Nemrég újból megjelent a Kolibri Kiadó gondozásában Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötete, kiegészítve néhány vadonatúj verssel. A könyv előzményeiről, a szabadszájúságról és a kötet fogadtatásáról is megkérdeztük Vörös Istvánt.
Nemrég jelent meg a Kolibri Kiadónál Lackfi Jánossal közös könyvetek, az Apám kakasa. A könyvnek létezik már egy korábbi változata, az új kötet több új verset tartalmaz. Mi volt az alapgondolat, hogy a kötet kiegészítve újból megjelenjen?
Az első kiadás meglehetősen népszerű volt, többször újra kellett nyomni, de a Noran-Alexandra válsága miatt egy ideje ez már nem történt meg, és így mára hozzáférhetetlenné vált. Az új kiadásra a Kolibri Kiadó vállalkozott. Mikor a könyvet készítettük elő, a szerkesztő, Balázs Eszter bíztatott minket, hogy legyen néhány új vers is benne. Először 4-re és értelemszerűen 8 átiratra gondoltunk, de végül annyira belejöttünk a munkába, hogy 11 vershez 22 új átirat született. És persze új rajzok mindehhez.
Hogyan, milyen elvek szerint választottátok ki az Apám kakasában szereplő verseket, mi alapján döntöttétek el, hogy milyen szövegek érdemesek az átverselésre, átírásra?
Igyekeztünk a kedvenceinket, a legjobb, legizgalmasabb, formailag vagy tartalmilag legnagyobb kihívást jelentő szövegeket kiválasztani. Ezek nemcsak a magyar gyermekirodalom csúcsai, hanem általában is a magyar költészet kiemelkedő darabjai. Nagy mohón az egész magyar irodalmat meg akartuk szerezni magunknak, és talán visszahódítani a gyerekeknek.
Itt tegyünk egy kis kitérőt. A kortárs gyereklíráról mit gondolsz? Az elődökhöz hasonlóan most is magas a gyereklíra színvonala? Sikerült a kortárs szerzőknek megújítani?
Számomra a gyereklíra ma is a gyerekirodalom zászlóshajója. Legjobb költőink közül jónéhányan írnak gyerekverset, és ezekben tartják a saját nívójukat. A legfontosabb kérdés nem az, hogy a gyereklírát meg tudják-e újítani, hanem az, hogy önmagukat sikerül-e a gyerekversek segítségével meghaladni. Kudarc és siker egyaránt van ezek között, de az összeredmény szerintem abszolút pozitív. A gyerekirodalomra általában a gügyögés jelenti a legnagyobb veszélyt, a gyerekversre az ökörködésbe átcsapó jópofáskodás.
A könyvben szereplő eredeti versek egy része a szocializmus évtizedei alatt született, s azt az időszakot nem igazán a szólásszabadság, a gondolat és fantázia szabad áramlása jellemezte. A ti verseitek nagyon szabadszájúak, s van bennük minden, a legmodernebb kommunikációs eszközöktől kezdve a durvább, érdesebb fricskákig, szarkasztikus humorig. Ez már a demokrácia, a mindent lehet vívmányának tudható be, vagy egyszerűen a mai gyereknyelvhez alkalmazkodtak a versek?
Volt, aki számára a gyerekvers a tabuk elleni lázadás volt. Például WS esetében (bár ő az irodalmat általában is erre tudta használni, ha úgy hozta kedve). De a hosszan elkötelezett, aztán 56 után évekig börtönben ülő Zelk gyerekversein se lehet érezni, hogy korlátozva lenne a szavuk. Mert a vers törvényei mások. Egy jó vers kisiklik a cenzúra hálójából, érthetetlen a cenzornak és világos egy gyereknek. Az irodalom a 80-as évek gimnazistájának (nekem) a szabadság levegőjét jelentette. A szólásnak nemcsak a szabadságát, de a fontosságát is. Ma persze másképp írunk, mert a nyelv és a kor változásai sok, látszólag értéktelen, költőietlen anyagot sodornak elénk. Épp az ilyesmi a legjobb lelőhely új költői eszközök találására. Nincs alkalmatlan szó, legfeljebb alkalmatlan szövegkörnyezet.
Akkor a sokak által kifogásolt, mások szerint a közízlést és a nyelvet sértő új, lazább kifejezések, szavak nem tekinthetőek valós veszélynek, inkább a nyelv rugalmasságát, lehetőségeit mutatják, s a költői szókészletet gazdagítják, legyen egy-egy szó akár a legsekélyesebb?
