A gyerekirodalom egyik legismertebb képviselője, Lackfi János legújabb, Élni hogy kell? című gyerekverskötete találóan egyedi és egyedien találó. A könyvről és még sok érdekességről beszélgettünk a szerzővel.
Adódik az első kérdés a legkisebb lányodról szóló gyerekversköteted címéből (ami egyébként a kötet legszebb versének a címe is), és nem tudom nem leütni a labdát. Hogy kell élni?
Talán ahogy a kicsik teszik, teljes beleéléssel, semmit nem tartalékolva, nem óvatoskodva. Valódi tűzzel. Persze lehet másképp is, áttetsző derűvel vagy komoly határozottsággal. Sőt, lehet élni rosszul is, vagy túlélésre játszani. A kicsik viszont, ha hagyjuk őket bontakozni, megtanítanak jól élni. Nem pedig az életünk mellé éldegélni…
A kötet egy Julianna köszöntővel indul, amit a születésére írtál. Amikor a lányom, Zsófi megszületett, őt is versben köszöntötted, ami nagyon jól esett nekünk, és Zsófi azóta is büszke rá. Mindegyik gyermeked kapott hasonló köszöntőverset a születésekor?
Ez a versköszöntgetés inkább a könnyebb, lazább internetes kommunikáció gyümölcse, de korábbi gyermekeimnek is írtam-rajzoltam mesét, összeírtam róluk őrzött emlékeim füzérét karácsonyra. Meg persze a Bögre családról szóló két kötet szereplői is ők voltak. Az Apám kakasában ugyancsak fel-felbukkannak. Egy ideje meg szeretetleveleket is írunk egymásnak az ünnepekre, na, ott szem nem marad szárazon.
Miben más Kisjuli gyerekkora, mint a testvéreié? Illetve miben más a ti szülőségetek? Ez az első versed a hascsikarásról, a többi gyereked nem volt hasfájós?
Ő már nem a korábbi nagy, bandázós társaságba született bele, ahol esélyes, hogy féltékenykednek rád, hogy megdögönyöznek, hogy elszedik a játékaidat, eleszik a sütit előled. Legifjabb nővére, egyben keresztanyja, Ágnes is tizenkét évvel idősebb nála, az ő szemében majdnem felnőtt. A családterapeuták fogalomhasználatával élve ő funkcionális egyke. És mi is újrakezdőknek érezzük magunkat, annál is inkább, mivel Kisjuli gyakorlatilag három unokánk kortársa. Ennyire “problémás” gyerekünk nem volt még, szegény már születésekor veszélybe került, később meg rengeteget szenvedett az emésztésével. A Jóisten gondolta, hatodjára már legyen a dologban kihívás is. Azért korábban is írtam Ekcéma-fenyegetőt Ágnes lányom kapcsán, és a Rubeóla nevű lény is megkapta a magáét.
A versek a gyerek világával való mély megértésről tanúskodnak. Jó példa erre a Világ teremtése című, amiben Juli szerint nincs rend (vagyis elég rendetlenség) a világban, ezért rendet, vagyis rendetlenséget csinál, és látja, hogy ez jó. Ha egy gyerek rendje a rendetlenség, akkor ebből nekünk, szülőknek, mit lehet tanulni?
Végigcsinálni vele minden nap a világ építésének és rombolásának, bekoszolásának és megtisztításának, összevizezésének és megszárításának ceremóniáit. Nekünk, felnőtteknek sokszor az a problémánk, hogy hiába tenne nekünk jót, ha függetlenednénk a valóság szorításától, képtelenek vagyunk nem földhözragadtan látni a világot. A gyerekeknél az átlényegítés egészen természetes dolog. New Yorkban láttam, ahogy egy fekete kislány anyukájával kilépett a házuk kapuján, és a szemben lévő koszlott, szemetes parkra nézett ámulva: “anya, mik azok a hatalmas virágok?”. És bizony azok a fák ágain fennakadt nejlonzacskók voltak. Mennyire más világban élt ő, mint mi, nagyokosok!
