Lackfi János versei

NYÚLCIPŐ

Felveszem a nyulat cipőnek,
csak az a baj, hogy kicsi rám.
Az se lenne jó, ha jó lenne,
elszaladna velem simán.

A versenyfutó nyúlcipő
addig loholna énvelem,
míg ki nem köpöm a tüdőm,
míg ki nem hajtom a belem.

Túlzás nélkül azt mondhatom,
túlzás ez a nagy hajcihő.
Borjúbőr vagy vászon helyett
dehogy is kell a nyúlcipő!

Persze, lehet, a nyúlcipőt
nyulak hordják, nem emberek,
Hogy nem emberbőrből készül,
annyit talán remélhetek!

PENGEÉLTÁNC

Táncolni énnekem
ősrégi szenvedély,
más hozzá nem is kell
mint egy jó pengeél.

Amíg más kardot nyel
vagy éppen kést dobál,
nekem csak penge kell,
és máris áll a bál.

Az igaz, hogy cipőt
elég gyakran veszek,
nem bírja ki a talp,
az él gyakran rezeg…

Hogyha lezuhanok,
majd kétfelé esek,
így szól a penge: nyissz…
máris ketten leszek!

KARÓN VARJÚ

A szomszéd bácsi zoológus,
látott bálnát a háztetőn,
látott zsiráfot óceánon,
disznót a madáretetőn.

Látott lovat a villamosban,
felhőt felöklelő bikát,
kígyót, amint száz lábon nyargal,
tevét tű fokán kelni át.

Látott lótetűt buszt vezetni,
csótányt játszani fuvolán,
azt mondja, látott karón varjút,
meg hogy elkaplak, kiskomám!

Én ennyi viccet sose láttam,
csak azt az egyet, amikor
vizes lufit kapott a bácsi,
és azóta is kuvikol.