Markó Béla: Lapát

Általában nem szép dolog
valakit „lapátra tenni”,
bár ez nyilvánvalóan függ a helyzettől is,
hiszen a közismert mesében
tényleg szörnyű lett volna,
ha Jancsi és Juliska végül is lapátra kerül,
viszont ami a gonosz boszorkányt illeti,
egyáltalán nem olyan elkeserítő,
hogy saját csapdájába esett,
vagyis ráült a saját lapátjára,
mindezt csak azért mondom,
hogy érzékeltessem, soha nem egyértelműek
még az egyértelműnek tartott
szólások vagy közmondások sem,
amennyiben például mindenki
tiszteletben tartotta volna,
hogy „járt utat a járatlanért el ne hagyj”,
akkor gépkocsi helyett ma is szekérrel járnánk
ilyen-olyan zötyögős dűlőutakon,
de ismétlem, ezt a morfondírozást
valójában csak bevezetőnek szántam
egy újabb történethez kedves vérebünkről,
a nappal hangos, éjjel még hangosabb Brunó kutyáról,
ugyanis még gyermekkoromból emlékszem,
nagyapámék késő este hogyan figyeltek kifelé,
„fognak” a kutyák, mondták,
ami azt jelentette, hogy nem csak céltalanul
ugatnak egymásra vagy a holdra,
hanem valaki jár a közelben,
hát újabban Brunó is állandóan „fog” éjszakánként,
egészen pontosan: fogna, ha tudna,
mivel a sündisznóknak teljesen elment az eszük,
nem akarják elhagyni a járt utat az járatlanért,
és újra meg újra megpróbálnak átvágni a kertünkön,
tulajdonképpen „sündörögnek”, mert honnan is
származna ez a szó, hogyha nem a sünöktől,
csakhogy ebben az esetben
ez nem egészen találó kifejezés,
mert amire odaérünk,
az éppen soros sündisznó
egyáltalán nem ólálkodik vagy settenkedik,
hanem miután kertünk félig-meddig önkéntes őre
tetten érte őt, tehát „in flagranti”,
kétségbeesetten összegömbölyödik,
és ül a hatalmas kutyaugatás közepén,
mi pedig úgy hajnali három körül felkelünk,
és Annával együtt álmosan kitámolygunk a kertbe,
tudniillik ez a feladat két embert kíván,
Anna a nyakörvénél fogva tartja Brunót,
és közelharcot vívnak,
míg én egy seprűvel
feltuszkolom a szemétlapátra
a görög falanxok miniatűr modelljét,
miközben még egy zseblámpával is szerencsétlenkedem,
majd nagy nehezen átdobom a kerítésen a betolakodót,
bár mi tagadás, eléggé vitatható,
hogy ki itt a betolakodó,
de egy időre mindenképpen véget vetünk a háborúnak,
bebizonyítva, hogy ezúttal sem olyan nagy baj,
ha lapátra tesznek valakit,
sőt, életmentő is lehet,
igaz, érzésem szerint Brunó
nem tartja ezt az egészet jó megoldásnak,
pedig ha végiggondolná, rájöhetne,
hogy őt is megmentettük egy reggelig tartó
fölösleges cirkusztól,
ami egyébként másnap éjjel úgyis megismétlődik
annak a sünök, kutyák és emberek által is
jól ismert igazságnak megfelelően,
amit ma többször is szóba hoztam,
hogy „járt utat a járatlanért el ne hagyj”.