A Biatorbágyon található Kisgombos Mesebolt egyedülálló módon a könyvárusítás mellett rendszeresen tart programokat a gyerekek számára, illetve a boltba valóban válogatott, több szűrőn átment, igényes gyerekkönyvek kerülnek. A bolt vezetőjével, Gombos Katával beszélgettünk többek között a boltról és arról is, hogyan jutott el a kis béka Magyarországra.
Arra kérném, hogy mutassa be az Ön által alapított könyvesboltot és kiadót. Milyen céllal hozták létre, milyen filozófia húzódik a háttérben?
Mind a könyvesbolt, mind a kiadó értékmentő, értékközvetítő és értékteremtő szándékkal jött létre. A Kisgombos nem pusztán egy bolt, hiszen mi sem vagyunk kereskedők (bár tegyük hozzá, hogy az életünk egyik nagy meglepetése, hogy időközben kitanultuk ezt a mesterséget is!). Az esődleges célunk az volt, hogy összegyűjtsük a most elérhető legjobb gyerek- és ifjúsági könyveket, hogy az olvasókat segítsük, a nem olvasókat pedig inspiráljuk a válogatott kínálatunkkal.
Emellett, kezdetektől fogva, egyfajta kulturális szerepvállalás is állt a munkánk mögött. Ki akartunk állni a sokak által letűnni vélt könyves kultúra mellett, s bizonyítani, hogy olvasni a XXI. században is élmény, s közösséget alkotni a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal remek dolog. Emellett a szabad pedagógia megvalósításának gondolata is motivált minket: hogy megmutassuk, képviseljük azokat a kortárs értékeket, melyek az iskolába csak nehezen vagy egyáltalán nem jutnak be.
A Kisgombos Mesebolt az eddigi beszámolók alapján rendkívül barátságos, gyermekközeli helynek számít.
A bolt hangulata valóban nagyon megragadja az embereket. A kicsiket a zegzugos, színes, könyvekkel teli alsó szint, a lépcsőn vagy sámlikon ücsörgés, a kamaszokat és a felnőtteket a fenti, nagy, kerek ablak és az öreg bútorokkal berendezett Padlás otthonos, titokzatos romantikája varázsolja el. Megállítani az időt, „elidőzni”, kiszakadni a hétköznapok robotjából, nézelődni, álmodozni kicsit… Nagy öröm látni, hogy a hozzánk betérők mennyire szeretnek itt lenni. Hallani, ahogy felsóhajtanak a gyerekek, a felnőttek: „legszívesebben ideköltöznék…!”.
Az otthonosság valós: az öreg fotelek korábban az egyik nagymamám életét kísérték végig, a vén mackó a másik nagymamámtól költözött ide, az 1898-ból származó láda, korabeli apróhirdetésekkel („sms”-ekkel!), a szüleim padlásáról került ide, a falakat hajnalonta saját magam festettem, maszatoltam ilyen régiesre.
És mindez nem csupán hangulat, az itt kialakított miliőnek – meggyőződésem – fontos szerepe van abban, hogy a gyerekek vonzódjanak a könyvek világához. Hogy szívesen letelepedjenek, böngészgessenek, megérezzék a könyv jellegzetes, finom illatát, hogy találkozzanak szerzőkkel, illusztrátorokkal és tapasztalják meg, hogy az irodalom az valami élő, formálódó és általuk is formálható dolog, ami nagyon-nagyon izgalmas. Tehát régimódi környezet, eleven, modern tartalommal.
Beszélne az elsősorban értékesített könyvekről? Hogyan próbálnak meg eligazodni a hatalmas, számtalan bóvlit felvonultató kortárs gyerekirodalomban?
Nagyon sok kiadóval állunk közvetlen kapcsolatban, így részben az általuk kiküldött ajánlókból válogatunk, részben nagykereskedések áruházainak kínálatából mazsolázunk. Fülszövegek, borítóképek, szerzők, kritikák – ezek az első szűrők. Aztán természetesen maga az olvasás, a munkánk legörömtelibb része. Nem vagyunk „márkafüggők” (egyébként semmilyen területen), vagyis nem elégszünk meg azzal, hogy nagynevű szerző írta vagy híres illusztrátor rajzolta az adott könyvet. Hogy jó vagy sem, azt a bennünk élő gyerek fogja megmondani, őszintén.
Aki Önökhöz betér a boltba, tanácsot is kaphat a könyvválasztáshoz?
Természetesen! Ez az egyik legnagyobb erősségünk. A törzsközönségünk esetében azt is számon tartjuk, hogy kinek mi a kedvenc műfaja, ki mit kerül és mit olvasott legutóbb. Szoros kapcsolat ez, nagy alázatot és empátiát igényel.
