Minden kiderül – Mészöly Miklós Fekete gólya című regényéről

A múlt század közepén volt egy bő évtized – a Rákosi-rendszer legsötétebb időszakában  a gyermek- és ifjúsági irodalom nagy korszaka. A jól ismert fáma szerint, akik kiszorultak a Lukács-Révai nevével fémjelezett kánonból – és akik közül jó néhányan a jelenlegi irodalmi kánon legjelentősebb szerzői –, azok kényszerültek abba a helyzetbe, hogy „komoly” irodalmi munkákat nem tudtak publikálni, csak a – fordítások mellett – „komolytalan”, gyermek- és ifjúsági munkáikat publikálhatták. Ebben az időszakban születtek Pilinszky János gyermekversei, Mándy Iván Robin Hoodja vagy Mészöly Miklós meséi és ifjúsági regénye. Az irodalmi recepció máig nem foglalkozik ezen „komoly” írók-költők „komolytalan” munkáival. Sorozatunkban újraolvasunk néhányat az 50-es évek gyermek- és ifjúsági irodalmából.

Elsőként Mészöly Miklós a Fekete gólya című regényét nézzük meg közelebbről, mely a Tüskevár, a korszak nagyhatású – és kötelező olvasmányvolta miatt máig meghatározó jelentőségű – – regényének alapsémáját, vagyis a városi fiú vidéki nyaralását tematizálja. Mészöly második regényét olvashatjuk egy Mészöly-regénybe oltott Tüskevárként, vagy ha tetszik, fordítva, egy Tüskevárba oltott Mészöly-regényként, mert bár eleget tesz az ifjúsági regény műfaji elvárásainak, amennyiben a kiskamaszoknak írt regény, azonos korosztályú hőseit keveri izgalmasabbnál-izgalmasabb kalandokba, de már felismerhetőek az író „komoly” műveire jellemző nyelvhasználati sajátosságok, ezen belül tájnyelvi szavak és az enigmatikusan sejtelmes Mészöly-mondatpoétika. Ennek a két szempontnak a termékeny feszültségében olvasható (újra) a Fekete gólya.

A regénynyitányban valamikor a két világháború között egy Duna melletti, a falutól messze eső, isten háta mögötti vonatállomásra érkezik meg Ádi, hogy megkezdje egyhónapos nyaralását barátjánál, Zicskánál. Már az állomáson megkezdődik a furcsa események sora a furcsa állomásfőnökkel, sajátos játékszenvedélyével, az elmaradó fogadtatással és az Ádi táskájába rejtett pisztollyal, amely, ha csehovi reflexeinkre hallgatunk, bizonyosak lehetünk benne, el is fog sülni a regény folyamán. Polcz Alain kérdezi 1951-ből fennmaradt levelében Mészölytől, mit olvasson el Fekete Istvántól. (A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 – 1997, 51. o) Az nem tudható, hogy Mészöly melyik regényt ajánlotta, és az se, hogy elolvasta-e a Tüskevárt, melynek egyébként munkacíme sokat elárul Fekete István ifjúságiregény-koncepciójáról: Matula iskolája. De az tudható, hogy a Fekete gólyában nem azt az iskolás tanító jelleget, mondhatnánk, a fejlődésregény ívét tartotta Mészöly követendőnek, amely Fekete regényére jellemző. Furcsa is lett volna a Saulus írójától, aki a parabolaformát regényében olyan formabontóan alakítja át: a bibliai történet csúcspontját, a pálfordulás eseményét nem írja meg, így a klasszikus példázat tanulsága helyett valamiféle érzékelhető rituális rend kiürülésére, de kiürülésében is folyamatos jelenlétére fordítja az olvasó figyelmét, mely bár bomlásában megragadható, enigmatikussága miatt teljességgel nem felfejthető. Ebben a regényében is a fejlődési ív helyett – kedves szavával élve – az alakulások érdeklik, ehhez kapcsolódóan inkább a kitérőkkel és rejtélyekkel átszőtt kalandregény műfaji kódját alkalmazza, melyet nem olyan egyértelműen épít föl, mint ahogyan a fejezetcímek ígérnék (A készülődés, A kaland, Epilógus). Ehelyett a történetvezetés lassan hullámzik, mellékszálakkal, miliő- és karakterrajzokkal kiegészítve csordogál, hogy a végső, nagy hullámverés közepette egy, az áradó vízen hánykolódó malomban érje el tetőpontját, majd a tetőpont után, bár az alfejezet címéhez híven majd „Minden kiderül”, Mészöly mégis minden iskolás tanulságot mellőzve gyorsan rövidre zárja történetét.

A műfajisággal nemcsak a zárlat kerül feszültségbe, de a nyelvhasználat is: a tudatosan korszakra és a tájra jellemző, mára már inkább enigmatikusnak tetsző szavak használata és az erősen redukált Mészöly-szótár kulcsszavai is, melyek időnként már ebben a regényében is a fogalmak csupasz vázaként működve csengenek össze. Már ebben a regényben feltárul a rossz lelkiismeret írójának a sajátos prózatechnikái közül jó néhány. Egyrészről a talányos hasonlatai, melyek legalább annyit rejtenek a hasonlítottból, mint amennyi a hasonlítón keresztül megmutatkozik, másrészről a Fekete gólya vidéke összeolvasható a kései, Thomka Beáta által Pannon prózának nevezett szövegegyüttessel, melyben hasonló szavakkal ragadja meg, „horhosokkal”, „szurdikokkal”, „gálicos karókkal” és megszámlálhatatlan, rejtélyesebbnél rejtélyesebb figurával benépesített (Szekszárd környéki) vidéket. Harmadrészről már ebben a regényben megjelennek fontos témái: A kiskamaszok viszonyrendszerében könnyen ráismerhetünk az Atléta halála című regényben lényegesen brutalizáltabban és átszexualizáltan színre vitt nagykamaszok viszonyainak előképére, de a Saulust átható rossz lelkiismeret is fontos szerephez jut. Éppen ezért kiválóan alkalmas ez a regény arra, hogy az ifjabb korosztályt ráhangolja a Mészőly-prózára, valamint visszafelé az életmű jelentősebb pontjait ismerve is éppúgy izgalmas kaland lehet a Fekete gólyát olvasni, amiről eléggé gyorsan kiderül, hogy bár ábrázolásmódjában és regénypoétikájában korántsem olyan radikális, mint a későbbi művek, de korántsem annyira „komolytalan”, hogy figyelmen kívül hagyjuk.

Modor Bálint