A klasszikus mesei hagyomány alapján gyakran emlegetik, hogy a gyerekeknek szánt szövegek leegyszerűsített, fekete-fehér világot közvetítenek, amelyet olyan abszolút karakterek uralnak, mint a mostoha és a boszorkány, vagy a legkisebb királyfi és a jó tündér. A jó és a rossz közti konfliktusra épülő cselekménynek fontos szerepet tulajdonítanak a fejlődés- és gyerekpszichológusok a gyerekek jellemfejlődése, értékrendjének kialakítása, világlátása szempontjából, hiszen így képesek létrehozni azokat az alapkategóriákat, amelyeket aztán a továbbiakban árnyalni tudnak. A kortárs gyerekirodalmi szcéna jelenlegi tendenciája alapján a tabu- és problémaorientált szövegek nyernek teret, amelyek kifejezetten az egyszerű és sokszor egysíkú igazságok elbizonytalanítására törekednek.
Ebbe a kategóriába esnek a Móra Kiadó Filóka sorozatának kötetei is, köztük A jó és a rossz, az vajon mi? című kiadvány. A Magyar Filozófiai Társaság támogatásával megjelent fordítás már jellegéből fakadóan is a gondolkodást, a kérdések megfogalmazását és megvitatását ösztönzi, éppen ezért elsősorban a 7+-os korosztálynak ajánlják. A kisiskolás célközönség már jó eséllyel találkozik azokkal a szociális helyzetekkel, amelyekkel a könyv is foglalkozik, ami pedig ennél is fontosabb, hogy már képesek a tudatosabb, megfontoltabb reakciók kialakítására. Ehhez nyújt nagy segítséget az Oscar Brenifier filozófiatanár, író és a Clément Devaux illusztrátor alkotta páros gyerekeknek szóló munkája, amely közérthető, megfogható módon vezeti be olvasóit a bölcseleti gondolkodásba. Az író nevéhez kötődik több, kifejezetten az általános iskolásoknak kidolgozott filozófiai program, valamint a Filóka sorozat két további kötete Ki vagyok én? és Az élet, az vajon mi? címmel. A szerzői előszó iránymutatóan fogalmazza meg egyrészt, hogy a kötet a gyerek és a felnőtt együttműködésére, a közös megbeszélésre épít, másrészt pedig azt a célt, hogy a gyerekekből felelősségteljes felnőttek váljanak.
Ennek egyik kézenfekvő módja, hogy a kötet az újabb és újabb kérdések segítségével megfontolt és önálló vélemény kialakítására sarkallja a befogadót. Nagyon találó éppen ezért a cím, amely már maga is egy kérdés, és pontosan azokra a korábbi szövegtapasztalatok alapján (pl. Grimm-mesék) jól ismert alapfogalmakra kérdez rá, mint a jó és a rossz – hiszen sokáig ezek szerint osztják fel a világot a gyerekek. Fontos felismerése lehet a könyvnek – egyúttal pedig az első élmény a filozófiával való mélyebb megismerkedés során –, hogy a kérdések célja nem mindig és nem kizárólag az, hogy választ kapjunk rájuk. Illetve, hogy egy kérdés attól még nem rossz, hogy nem tudunk rá (egyből) válaszolni – csak hogy megmaradjunk a jó és a rossz dichotómiánál. És nem csak verbálisan lehet állást foglalni, hiszen az egyes helyzetekre adott reakciók egyértelművé tehetik a véleményünket. A címhez remekül illeszkedik a címlap illusztrációja is, amely egy bárány- és egy farkasbőrbe bújt alakot ábrázol, nemcsak a klasszikus mesei hagyományra utalva ezzel, hanem jelezve a látszat problémáját, egyből elbizonytalanítva a jól ismert sablonokat.
Hat fejezetre oszlik a könyv, amelyeknek stílszerűen egy-egy kérdés a címük (Szabad-e ennivalót lopni?, Másokkal mindig kedvesnek kell lenned?, Mindig szót kell fogadnod a szüleidnek?, Mindig mindent őszintén ki kell mondanod?, Teheted mindig azt, amit akarsz?, Kell-e másoknak segíteni?), és különböző témák köré szerveződnek. Ezeknek a megnevezése nem minden esetben a legszerencsésebb, különösen az első fejezet Törvény címszava, amely ezzel a lopás jogi vonatkozását hangsúlyozza, miközben a morális kontextus legalább olyan fontos szerepet kap. A különböző egységek vizuálisan is elválnak egymástól, hiszen eltérő színek dominálnak, illetve más-más élethelyzetet jelenítenek meg. Noha történetről nem lehet beszélni e gyerekkönyv esetében, a rajzok segítségével mégis megképződik egyfajta narratíva, illetve olyan támpontokat kap a befogadó, amelyekből össze tud állítani akár egy eseménysort is, elmesélhetővé téve ezzel a nehezebben megragadható erkölcsi dilemmákat. Ugyanazt a szerkezetet követi az egyes részek felépítése, vagyis minden második oldalon a fejezetcímben megfogalmazott kérdésre adott lehetséges válasz szerepel, mellette pedig három-négy további kérdés, amelyet az állítás generál. Ezzel a módszerrel szépen továbbvezeti a szöveg a befogadó gondolatmenetét, érzékeltetve, hogy egy potenciális reakció még nem jelenti a helyzet megoldását, és hogy a töprengés nem mindig egy megnyugtatóan lezárható folyamat. A fejezet végén rövid összegzés található, az oldalpár másik lapján pedig szintén négy olyan következtetés, amely a kiinduló kérdésből adódik, és megmutatja, hogy miért van értelme elmerengeni ezeken a kérdéseken még akkor is, ha nem találunk rájuk egyértelmű választ. A kötet ezen a ponton lezárja az adott témaköröket, ám természetesen a konklúziók is újabb kérdéseket és nehézségeket vetnek fel, amelyeket gyerek és felnőtt együtt még továbbgondolhatnak, megvitathatnak. Így megtapasztalható, hogy a kérdések mindig újabb kérdésekhez vezetnek, az elmélkedés pedig nem lezárható, éppen ezért olykor igen fárasztó tevékenység.
