Mindennapi szorongásaink (Wéber Anikó: Az osztály vesztese, Pagony, 2016)

Wéber Anikó újságíró és egykori napközis tanár. Első kötete a fikciós váz ellenére pedagógusi élményeiből táplálkozik: az úgynevezett „bully” [bántalmazás] jelenségét járja körül egy konkrét osztályközösségben. Tíz történetet ismerünk meg, ezzel együtt pedig tízféle nézőpontot ugyanarról a napról. A napról, melyen egy különös és kegyetlen esemény történik: egy fotó kerül fel a facebookra, melyen egy megkötözött, minionjelmezes gyerek látható, arca a maszk miatt nem felismerhető. Feje felett a következő felirat díszeleg: „Az osztály vesztese!”. De ki lehet az? És ki volt a tettes? – teszik fel a kérdéseket a diákok, és velük együtt az olvasó is. A válaszok ugyanis nem olyan egyértelműek, mint amilyennek tűnnek.

A szerző tíz gyermeket emel ki az osztályból, az ő belső monológjaik, társaikkal és szüleikkel folytatott párbeszédeik alkotják a kötet alegységeit. Van köztük tipikus jó tanuló; óriási fantáziájú cigány kisfiú; művészi hajlammal megáldott lány, aki nem tud beilleszkedni; jó fizikumú srác, aki kevésbé teljesít a tanórákon; és persze, ott vannak a menő srácok és lányok is. Nagy valószínűséggel mindannyiunknak ismerősek lehetnek ezek a figurák saját életünkből. Az összes főszereplő más egyéniség, aki másféle gondokkal néz szembe a mindennapok során, és másféle megoldási mechanizmust talál ki arra, hogyan küzdjön meg a problémákkal, főleg az iskolában.  Az ottani lét egyfajta kvintesszenciája a felnőttek életének. Minden sűrítettebben, erősebben van jelen, a gyerekeket még nem kötik annyira a konvenciók és a szociális megfelelés kényszere. A hierarchia emiatt óriási jelentőséget kap, hogy ki kerül a tetejére, és ki az aljára, gyakran csak annyin múlik, hogy ki az, akinek nagyobb szája van, magabiztosabbnak tűnik, és ki az, aki nem tudja megvédeni magát. Ugyancsak problémás lehet, és beleszólhat ebbe a mini-társadalomban betöltött szerepbe a gyerekek családjának anyagi háttere. Ékes példája ennek a könyvben is felvázolt iskolai feladat, melynek során a gyerekeknek le kell rajzolniuk házuk alaprajzát. Ez az ártatlannak tűnő kérés kiélezheti a szociális ellentéteket, és kellemetlen helyzetbe hozhatja a szegényebb sorsú tanulókat. Mindent összevetve, Az osztály vesztese jól leképezi korunk társadalmát: vannak gazdag családból származók; olyanok, akiknek az uzsonnára adott kakaós csiga az utolsó, amit aznap esznek; de olyanok is, akiknek édesanyja kiment Londonba dolgozni.

Mindegyik gyerek másfajta terhet cipel a hátán, éppen ezért mindenki úgy érzi, hogy akár ő is lehetne az osztály vesztese, neki is szólhatna a felirat. Itt nincsenek hősök és antihősök, Wéber Anikó azt mutatja meg, hogy minden gyerek küzd félelmekkel, még az is, aki látszólag rendben van. Jó példa erre Bálint, aki jelentéktelennek tartja magát, s úgy érzi, láthatatlan a többiek számára. Hiába nincsenek konfliktusai, mégis rosszul érzi magát az osztályközösségben. Ez legalább annyira zavarja, mint például Fannit az, hogy büdösnek hívják. A megbélyegzés mindenhol jelen van, a gyerekek és tanárok között egyaránt. Aki bekerül egy kategóriába, az abban is marad az iskola végéig. Sőt, ez a kategorizálás átgyűrűzhet a srácok magánéletébe is. Ha a tanár rossz gyereknek tartja az adott tanulót, azután hajlamos a szülő is beskatulyázni a gyereket, anélkül, hogy a miérteket keresné.

A kötet legnagyobb erőssége, hogy lapjain nem különül el karakteresen bántalmazott és bántalmazó. A szerző azokat a lélektani folyamatokat akarja bemutatni, amelyek a gyerekekben végbe mennek, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak. Nincsen rossz gyerek, a bántalmazás mindig válasz valamire – lehet például az otthoni séma továbbvitele, de akár reakció is arra, hogy magát az elkövetőt bántották, megalázták osztálytársai: „Aki üt, fenyeget, hazudik, nem azért teszi, mert «gonosz», hanem mert tele van feszültséggel, haraggal, félelemmel vagy bánattal, és azt hiszi, hogy így a legkönnyebb levezetni a feszültséget, és így tudja a legeredményesebben megvédeni magát.” – mondja Wéber Anikó egy interjúban.

Éppen emiatt Az osztály vesztese utat mutathat szülőknek és tanároknak egyaránt, ha meg akarják ismerni a fiatalok hátterét. A könyv bírálói között volt, aki felvetette, hogy a kötet nem nyújt megnyugtató lezárást a gyerekek számára, akik olvassák, hiszen „azt üzeni, hogy a bántalmazott kisfiú teljesen magára van hagyva, segítségre nem számíthat, senkivel, még a saját családjával sincs olyan viszonyban, hogy el merje mondani, mi történt vele.” Azonban Wéber Anikó műve éppen azért ennyire súlyos és fontos alkotás, mert a valóságot mutatja be. Azt, hogy mekkora szükség lenne arra, hogy változtassunk a fennálló helyzeten. A kritika annyiban jogos, hogy talán a felnőttek forgathatják a legnagyobb haszonnal Az osztály vesztesét. Azonban a gyerekek is vigaszra találhatnak benne, vagy legalábbis azt érezhetik, nincsenek egyedül, hiszen mások is küzdenek azokkal a problémákkal, amik őket is bántják. Ez pedig fontos üzenet. Persze, még jobb lenne, ha az üzenetet cselekvéssé transzformálódna. Ehhez azonban mindenkire szükség van: tanárokra, szülőkre és gyerekekre egyaránt.

Murzsa Tímea