Reményteli fantáziavilág- Interjú Bocsi Eszter illusztrátorral

Bocsi Eszter képzőművésszel beszélgettünk mangarajzolásról, cosplayről, boldogságról, és Acsai Roland verses regényének (Jin és Jang – a szív gravitációs mezeje) illusztrálásáról, de a Mondocon sem marad ki…

11312757_382200968644698_50572265140345501_o

Mit jelent számodra a Mondocon?

Több dolgot is. Egy élményen, jó programon és hétvégi kikapcsolódáson bőven túlmutat. Több éve része az életemnek a rendezvény. Lehetne még hasonlítani valami titkos menedékhez, vagy nyaralóhelyhez, aminek az adja a varázsát, hogy az ember nem lehet ott mindennap. Nem utolsó sorban pedig egy egészen szabad, különleges munkahely, ahová évente kétszer-háromszor kell dolgozni menni, és sokkal inkább szeretetből és kötődésből látjuk el a feladatainkat, mintsem kötelességből. Végül talán még egy olyan közeget, ahol a tömeg ellenére sosem érzem magam kívülállónak.

A legutóbbi rendezvényen mit csináltál?

A rajzverseny zsűri egyik tagjaként működtem közre, és segítőként vettem részt a versennyel kapcsolatos munkában, aztán a többiekkel mangaportréztunk. Ez annyit tesz, hogy a látogatókról készítünk portrékat, átalakítva őket úgy, hogy egyszerre legyenek önmaguk és felismerhetőek, de mangafiguraként ábrázolva. Izgalmas és mindig jó kihívás.

A cosplay milyen szerepet játszik az életedben?

Nagyon szerettem, kedves hobbi volt, és utólag visszanézve félelmetes időt és energiát öltem bele abba a három-négy ruhába, amit készítettem, megvarrtam, de az élmény mindenképp megérte.

A cosplay költséges hobbi?

Szerintem eléggé annak számít. Vannak olyan alapdolgok, amiket nem lehet megkerülni, ha valaki igényes cosplayt szeretne (ide sorolnám a paróka, smink, kontaktlencse kaliberű dolgokat). Nyilván kevesebb pénzből is lehet jót alkotni. De úgy vettem észre, összességében semmiképp nem mondható olcsó hobbinak.

Mióta rajzolsz? Hol tanultad? Most mit tanulsz?

Talán közhelyes válasz, de azóta, amióta meg tudom fogni a ceruzát. Viszont felsős koromban kezdtem többet foglalkozni vele, amit elsősorban annak köszönhetek, hogy ekkoriban ismerkedtem meg a mangákkal, aztán művészeti középiskolában tanultam tovább.

Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetemre járok, most vagyok harmadéves. Képgrafika szakon tanulok, amit eleinte alig ismertem, úgy voltam vele, hogy ez a „legrajzosabb” szak, hát szerencsét próbálok.

Mivel rajzolsz? Hogyan jellemeznéd a saját, rajzolói világodat?

Legszívesebben ceruzával, tussal, ecsettel rajzolok, ez általában kedvtől függ. Szeretek akvarellezni is, bár ott vannak szünetek.

Van egy furcsa, kicsit homályos, borús, de egyben mégis reménnyel teli fantáziavilágom. Szeretem az áttetsző, lebegő, szellős dolgokat, az egész olyan bizonytalan, érzékeny, sokszor vonalas, nehéz tónusokat nélkülöző. De ebben a talaj nélküli világban ott van a földet érés lehetősége is.

11155182_382201575311304_6848262684214035466_o

Te  illusztráltad Acsai Roland versaniméjét, A Jin és Jang – a szív gravitációs mezejét, ami remélhetőleg a közeljövőben megjelenik könyvformátumban is. Mi volt az első benyomásod, amikor átolvastad a verses regényt? Animés, mangás, képzőművész szemmel, milyennek tartottad? Szerinted milyen célközönségre számíthat? Kiket fog elérni?

Az első gondolataim egyike az volt, hogy nem lehet véletlen, hogy összetalálkoztunk. Kicsit talán túlzás ezt mondani, de úgy éreztem, nekem való ez a világ, mindenképpen meg kell próbálnom. Olvasás közben már egyből rengeteg képet láttam a fejemben, ebből gondoltam, hogy működik majd a rajzstílusommal, úgy éreztem, inspirál. Nagyon vizuálisnak érzem a verseket, és számomra az egésznek van egy olyan hömpölygő egymásutánisága, ritmusa, mintha tényleg valami mozgóképből, animéből vágott részletekkel találkoznék, csak szöveges formában.

Egymásból finoman kibontakozó kis eseménykockák, mesés elemekkel sodorják tovább az olvasót. Szerintem különleges kötet lehet belőle, az animés-mangás szubkultúra általános érdeklődésén is túlmutat, újdonságot hozhat, de a szokásos verseskötetekhez képest is valami más, talán ha lehet ilyet mondani, valamifajta kapcsot is alkothat majd.

Úgy érzem, hasonló alkotások megismerése segíthet egyfajta szélesebb ízlésvilág, fogékonyság kialakulásában. Szerintem egy ilyen kiadvány színfolt lehet, valami újdonság, amire ha nyitnak, megismerhetik azt, hogy hogyan lehet a keleti világ inspirálta témából valami különlegeset csinálni, ami hazai, de mégis onnan jött, csak máshogyan fogja meg, nem képregény formában, de közben hasonló érzésekkel, hangulatvilággal, tanulságokkal, mondanivalóval, és képi világgal dolgozik.

A Jin és Jang-történet a Boldoggá válni könyvcsalád első könyve lesz, amit J. Kovács Judit és Acsai Roland indítanak. Szerintük a boldogság komoly és fontos dolog, amiről ugyanúgy beszélni kell, mint az élet más részeiről. Elmondásuk szerint a Jin és Jang történet teli lesz harccal és küzdelemmel a harmónia eléréséért. Az ifjúságnak és a felnőtteknek is szánják. Számodra mit jelent a jin-jang szimbólum? Neked mi a kedvenc piktogrammod?

Ez a szimbólum valami olyat jelent nekem, amire törekednem kéne, de jelenleg még hiányzik. Elfogadást, hogy minden történésnek helye van. Nem akkor lesz valami jó, ha csak pozitív dolgok történnek, s attól, hogy néha rossz dolgok történnek, nem lesz mindennek azonnal vége. Észre kell venni az egyiket a másik mellett. Ez elég bonyolult, az ember talán ésszel fel tudja fogni, hogy a harmónia nem abból áll, hogy minden csupa rózsaszín.

 Izsó Zita

(A képek Bocsi Eszter illusztrációi a Jin és Jang- a szív gravitációs mezeje című,a közeljövőben megjelenő ifjúsági “versaniméhez”.)