Necdet Neydim török író és műfordító, aki nem mellesleg a gyermek- és ifjúsági irodalom elismert kutatója. 2007-es gyermekeknek szóló, Suzan Aral lélegzetelállító rajzaival tarkított verseskötetének fordítása ebben az évben jelent meg Magyarországon a TEDA-projekt keretében, mely a török irodalomról, művészetről és kultúráról szóló, nem török nyelvű publikációk támogatását és népszerűsítését tűzte ki céljául.
A rövid kötet egy szerzői levelet is tartalmaz, melynek címe Azt mondják, a gyerekek nem értenek a szerelemhez és a költészethez…, és arról szól, hogy a gyermekközönség nagyon is értő közönség. Értik a nagy témákat, köztük a költészet örök forrását, a szerelmet. Értik a felnőtteket, sőt, sokszor talán jobban át is látják a hazugságaikat, mint ahogy gondolnánk. Képesek felismerni az iróniát, sőt, használni is.
Ennek értelmében a már emlegetett hazugság toposza visszatérő eleme a könyvnek. Van a gyermeki fantáziával összekapcsolt hazugság, amit nevezzünk inkább füllentésnek. A macskám című vers nagyon kedves példáját adja ennek: „Van nekem egy macskám / Egészen különleges / Nyávog / Májat eszik / Szereti az almát / Nagyokat ásít / Egy lábon jár / Még hogy hazugság! / Ki mondja ezt?”, a rákövetkező költeményben pedig mélyebb értelmet is kap az elképzelt világ: „Volt egy fecskefészek / A szobám sarkában […] Majd kibújtak a tojásból a fiókák […] Aztán felcseperedtek, / Elkezdtek iskolába járni. / Alsó, majd felső tagozat, / gimnázium és egyetem, / Aztán időközben megházasodtak, / Aki azt hiszi, hogy én csak / Füllentek és hazudozom, / Jöjjön el és nézze meg!” (Nem muszáj elhinned). Ez a fajta fantáziálás egyfajta menedék a gyermeknek, színesíti vele mindennapjait, s sokszor saját életének történéseit dolgozza fel általa. Az utóbb citált szövegben például azt, milyen is, amikor a fióka kirepül a fészekből – mi magunk is használjuk ezt a fordulatot a köznyelvben, tehát, amikor a gyermek felnőtté válik.
Ehhez képest a felnőttek világában a hazugság főként azt a célt szolgálja, legalább is, mikor a gyereküknek hazudnak, hogy valamely problémát eltussoljanak. Ez szorosan összekapcsolódik azzal, hogy a gyermeket nem nézik megfelelő kommunikációs partnernek, éppen ezért inkább kitalálnak számára egy „gyerekes” magyarázatot: „Ha megkérdem, hogy / Honnét jöttem / Ne mondjátok, hogy a káposztából bújtam elő. / Hisz egy csecsemő nem fér bele a káposztába!” (Minek néztek engem?). De nem csak a hazugság, hanem más jelenségek is megjelennek a kötetben. Néhol gyermek az elbeszélő, néhol pedig a felnőtt. Az általuk narrált versekben, különböző nézőpontokból őszintén és szentenciózusan tematizálódnak azok a bonyolult érzelmek, amelyek összekötik szülőt és gyermekét: a féltés és a bizalom – „Az anya átölelte / Gyermekét: / Elengedlek, kicsim, / Megtartalak, kicsim – mondta.” (Vedd el a szárnyaimat!), vagy éppen a sértődés, s a félelem attól, hogy az egyik nem szereti a másikat – „Apám nem adott puszit / Ma este / Vajon miért? / Na, vajon miért? / Nem adtam puszit neki / Ezért nem adott ő sem. / Ennyi az egész.” (Vajon miért?).
De még nagyobb számban kapnak helyet azok a költemények, amelyek a kicsik belső vívódásait igyekeznek színre vinni, amelyek sokszor nagyon hasonlóak, mint a felnőtteké, hiába hiszik azok, hogy egy gyereknek nem olyan összetett az érzelmi világa, mint nekik. Foglalkoztatja őket a magány, az egyedüllét: „Félek, ha / magamra maradok / bekuporodom / egy sarokba / de / melege / nem hasonlít az anyaméhre” (Ne hagyjatok magamra!). De az önállóság, elszakadás vágya is többször megcsillan a szövegekben, akár szimbolikus formában is (Az elszabadult léggömb utolsó kívánsága), és ezzel összefüggően a gyerekek felé támasztott elvárások is szóba kerülnek: „Gyorsan bújj ágyba! / Ne nyavalyogj már! / Hamar fésülködj meg! / Ne sündörögj körülöttem.” (A gyermeki lét szépségei). A szerző sugallata szerint sokkal jobb lenne, ha a gyerekeket hagynánk játszani, hiszen a játék által tanulják meg a világ működését. Ebbe belefér a füllentés, mert a gyermeki hazugságnak nem célja a bántás. Belefér a dühöngés, mert kiszakad belőlük, s utána nem dédelgetik tovább, pár perc múlva elillan a dühük. A fütyülés mint szimbólum is ehhez a biztonságos játék-világhoz tartozik: menedék, feledteti a magányt. Önfeledt. Viszont a szigorú utasítások és tiltások helyett valami másra igenis szükségük van a fiataloknak: ez pedig a szeretet, és persze a bizalom.
Az önfeledt állapotot néhány esetben a felnőttek is el tudják érni Necdet Neydim könyvében. Ennek módja, hogy hallgassanak gyerekükre, játszanak velük, fedezzék fel magukban a gyermeki énjüket. És mindenekelőtt: értékeljék csemetéik bölcsességét és vidámságát. A kötet értékes olvasmány apáknak, anyáknak és fiaiknak, lányaiknak egyaránt.
Murzsa Tímea
