem a magyar kormány álláspontját. Ha a magyar származású amerikai üzletembert, Soros Györgyöt és a befogadással kapcsolatos véleményét bíráló plakátokra gondolsz, igen, láttam őket. Tisztában vagyok vele, hogy a menekültkrízis összetett ügy, és hogy néhány országra, mint például Magyarországra a földrajzi elhelyezkedéséből következően sokkal nagyobb teher hárul. Azt is tudom, hogy sok ország, mint például a miénk is, anyagi lehetőségei miatt még többet tehetne. Bízom benne, hogy a világ országai a jövőben mindenhol összetettebben látják majd a menekültválságot, és nem úgy kezelik majd, mint ennek vagy annak az országnak a problémáját, hanem mint egy világméretű problémát, humanitárius krízist, amelyet közösen, együttes erővel kell megoldanunk.
A könyv egy részében egy szíriai fiú életét követed nyomon. Milyen tapasztalatokra támaszkodtál a szereplőd megformálásánál?
Mahmoud történetét volt a legnehezebb megírni, mert olyan dolgokról írtam benne, amik mostanában történtek. Azokra a sok szörnyűséget tartalmazó tudósításokra támaszkodtam, amiket a napi sajtó közöl a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Az olyan amerikai újságok, mint a New York Times és a Washington Post, az olyan brit lapok, mint a The Guardian és a The Independent, az olyan internetes lapok, mint a Huffington Post vagy az olyan hírügynökségek, mint a CNN, a BBC és az Al Jazeera. Míg Mahmoud és családja kitalált karakterek, addig minden, amin keresztülmentek, az elmúlt években a valóságban is megtörtént rengeteg menekülttel a Szíriától Európáig tartó utazás során.
A gyerekek részéről kaptál már visszajelzéseket? Ha igen, melyik volt a legmegrendítőbb?
Sok levelet kaptam olyan fiatal olvasóktól, akiket megindított a Menekültek három története. Ezek közül a legkiemelkedőbb talán azé a tizenkét éves fiúé, aki arra kérte a barátait és a családját, hogy a karácsonyra neki szánt ajándékok árát adják a UNICEF-nek. A dolog elterjedt, és végül több mint ezer dollárt sikerült összegyűjteni karácsonyra a menekültek megsegítésére. Az ehhez hasonló történetek bebizonyították, hogy büszke lehetek arra, amit csinálok, és azokra a fiatalokra is, akik olvassák a könyveim.
A szolidaritás, az együttérzés eredendően nem egy velünk született dolog?
Nem gondolom, hogy eredendően jóra vagy rosszra születünk. Hiszem, hogy az empátia valamennyire tanulható, és hogy az olvasás az egyik legjobb módszer arra, hogy a fiatalok és az idősebbek fejlesszék a beleérző készségüket. Sok ember azért ítél meg másokat, mert fél, retteg tőlük, és nem érti őket. Én tényleg hiszem, hogy az olyan könyvek, mint a Menekültek, hozzásegíthetnek minket a különböző kultúrájú, vallású, nemzetiségű emberek megértésében, és hogy az empátia fejlesztése által elérhetjük, hogy a világ egy jobb hely legyen.
Ayhan Gökhan