A szavaknak nincs mélységük. Így nem lehetnek sekélyesek se. Még a szavakból összeálló mondatok se mutatnak önmagukban igazán ilyen tulajdonságokat. A mélység a mondatok közötti feszültségből felépülő művek szintjén jelenik meg. Ráadásul a gyerekirodalomtól egyébként se a mélységet szokták elvárni. Persze helytelenül, de ez egy másik kérdés. Szerintem az úgynevezett csúnya szavak kerülése, az illendő beszéd és viselkedés propagálása egyenes út a sekélyes gyerekirodalmi művek felé. Ugyanakkor szerintem is van az irodalomnak ízlésformáló feladata, de ezt a valóban fontos célok érdekében kell bevetni. A nyelvi jófiúság nem ilyen. A ’vaze’ szó pl. már többszörösen elszakadt eredeti alakjától, annak jelentésétől és stílusértékétől, úgyhogy egészen más tartalma van, leginkább privatizáló, haverkodó megszólító szó szerepkörében tetszeleg. Szinte személyes névmás.
Milyen szülői-pedagógusi visszajelzések érkeztek eddig a könyvben szereplő átiratokra? Volt olyan, aki kifogásolta a ti változatotokat, esetleg szentségtörésnek tekintette?
Biztos volt ilyen. Én pozitív visszajelzésekkel találkoztam ebben a vonatkozásban is. De hogy lehetne szentségtörés? Az irodalom nem szent. Az irodalom köztulajdon, az irodalom játék, az irodalom az élet sója és megédesítője. Mért lenne szentségtörés a cukorral vagy a sóval élni? Mért lenne a játék használata megszentségtelenítése egy játékszernek? Mért lenne a kenyér megevése szentségtörés? Ugyan. Aki ezt mondaná, elárulná, hogy nem érti, tehát nem szereti az irodalmat. Az irodalom értése szeretet dolga. Tehát kell hozzá egy kis bátorság. A gyáva ember gyűlölködik, acsarog. A bátor szeret.
A Devecseri Gábor versnél az eredeti szöveg hiányzik. Miért?
Az örökösöknek túl nagy összeget kértek a közlés engedélyezéséért. Annyit, mint a mi kettőnk teljes honoráriuma. Vagy egy havi egyetemi docensi bruttó fizetésem. Ők nem szeretik a rájuk hagyományozódott szerző, Devecseri életművét, attól tartok. Ez az összeg a könyv anyagi rentábilitását veszélyeztette volna. Nos, most nincs benne Devecseri verse a könyvben, ha a Devecseri körüli teljes csenden munkálkodnak az örökösök, jó úton járnak. Meg kéne az örökösök jogállását változtatni. Méltányos tiszteletdíj persze, de ne lehessen művészeti ügyekben vétőjoga olyan embereknek, akik nem értenek hozzá. Itt már messze nem csak erre a konkrét esetre gondolok. A vers mindenkié. De persze némi ellenszolgáltatás is jár érte, hiszen még verset se írnak ingyen. Vagyis igen, de akkor ételküldeményeket tessék a költőnek eljuttatni. Aztán meg valaki fesse ki ingyen a lakását. Adják kézről-kézre a benzinkutak, ha tankolni akar. Folytassam? Az örökös már más kérdés. Az örökhagyó iránti tiszteletből persze neki is jusson abból a kevés anyagi forrásból. De még egyetlen örökös se tudta úgy képviselni a szerzőt, ahogy ő akarta volna. Rémes esetek sorába futunk mi is bele átiratos munkáink során Jancsival. Egy másik könyvünket lényegében ki is siklatták a különböző örökösök. Köszönet érte.
Szól majd újból ez a kakas, vagy végleg elhallgat, s egy másik formációban tér vissza a Lackfi-Vörös páros?
Tervezünk a Kakashoz hasonló könyvet írni iskolai kötelező versekből. De az még csak terv. Viszont az említett másik könyv a magyar daltermésből (rock, pop, sláger, sanzon) merített, megvan, a címe: Csavard fel a szöveget! De olyan jogi nehézségek merültek fel, hogy legszívesebben vámpír alakban föltámasztanám Shakespeare-t, akinek minden műve ravasz, pofátlan és persze zseniális átirat volt, és ráengedném ezekre a megrögzött jogászkodókra. Vagy legyen csak egy óriási, szelíd sárkány, és érdes nyelvével addig nyalogassa a csupasz talpukat, amíg röhögőgörcsöt nem kapnak. De olyat, hogy ők is megértsék végre, mi az irodalom szabadsága.
Ayhan Gökhan
