Markó Béla versei

EGYIRÁNYÚ

 

Előre megmondtam, hogy ezzel a kutyatartással

be fogunk menni egy egyirányú utcába,

mert amikor felelősséget vállalunk

például egy kanáriért, egy aranyhörcsögért,

tengerimalacért vagy kismacskáért,

már úgy értem, külön-külön, nem egyszerre,

hiszen egyébként a macska megenné

a tengerimalacot,  aranyhörcsögöt és kanárit,

és ha még a kutyát is ideszámítom,

az meg halálra hajkurászná a macskát,

szóval lehet ugyan vállalni a felelősséget,

de abból kihátrálni többé nem lehet,

hiába unja meg az ember a kutyáját, macskáját

tengerimalacát, aranyhörcsögét, kanáriját,

mert vége a felhőtlen tengerparti nyaralásnak,

ha ráhagytad egy szomszédra a kutyádat,

és közben azon aggodalmaskodsz,

hogy vajon Árpi bácsi megetette-e reggel,

és Erzsike néni adott-e neki még vizet este,

nem  beszélve a simogatásról, ami pótolhatatlan,

a megunt játékot fel lehet tenni a polcra,

a divatjamúlt ruhát be lehet akasztani a szekrénybe,

vagy oda lehet adni egy hajléktalannak,

ám a kutyaszeretetet, ha már magadra vetted,

nem lehet félretenni, és nem lehet

beakasztani semmiféle szekrénybe,

nem lehet betenni a mélyhűtőbe sem,

nem lehet abbahagyni egy időre,

mint a félig kiolvasott könyvet,

gondolod meg hát, barátom, mire vállalkozol,

ennek az utcának a bejáratához

ki van téve a tábla, hogy egyirányú,

megfordulni vagy hátratolatni tilos,

itt mindig csak előre lehet menni,

hiszen ez tulajdonképpen a szeretet utcája,

bár fogalmam sincs, miért szeretjük

ezt a koszos, büdös, folyton megbolhásodó,

a kutya-, madár- és lódoktor bácsi elől

a kertvégi bokrokba menekülő dögöt,

aki hízelegve a kezünket nyalogatja,

amikor végül is nyakon csípjük.

 

HOGYAN NEVELD VÉREBEDET?

 

Illedelmes jószág a mi vérebünk,

egészen megható, amikor szelíden

Anna tenyerébe fekteti a fejét,

és hűséges kutyaszemével nézi őt,

persze, mivel is nézhetne egy kutya,

hogyha éppen nem kutyaszemmel,

de nem ide akartam kilyukadni,

hanem azt szerettem volna elmondani,

hogy bizony nem árt vigyázni

még az ilyen békés állattal sem,

mert a minap kétségbeesetten jött be Anna,

hogy miután eléje tette a napi adagot,

és illedelmes vérebünk illetlenül

nekiállt habzsolni a bádogtálból,

próbálta játékosan megsimogatni,

de úgy látszik, a szokásosnál

finomabb volt az étel, mert Brunó

fenyegetően felmordult, sőt, még

oda is kapott az Anna kezéhez,

erre fel Balázs is bevallotta, hogy

a múltkor ugyanígy járt ő is,

most aztán tanácskozunk, hogy mit tegyünk,

szerencsére aznap meglátogatott minket

kutya-, madár- és lódoktor bácsi,

akivel kutyátlan időkben is

nagyon jó barátságban voltunk,

és elnéző mosollyal megmagyarázta,

hogy jobb ugyan nem zaklatni evéskor,

de ha már megtörtént, semmiképpen

nem szabad annyiban hagyni az ilyesmit,

a kutyának tudnia kell, ki az úr a háznál,

ebben az esetben az úr egyébként a hölgy,

vagyis Anna, és akkor mit csináljunk?

megverjük a szerencsétlen állatot? de hiszen

mi a gyermekeinkhez sem ütöttünk hozzá,

megnyugtat rögtön a baráti doktor bácsi,

különben is érzékeny állat ez a véreb,

igazi fajkutya, éppen ezért elég,

ha egy összecsavart újsággal

finoman meglegyintjük egyszer,

és ebből már abban a pillanatban érteni fog,

meg is szívleltük a tanácsot, és következőkor

Anna egy összecsavart újsággal vonult ki

nevelő célzattal megetetni Brunót,

hogy sikerült? kérdem, amikor bejött,

meglegyintetted? dehogy, mondja Anna,

hiszen egyáltalán nem morgott reám,

amikor megsimogattam, akkor pedig

úgysem tudta volna, hogy miért fenyítem,

okos állat ez a Brunó, elképzeltem,

hogy mostantól fogva egy összecsavart

újsággal jár ki hozzá Anna, és várja, hogy

végre rámorogjon, de még azért sem,

csak hosszan nézi részben hűséges,

részben ravasz kutyaszemével.