Harmadik fejezet
Miután a téli viharokat követően enyhébbre fordult az idő, esőfelhők jelentek meg a város felett. Tavaszodott. Erik nagyapja fényképeit nézegette, az almáriumban elrejtett csokoládé ízére emlékezett, ahogyan az ablak előtt állt és a még csupasz nyárfák ágaira figyelt. Mialatt szülei autója kihajtott a parkolóból és elindult a hétvégi házukhoz.
Az előszobába lépve felhúzta cipőjét, a cipőkanalat visszarakta a gardróbba, aztán a tükörbe nézett. A tükör alsó kereténél egy kisebb papír táblán ez a szöveg volt olvasható:
„Ha beszélgetni szeretnél,
hozz egy kis friss tejet!”
Erik nem tudta elképzelni, ki rakta oda, ki viccelődik vele. Se az apja, se az anyja nem szokott efféléket írni. Ráadásul, utálja a tejet.
Mielőtt lement volna sétálni, elővette a kabátját, az esernyőjét és visszanézett a tükörre. Valamiért elmélázott. „A csudába is!” Ledobta kabátját a szekrényre és a hűtő felé vette az irányt. Kivett egy doboz tejet, a konyhában megtöltött egy poharat és a tükör előtt lerakta. Pillanatok alatt rájött, hogy nyitva hagyta a hűtőt. Amikor visszatért, a tükörben a felirat kiegészült:
„Neked ez friss tej?
Meg akarsz mérgezni?
Savanyú! Hozz friss tejet!”
És ha ez mind nem lett volna elég, vörösáfonya színnel írták fel. Még olyan illata is volt az előszobának.
Erik az üres tejespoharat megfogta és a mosogatóba tette, majd felvette a kabátját és elindult lefelé a lépcsőn. „Azt se tudom, kicsoda és még követelőzik is. Savanyú tej. Megérdemelte.” – aztán felnyitotta az esernyőjét és elindult leszegett fejjel a parkba. Ahogy a bal kezét a zsebébe rakta, észrevette, hogy az elveszettnek hitt dugi pénzét megtalálta. Megállt, kihúzta a kezét és elkezdett számolni: három ötven és pár tíz forintos lapult a kezében. Későre járt, hétvégén a boltok hamar bezártak, csak a közeli éjjel-nappali volt még nyitva. Gondolta, vesz belőle cukorkát, csokit, vagy ami megtetszik neki. Klári néni állt a kasszánál. Rámosolygott Erikre:
– Mit adhatok?
– Egy csomag színes drazsét szeretnék. – mindeközben a kasszás néni már nyúlt is a zacskóért, de Erik folytatta.
– Mégsem. Inkább egy doboz friss tejet szeretnék. Ennyi elég lesz?
– Igen, kedvesem.
Nem tudja, miért, de a tejet választotta. Amint az ajtón kilépett, visszafordult és eltöprengett. „Drazsét akartam enni. Különös.”
Az eső közben elállt, de az esőfelhőktől minden elsötétült. A kabátján lévő ezüst foltok megvilágították a járdát. Lassan lépkedett, a tejes dobozt forgatta. Nem volt rajta se nyeremény, se eltűnt gyerek fotója. Még egy tehén se. Azonban egy apró keretet rajzoltak rá az egyik alsó sarkára, akár egy kis hófehér kép vagy egy furcsa tükör.
Erik nem tudhatta, hogy ez a kicsi keret leszedhető. A másik oldalán, ahol a ragasztó volt, egy négysoros versikét talált:
Ha tükör elé teszel egy pohár tejet,
eleinte megszólal egy cincogó hang,
majd ha magot, bogyót, száraz kenyeret,
akkor megjelenik előtted egy lovag.
Szenvtelen arccal hallgatta a feketerigókat, miközben az ajtójukhoz ért. Öt emelet, lift nélkül. Minden lépcsőforduló harminckét fokból állt. Kétszáznyolcvannyolc lépcsőfok. Ha egymás mögé tennénk mindet, majd végigsétálnánk rajta, olyan lenne, mintha egy kisebb kálváriadombra másznánk fel. Jutalmul pedig megnézhetnénk a húsvéti passiójátékot. Esernyővel és a doboz tejjel a kezében Erik úgy festett, akár egy bajnok, aki megszerezte a királynak a jogart és a kardot. Letette a tükör elé és várt.