Az előszóban megfogalmazottak szerint a kötet tehát nem ad „megoldást” a felvetett helyzetekre, nem állít, hanem kérdez, lehetséges szempontokat vet fel. A szerzőnek sikerült érzékeltetni a reakciók esetlegességét, konkrétumoktól való függőségét, miközben az egyes problémákat a maguk általánosságában képes megragadni, valamint nem kelti a szélsőséges relativizmus hatását sem. A kérdések mintha a kijelentéstől egyre távolodnának, olykor nem is egyszerű felfejteni a köztük lévő kapcsolódást, mint például a 14. és 15. oldalon található logikai sor esetében: „Szabad-e ennivalót lopni? Nem, mert elkaphatnak a rendőrök. Jó, jó, de a tolvajokat nem kell elkapni?”. Az utolsó kérdés elsőször kissé váratlan, nem könnyen értelmezhető – ami persze illeszkedik a kiadvány gondolkodásra ösztönző célkitűzéséhez. A lopás morális és jogi kategóriaként való felfogása nem különül el ebben a párbeszédben, ez pedig nehezíti a megértést, mindenekelőtt a megcélzott korosztály számára.
A körüljárt témák problematikussága, olykor elvontsága miatt kiemelt szerep jut az illusztrációknak, amelyek alapvetően járulnak hozzá a megértés sikerességhez. Éppen a szöveg filozofikussága miatt a képek nagyon is konkrétak, így pedig képesek egyensúlyt teremteni, és segíteni a befogadást. A kérdésekben megjelenő helyzeteket ábrázolják a rajzok, illetve a nehéz problémákat humorral oldják, és viszik közelebb a célközönséghez. Bizonyos témakörökből adódik a képi világ, ám például a Beszéd és Nagylelkűség címszavak esetében a szöveg nem implikál határozott vizuális megjelenítést. A Beszéd, vagyis a Mindig mindent őszintén ki kell mondanod? című fejezet kék színvilága egy strandon mutatja be a különböző őszinteséghez kapcsolódó helyzeteket, ami megkönnyíti, hogy az absztrakt kérdések megragadható szituációkon keresztül legyenek el- és megbeszélhetők. Teljes részletességgel vannak kidolgozva a jelenetek, amelyeken böngészőszerűen lehet követni a szereplőket és eseményeket, valamint beszélgetést kezdeményezni a leírtaktól elszakadva is. Lényegesen megkönnyíti a gyerek és felnőtt közti társalgást, hogy a rajzok a gyerekek számára jól ismert közegben teszik láthatóvá a kérdések relevanciáját pl. iskola, otthon, focipálya. Az illusztrációk nagyon erősen építenek a sztereotípiákra, vagyis jellemzően az európai fehér embert ábrázolják, míg például a „Nem kellene azokat is félteni, akiknek nincs mit enniük?” kérdés mellett egy fekete és egy sárga alak áll elgyötörten. E rögzült (és épp az ilyen rajzokkal megerősített) képzettársítások megjelenítése akár jó alkalmat szolgáltathat ilyen jellegű kérdések megvitatására is, ám mivel a szöveg maga ezekre csak áttételesen utal, így fel sem oldja őket – szükséges tehát a párbeszéd ezekben a témákban is.
Akár közös, akár magányos olvasásra kerül sor, a kötet mindenképp arra épít, hogy a felvetett témák a beszélgetést és a gondolkodást ösztönözik, amely az egyik legnagyobb erénye a kiadványnak. Másik lényeges hozadéka, hogy a gyerekek mellett a felnőtteket is az álláspontjuk kialakítására, átgondolására készteti, hiszen a társadalmi normák és a szociális élet olyan alapvető jelenségei kerülnek előtérbe, amelyek maguktól értetődő szabályokként működnek, éppen ezért nem válnak megfontolás tárgyává – ami nem jelenti azt, hogy nem átgondolásra érdemesek. A kötet nem titkolt módon olyan hosszú távú célokat tűz ki, mint a közösségben tudatosan és felelősségteljesen jelenlévő felnőttek nevelése, akik a társadalmi konvenciók ismeretében képesek rámutatni az észszerűtlenségekre. Ennek megfelelően a témakörök is szociálisan érzékeny és erősen vitatott jelenségeket vetnek fel (pl. Törvény, Nagylelkűség), amelyek megvitatása valóban a társadalmi felelősséget tudatosítja és erősíti. A kisiskolás korosztály kijelölése azért is különösen szerencsés, mert (éppen a korábbi meseélmények alapján is) már vannak meghatározásaik például a tisztelet, az engedelmesség, a jó és a rossz fogalmára, amelyek alapot jelentenek e kifejezések továbbgondolásához, átértékeléséhez. Elmondható tehát, hogy a kötet gyereknek és felnőttnek egyaránt hasznos és élvezetes olvasmány, amely kortól függetlenül gondolkodásra serkent.
Gesztelyi Hermina