A héten megérkezik a Karácsony. Ajánlana a könyvesboltjából néhány figyelemre érdemes kiadványt?
Persze, de hosszú lesz a válaszom, mert lehetetlenül nehéz csak egy-két könyvet kiemelni.
A legkisebbeknek a Pipp és Polli rímes prózában megírt sorozatát ajánlom, kicsi lelkeket erősítő, szeretetteljes viselkedésre, egymásra való odafigyelésre sarkalló történeteiért.
Az ovisok könyvei közül még mindig a Művészi mesekönyv sorozat (Csillagmese, Manómese, Hol lakik az idő, Mese a rózaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát, A Mikulás és a kiscica) az egyik kedvencem jópár éve. Viszont ugyanilyen jó szívvel ajánlom a Naphegy Kiadó új könyvei közül a 24 karácsonyi mesét is, most épp ezt olvasom estéről estére a kisfiamnak. Újdonság a Mindmegette is, tetszik nagyon a képileg megjelenő humora, színvilága, a gyerekkoromat idézi.
Mind az óvodás, mind a kisiskolás korosztálynak különleges ajándékok lehetnek A hattyúk tava, Diótörő, Háry János új kiadásai is, melyeket CD melléklet kísér, az adott zeneszerzőről, műfajról szóló ismeretterjesztő részekkel, a képeik pedig valóban csodaszépek.
Újra kaphatóak Boldizsár Ildikó mesegyűjteményei, az Esti mesék fiúknak és az Esti mesék lányoknak: alapkönyvek.
A Három Barlang Hegyét vagy Nick és Tesla veszélyes laboratóriumát általában azoknak az gyerekeknek ajánljuk, akik a Rumini-kötetek után újabb izgalmakra éhesek.
A vicces, laza stílus kedvelői számára szerintem kihagyhatatlan Timo Parvela Ella sorozata és a legújabb rész: Pate szupertitkos blogja, vagy a vaskos Kis Nicolas kötetek rendkívül rövid, 2-3 oldalban sziporkázó történetei.
Téli estékre, családi felolvasásra ajánlom Méhes György regénysorozatát (Micsoda társaság, Tatárok a tengeren, Leleplezem a családomat, Kilenc vesszőparipa), rendkívül gazdag, leleményes szókinccsel megáldott humora, nagy találékonysággal megírt, fordulatos történetei miatt.
Családi könyv lehet A darvak tánca is, Szegedi Katalin gyönyörű képeivel.
Kiskamaszoknak az Időfutár sorozatot, illetve a Millenium expresszeket ajánlom, A londoni óriáskerék rejtélyét, az Ágrólszakadt Tóbiást. Nagykamaszoknak a Dash és Lily – A kihívások könyvét, s bárcsak újra kapható lenne az Egy képzeletbeli barát naplója is.
És hát Kicsibácsit és Kicsinéni, no és természetesen Pipó – őket mindenkinek ismernie kell, kortól függetlenül.
Jó,hogy említi a Pipót. A Pipó utazása című könyv szerzője és illusztrátora, Satoe Tone nem régMagyarországon járt az Önök jóvoltából. Hogyan találtak rá a különleges rajzokat készítő hölgyre?
A Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyv Vásáron céltalan, pusztán kíváncsiskodó bóklászás közben csöppentünk bele abba a kiállításba, melyet Satoe Tone tiszteletére rendeztek, miután előző évben elnyerte az Illusztrátor Nagydíjat. A falakon a Pipó utazása című könyv eredeti képei, a padlón a belív csodaszép ornamentikája volt látható. Belépve ebbe a vásári forgatagtól elszigetelt világba, mintha egy álomba léptünk volna át. Megszűnt a zsivaly, megállt az idő, úgy elmerültünk a képek rendkívüli aprólékossággal megfestett, megfejtésre váró üzenetekkel teli világába. A történet nyitott, tág teret ad a belső utazásra, szépségében, mélységében elmerülni kiapadhatatlan örömforrás.
A Pipó utazása egy ún. „picture book”, képes könyv, ami nem szokványos műfaj Magyarországon, mivel a magyar közönség általában szövegcentrikus. A képeskönyv azt kéri tőlünk, hogy lassítsunk le kicsit, adjuk hozzá magunkat is: az időnket, a képzelőerőnket, a lelkünket, s igen, a saját történetünket. Egyikünk Pipóval, a kis magányos, álmait vesztett békával azonosul, másikunk a báránnyal, aki képes bevezetni társát az álmok világába, s olyat mutatni neki, ami még a megvalósult álmoknál is fontosabb.
