A kismutató és a nagymutató Bolognában (A 2015-ös Bolognai Könyvvásárról /és magunkról/)

unnamed (2)(Figyelem: szubjektív szövegek!) Ez volt az ötvenkettedik bolognai könyvvásár, nekünk meg a sokadik nászutunk után – három hónapja vagyunk együtt, és azt hirdetjük és éljük, hogy minden napunk nászút – az első Nagy Nászutunk. Rómán át a bolognai könyvvásárra. Az egyik örök városból a másik örök városba ment a két örök város, mert minden ember örök város annak, aki szereti.

Klasszul jött ki, hogy a könyvben, amit most fordítok a Könyvmolyképző Kiadónak, Rick Riordan hősei éppen Rómába érkeznek, így a könyv helyszíneit végre nem csak a google képein láthattam. Az első óriásplakát, ami szembe jött velünk a könyvvásáron, ugyanennek a könyvnek az óriásposztere volt.

A Rómába tartó első gépet, hoppá, lekéstük. Nálunk is vannak stresszhelyzetek, most épp ellenkező irányba szálltunk fel a metróra, és hajnalban ritkán jár… De jól vettük az akadályokat, akár az igazi lovagok, és második nekifutásra felszálltunk, de nem az Üveghegyen túlra repültünk – bár a mesék állítólag ott kezdődnek -, inkább az Üveghegy csúcsára, ahol a csodák történnek, és ahogy az Üveghegy.com nászutas tudósítóihoz-szerkesztőihez illik. unnamed (3)Koratavaszból a koranyárba, pálmafák és citromfák közé. Kabátot le, napszemüveget fel, hogy ne csak befogadjunk mindent, amit látunk, hanem vissza is tükrözzük, hogy mások is lássák, mint egy filmet, vagy olvassák, mint egy regényt, vagy verset.

Ha már ennél az alapállásunknál tartunk, térjünk át egy másik közös ars poeticánkra! Arra, hogy mindent mondjunk ki egyenesen a művészetben, ne kerteljünk, legyen üzenete annak, amit írunk, és annak, ahogyan élünk. Ilyenek lesznek a közösen írott Kerekítő manós meséink is. Szerencsére sok olyan könyvet találtunk – főleg a kortárs, angolszász gyerekkönyvekre gondolunk -, amik tökéletesen illeszkedtek ebbe a „szókimondós” műfajba, és bátorítottak bennünket, hogy igenis jó úton járunk, ilyen út van, csak be kell hozni a magyar könyvkiadásba is. Ezek a könyvek arról szólnak, mi a szeretet, mi a bizalom, mi a boldogság. Mifelénk erre könnyen rásütnék a didaktikus jelzőt, pedig ezek a könyvek csak egyszerűen, szépen és nyíltan szólnak ezekről a mindenki számára fontos dolgokról. Szeretni a másikat önmagában kevés, tetteinkkel kimutatni is kevés néha, a legjobb naponta elmondani, elénekelni, kitáncolni, kirajzolni, megírni.

Volt még egy másik, rokonszenves vonal is, amit felfedeztünk a külföldi gyerekkönyvkiadásban: az, hogy féloldalnyi szövegből unnamed (4)csinálnak egy egész, illusztrált gyerekkönyvet, „picture book”-ot. Nem kilóra és szövegmennyiségre veszik az olvasók, ráadásul a kevesebb sokszor több. Ezek szellős, mondhatnánk haiku-szerű könyvek, néhány sorral egy-egy illusztrált oldalon.