Kisjuli és a testvérei között elég nagy a korkülönbség, milyen előnyeit és (ha van) hátrányait látjátok?
Elég nehéz lesz el nem kényeztetni, mert elképesztő aranyos, folyamatosan beszél édes dolgokat, és hát nincs állandó kontroll, valaki, aki lázadna, hogy nem igazságos, amit vele művelünk, tessék akkor másnak is annyi játékot, ruhát, édességet, miegymást venni! Ez nyilván előny is, hátrány is, látni, hogy nehezen barátkozik meg idegenekkel, még gyerekekkel is. Ha viszont van elég ideje feloldódni, akkor hatalmas fantáziájú játszótárs.
Igaz-e, hogy a gyerek fiatalon tartja a szülőt?
Infantilisan mindenképp. Legalábbis engemet. Az egyetemi tanítással velem maradt a fiatal felnőttek világa, saját gyermekem és a sok iskolás író-olvasó találkozó pedig a gyerekekében is benne tart. Egy volt tanítványom nagymamája, aki negyven évig volt óvónő, eljött egy kicsiknek szóló fellépésemre, és utána hatalmas dicséretet kaptam tőle: „Könnyű magának, maga még most is óvódás!”
Az egyik vers Kisjuli saját nyelvéről szól. Azóta már biztosan beszél. Mi volt az első szava?
Folyamatosan beszél, mesél, szerepjátszik, a samponok, babakrémek, olajok például egész családtörténettel bírnak, esznek, isznak, utaznak, alszanak, testvéreik, szüleik vannak. Első szava alighanem ez volt: “mama”, mert nagyon anyás, sok a félelem benne, bár mostanában kezd oldódni. Feleségem sokáig egy pillanatra sem hagyhatta magára.
Fontos-e számotokra a vallásos nevelés? Hogy próbáltok, próbáltatok a gyerekeitek fejébe istenképet csöpögtetni?
Az az érdekes, hogy az ő fejükbe semmit nem kell csöpögtetni. Csak ébren kell tartani benne a meglévő beszélgetést Istennel. A kicsiknek nagyon is élénk képük van Istenről, csak persze törékeny, és a legtöbb felnőtt elefánt a porcelánboltban. Julcsi is megbabonázva nézi az ikonokat, a dicsőítő énekek közt vannak kedvencei, pöttöm korától “hajjejujázik”, énekel, táncol, csörgővel hadonászik az esti imán. Feleségem akrobatikus mutatványa, hogy matricáskönyvvel, suttogó meséléssel misén is csendben tartja. Julcsi végigcsinált már velünk egy dicsőítő hétvégét is. Időnként ő mutat rá nagyon fontos fentről jövő üzenetekre, melyek meghallásához a mi fülünk már bumfordi. Nyilván az ő életében is eljön a felnőtt döntés ideje, mert családos jeggyel senki se jut be a hitre, lényeg, hogy addigra legyen választási lehetősége, és ismerje azt is, milyen Istennel élni.
Min dolgozol most, illetve mi lesz a következő könyved témája?
Egy regény jön ki ősszel, témája szigorúan titkos. Vörös Istvánnal közös kötetünk viszont, a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, szintén az ősz gyümölcse lesz, telis tele a komoly, nagy magyar versek mai átirataival, Himnusszal, Szózattal, Hajnali részegséggel, József Attilákkal, Aranyokkal, Petőfikkel.
A honlapodon működött egy versgyár, amiben témákat kértél az olvasóktól, és megverselted őket. Elindíthatnánk újra ezt a versgyárat és megtennéd, hogy írnál nekünk egy pár soros verset az Üveghegyről?
Hühű, a gyár egy pár éve már bezárt, de kivételesen legyen…
ÖSSZE MEG VISSZA
Egy hegy megy.
Szembejön egy üveghegy.
Vigyázz, vigyázz, köves hegy!
Az üveghegy tönkremegy!
Darabokra ne törd össze,
mert nem ragaszthatjuk vissza!
Inkább vidd el (hűha, hóha!)
üveghegyvisszaváltóba!
Acsai Roland
