Derűs derűtlenség (Szabó T. Anna: Senki madara, Magvető és Vivandra Kiadó, 2015.)

covers_341848Adott egy különleges képességekkel rendelkező fiú (Tátos), aki ért az állatok nyelvén. Képességére a pusztában tett szert, ahova azok az idegenek küldték, akik édesanyja halála után lemondtak róla. Adtak neki egy kölyökkutyát (Uccu) és száműzetésbe utalták a puszta világába. Tátos mindennapjait meghatározza, hogy Uccun és a természeten kívül senkihez sem tartozik egészen addig, amíg nem találkozik a darvakkal, jobban mondva a sokaság közül eggyel, aki egy másfajta boldogság ígéretével kecsegteti.

Szabó T. rámutat arra, hogy Tátos – hányattatott sorsa ellenére – mégsem tekinthető hányattatott hőstípusnak, hiszen derűs, tevékeny, sorsát alakító, önmagával és a világgal szinkronban lévő figuráról van szó. Az alapvetően komor történetbe derű is ékelődik szerelmes történet formájában, aminek végkimenetele derűtlen tónusú. A elbeszélés modalitása könnyen keltheti annak a látszatát, hogy „minden rendben van”, holott Szabó T. elbeszélésében a bizakodásra okot adó szituációk ellenére sincs semmi okunk ezt állítani, hiszen a Senki madarát a tiltás és a nincs alaköltése határozza meg.

Erre vonatkozó utalással jel formában már a címben is találkozunk (否), aminek értelme a történet későbbi részében lesz hozzáférhető. „Minden kép fehérségén ott volt ugyanaz a piros jel:否. Tátost egyszerre emlékeztette Tori fapapucs-nyomára és egy tőrbe esett daru véres lábnyomra. Ahogy elképzelte a madarat, még a fájdalmas kiáltását is meghallotta. – Különös. Sokkal nagyobb a szokásosnál – mondta az ékszerész. – Keveset tudok japánul, de ezt a kanjit felismerem. Azt jelenti: nem. Különös aláírás.” (42. old.). Az ikon azokban a nyomokban is fellelhető, amiket Tori tánca végeztével maga után hagyott „Mire Tátos végzett a munkával és visszament a házba, Tori már bent volt. Kamillateával és meleggel várta; úgy szólt hozz, kedvesen és halkan, ahogy reggelente mindig. Tátos megitta a teát, és megint kiment. Megnézte a tánc helyét a hóban. A lány fapapucs-talpának kettős vonala és a forgás hosszan megrajzolt íve olyan volt, mint valami rejtélyes, mégis átgondolt rend szerint ismétlődő írás. Nem hasonlított semmilyen földi állat nyomára, hiszen nem vezetett sehonnan sehova: magába fordult, aztán egyszerre elpárolgott, mint a hirtelen felszáradó víz. Nap és szárnyak, ez jutott róla Tátos eszébe. Az új hó és az olvadás letörli majd, és eltűnik, akár a sípszó vagy a vadludak véje az égen.” (30. old.). Eszerint a tánc kalligrafikus nyoma, – ami távollétében reprezentálja a táncost és jelöli annak identitását -, a befejezést sejtető funkcióval bír, kvázi lelövi a poént. „Ahogy az égre robbant a nap, és fellobbantott mindent, a fiú lehunyta a szemét. Rácsukta Tori utolsó szerelmes pillantására. Sem szomorúságot, sem fájdalmat nem érzett. Csak könnyűséget. Semmi. Semmi baj. Érezte, hogy valaki – ujjak-e? tollak-e? – megsimogatja az arcát. Aztán már csak a suhogás. Egy egész égboltnyi szárny. Egyszer ő is ott lesz közöttük.”(51. old.).

Ha a kanjit (否) alcímnek tekintjük, kijelenthető, hogy Szabó T. elbeszélésében kétszeres tagadással találkozunk (Senki; nem). A tiltás pergamenpapíron jelenik meg, ennélfogva a papír, mint az írás médiuma alátámasztja, hogy Tori senkihez sem tartozhat. Kivételt képez ez alól Tátos. Ő az, akihez rövid, ámde intenzív kapcsolat köti. Ezt egyetlen dolog indokolja, méghozzá, hogy ő az egyetlen olyan ember, aki tisztasága révén látja a valót, beleértve Tori igazi énjét is.

„- Te tudod, hogy én ki vagyok? – kérdezett vissza Tátos megint. – Te az vagy, aki lát.” (27. old.).

Ebből a perspektívából nézve Szabó T. elbeszélése két különc szerelmének és egymásra találásának története, amelyben az egyik félnek el kell engednie a másikat annak érdekében, hogy az szabad lehessen az égi világban.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy Szabó T. Anna története melankolikus színezettel bír, melynek részét képezi a felnőtté válás, a megtalálás, az elengedés és az ideális pillanat jelenléte. A Senki madara meglehetősen lassú lüktetésű alkotás, aminek pulzálását meghatározza, hogy a derűtlenségre derű, a derűre pedig derűtlenség ül a fabula és a szüzsé szintjén egyaránt. Mindez tudatos szerkesztésmódra vall, ami megköveteli magának a csendet és a figyelmet.

A Senki madarát tanító jellege ellenére nem lehet teljes bizonyossággal a gyermekirodalom kategóriájába sorolni, viszont ez nem válik feltétlenül hátrányára.

Miksó Péter