Ha már az efféle könyveknél tartunk, mondjuk el, hogy az abszolút nyerő a koreai könyvstand volt.  Olyan könyveket láttunk, amilyeneket az új, Boldoggá válni-könyvcsaládban szeretnénk megjelentetni tinédzsereknek és felnőtteknek. Saját alkotásokban gondolkozunk, női-férfi erőt és érzékenységet forgatnánk bele. Szóval néhány perc alatt kitaláltuk a könyvsorozatunk logóját, beindult a fantázia. Itt az idő, hogy növeljük kis hazánk boldogságtudatát. Nemrégiben indult felnőtteknek szóló honlapunk visszajelzései azt mutatják, hogy sokan vagyunk, akik szeretnénk, hogy a „balsors, akit régen tép”-jelmondat legyen a múlté. Egy csomó olyan könyvet is találtunk, amik olyanok, amilyennek a Jin és Jang versesregényt szeretnénk, tehát a manga és a regény között lebegő dolgokat, amiben a mangával ellentétben több a szöveg, kevesebb az illusztráció, ezt különben nyugaton egyszerűen a „visual novel” jelzővel illetik.

A japánok is kitettek magukért. Megnéztük Yoko Imoto illusztráció-kiállítását, aki japános stílusban rajzolta át, interpretálta újra az európai meseirodalom klasszikusait – Hófehérke, Hamupipőke, Jancsi és Juliska etc. -, de nekünk leginkább a hagyományosan japán alkotásai tetszettek.

unnamedSok időt töltöttünk a magyar standon, két pizza között elbeszélgettünk többek között a Pagony Kiadó, a Móra Kiadó, a Scolar Kiadó és a Kolibri Kiadó szerkesztőivel, igazgatóival. Persze, nekik kevesebb szabad idejük maradt a tárgyalások miatt, mint nekünk, akik nászúton voltunk, és a kellemeset kötöttük össze a hasznossal, ahogy mi szoktuk. A Scolar szerzői közül Moizer Zsuzsával és Barabás Zsófival találkoztunk, akik személyesen is kijöttek a könyveiket népszerűsíteni – ezt nagyon helyesen, és talpraesetten tették.

Volt olyan magyar kiadó, aki külön standdal képviseltette magát, például a Szalay Kiadó, akik a gyerekkönyvek, és foglalkoztatófüzetek mellett főzőkönyveket publikálnak. A nemzetközi kiadókhoz csatlakozó magyar kiadók, az Egmont és a Tesloff, az anyakiadó standján mutatkoztak be. A Mórások többek között Judit Kerekítő Állatos Játéktárát is kivitték valamint Dóka Péter Lila királylányát.

Végül nézzük, milyen egy felolvasóest Bolognában: a különféle országokat képviselő szerzők néhány humoros sorban mutatták be magukat, aminek az irodalomhoz nem sok köze volt, viszont annál több az élethez, saját álarc nélküli valójukhoz. Akik még ennél is lazábbak voltak, rögtön rappelni kezdtek, és megénekeltették a közönséget, ami nálunk csak gyermekprogramon elképzelhető, kész show volt az egész. A közönség vette a lapot.

Viszont furcsának tűnt, hogy ez a könyvvásár ennyire szakmainak és felnőttnek volt kitalálva, úgy értsétek ezt, hogy egyetlen kósza gyereket láttunk három nap alatt. Ezt mi hiánynak éltük meg. Talán jót tenne a könyvvásárnak, ha egy kicsit idomulna a mi gyerekekkel teli, évi gyerekkönyvfesztiválunkhoz, ahol gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket. Április 25-én 11 órakor például épp Kerekítő lesz a Millenárison szervezett  Könyvfesztiválon.

unnamed (1)A bolognai könyvvásár tehát a könyvek nagy repdéje, ahonnan postagalambként kirepültek borítószárnyaikon a világba, hogy leszálljanak a gyerekek ablakpárkányaira. Nekem is volt egy galambom, Judit, aki a húsvét előtti olajágas misén elaludt a vállamon, és úgy éreztem, mintha egy galamb szállt volna rám.

Szóval ez volt nekünk Bologna, meg a könyvvásár hat napja. Nem mintha az idő számítana valamit az időtlenben, az örökben. Mi például a bolognai főtér toronyórájának mutatói lettünk. Judit lett a kismutató, én meg a nagymutató, és mindig tizenkettőt mutatunk. Időt az időtlenségben.

Acsai Roland-J. Kovács Judit