Talán nem kevesen vannak, akik valamikor, valamilyen formában megismerték a veszteség érzését. Érezték magukat magányosnak, elveszettnek, kicsinek, ijedtnek, mint amilyennek Satoe Tone Pipót, a kicsi békát ábrázolja. A könyv mindannyiunknak a továbblépés erejéről, a rátalálás öröméről, a bizalomról, a veszteséget gyógyító szeretetről szól.
Ezt az üzenetet annyira fontosnak éreztük, hogy még azt is bevállaltuk, hogy a könyvesbolt mellé kiadót alapítunk.
Pedig nagy gyerekkönyvkiadók és könyvkereskedelmi hálózatok létesültek az elmúlt években itthon. Hogyan tudja egy ilyen kis kiadó felvenni velük a versenyt, hogy jól érvényesülhessen a piacon? A Pipó utazása után milyen könyveket szeretnének még megjelentetni?
Igazság szerint nem szeretjük a versengést és igyekszünk is távol maradni tőle. Azt szoktam mondani, hogy mi nem „kosarasok” vagyunk, hanem „röplabdások”: nem akarunk sem őrült tempóban futni, sem az ellenfél térfelére lépni, sem elvenni a labdát senkitől. A röplabdajátékban az ember áll a saját területén, azt védi, ahogy csak tudja és néha – ha ügyes – lecsap egy pontot az üresen hagyott résbe.
Nagyon-nagyon szeretnénk Satoe Tone többi könyvét is kiadni, ezt a „játékteret”, feladatot (küldetést), bevallom, a sajátunknak érezzük és teljes szívvel küzdünk érte. Questo posso farlo (Meg tudom csinálni) madara nagyon megragadott minket, de ugyanígy a legutóbb megjelent Ou est mon étoile? (Hol a csillagom?) története, képvilága is.
Minden könyv hoz egy üzenetet a világból. A könyvek hatással vannak ránk, s ezt nem szabad elfelejteni, sem anyagi érdekeknek alárendelni. Nem mindegy, hogy minek válunk közvetítőjévé. A könyvkiadóknak felelőssége van a gyerekek iránt. Valljuk, hogy a könyv nem pusztán termék, hanem közvetítő csatorna, a könyvkiadás nem biznisz, hanem szolgálat.
A kicsiségünk lehetőség is, hogy kimaradjunk a nagy játszmákból, hogy elkapjanak minket a trendek, s nyitott szívvel, a magunk őszinte és önzetlen módján tudjunk üzenetközvetítővé válni, kiadói tevékenységet végezni.
Hálásan és örömmel gondolok vissza az eltelt évre: 2014 novemberében jelent meg a Pipó utazása magyarul, és 2015 novemberében pedig Satoe Tone személyes látogatásával és eredeti képeinek bemutatásával, nyomatok készítésével tettük teljessé a művésznő és kis békája magyarországi bemutatását. A szakmában ez csigatempó, de mi így éljük meg örömmel. Satoe Tone nevetve azt mondta nekünk: bárcsak minden kiadó így kényeztetné a szerzőit! Örömét fejezte ki, hogy mi lettünk a magyarországi kiadója, s ez nekünk sokat jelent.
A boltban tartanak rendhagyó irodalomórákat is. Ezekről mit árulna el?
Ezeknek az alkalmaknak az egyik legfontosabb célja az, hogy olyan gyerekeket is elérhessünk, akiknek nincsenek otthon könyveik, nem járnak könyvtárba és esetleg még soha nem is voltak könyvesboltban. A kortárs szövegélményre való nyitottság megteremtése, a könyvek tengerében való tájékozódás képességének kialakítása szintén célkitűzéseink közé tartozik. A rendhagyó irodalomórák elnevezése (HektoLiteraTúra) Zsuzsa munkatársamtól származik, és találóan utal arra, hogy egy kötetlen, játékos, könyves kalandról van szó. Csömör Zsuzsa több évtizeden át tartott iskolai magyar órákat, így pontosan tudja melyek azok a finomságok, érdekességek, mi az az intenzitás, amire – bár nagy szükség lenne az olvasás és az irodalom megszerettetéséhez -, az iskolákban gyakran mégsincs idő, kedv, ismeret, elszántság.
Örömmel mondhatom, hogy a gyerekek kimondhatatlanul lelkesek ezek után az órák után, s legalább azt a könyvet, amivel foglalkoztunk, biztosan elolvassák.
Ayhan Gökhan