Majdnem este nyolc óra volt és még mindig nem történt semmi. Amikor Erik a cipős szekrényre tette a fejét és becsukta a szemét, a kis táblát valaki leemelte. Majd amikor a pohár felé nyúlt szőrös kis barátunk, Erik kinyitotta a szemét és megijedt.
– Szervusz – szólt ki a tükörből a kisállat.
– Szervusz – mondta Erik – Hát te ki vagy?
– Thimoty.
– Én Erik vagyok.
– Igen, tudom. Különös neved van.
– Neked is. Csurom víz vagy.
– Pedig esernyő alatt álltam.
Timothy Erik arcáról néhány könnycseppet törölt le és így folytatta:
– Így ni! Most már indulhatunk.
– Hová?
– Hát a tükör másik oldalára!
– Lehetséges? Egyáltalán ki vagy?
– Tükörbeli. A te világodban csincsillának hívnak. Engem kaptál volna szülinapodra, de amikor kiderült, hogy nem maradhatok, úgy döntöttem, hogy visszamegyek a tükörbe.
– De mi van a tükrön túl?
– Nincs annyi időm, hogy elmagyarázzam. Majd útközben válaszolok minden kérdésedre.
– Hát nem tudom. Ugye nem kell tejet inni?
– Dehogyis. Én se iszok tejet, az a tükrök közötti folyóba kell önteni. A süti vagy magvak pedig obulusként működnek.
– Mi az az obulus?
– Az ókorban pénz érme volt, amit a halottak nyelve alá tettek a hozzátartozók.
– Akkor én is meg fogok halni?
– Ne butáskodj! Ez Szürkepolisz. Szóval a süti vagy a mag az úthoz szükséges, ugyanis a tej-folyó ladikjába csak úgy léphetsz be, ha a szádban van a süti és addig, amíg nem érünk át a túlpartra, nem nyelheted le, viszont rágnod kell közben.
– Értem.
– Rendben. Akkor indulhatunk?
– Nem fog fájni?
– Nem. Mi lesz már?
– Hát nem is tudom…
– Bízol bennem? Bízz bennem!
– Igen.
– Akkor induljunk.
Így történt, hogy Erik és Timothy beléptek a tükörbe. A fekete ladik közvetlen a tükör előtt állt. Mind a ketten beültek, majd Timothy elkezdett evezni.
– Szerinted meddig tart átérni? – kérdezte Erik.
– Nem tudom. Minden alkalommal más. Mikor rövidebb, mikor pedig hosszabb.
– Furcsa.
– Lehet. Mi ehhez már hozzászoktunk.
Kis idő után Erik felkapta a fejét.
– Nahát! Hangokat hallok!
– És ez csak hangosabb lesz.
A két utazó átért a folyó túlpartjára. A parton egy tágas tisztás várt rájuk. Annak közepén pedig egy magas, dús lombozatú fa állt.
– Hű! –ámuldozott Erik. – Sose láttam még szürke fát, szürke gyümölcsökkel. Olyanok, mint a gyümölcsevő denevérek.
Az ágak között egy rózsaszín madár jelent meg.
– Ez rózsás flamingó?
– Nem Erik. A flamingók nem másznak vagy repülnek fára. Ez egy óriás-gyümölcsgalamb.
– De azok nem kisebbek és zöld a hasuk?
– De igen. Azonban ez egy egyedi faj. Rózsaszínű óriás-gyümölcsgalamb. A tükörvárosok bejáratánál fészkelnek. Majd amikor egy utazó lép a fa alá, hogy átlépjen egy tükörvárosba, akkor csőrével belecsíp egy gyümölcsbe, az pedig elváltoztatja színét. A gyümölcs pedig leesik. Ahhoz, hogy beléphess a mi világunkba, fel kell venned a gyümölcsöt és az egész út során magadnál kell tartanod. Világos? Nem szabad elveszítened!
– Mi történik, ha elvesztem?
– Ha elveszted, akkor te magad is elveszel. Felkészültél, hogy átlépd Szürkepolisz küszöbét?
– Igen.
– Rendben. Nézzük meg, hogy a te gyümölcsöd milyen színűvé válik.
A galamb belecsippentett az egyik gyümölcsbe, az pedig kékké változott.
– Ez különös – mondta Timothy – eddig csupán kislányoknak változott kékké.
– És ez rosszat jelent? – kérdezte Erik.
– Nem, de mindenképp kiderül. Csak utánad.
